Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

CIA ügynököt fogott a Szír Hadsereg

2014. február 28. - Andre Lowoa

164 halott ellenség, saját veszteség nélkül. Kézre kerített legmodernebb nyugati haditechnika, hazugságon kapott USA, és egy elkapott CIA ügynök.

A szíriai hadsereg elfogott egy lázadók és fegyverszállítók közötti rádió beszélgetést. Ez alapvetően meglepő, és valószínűleg modern orosz technika lehet a háttérben, mert a lázadók a legmodernebb kódolt nyugati rádiótechnológiát használják. Mégis sikerült lehallgatni őket. A rádió forgalmazásban megadták a találkozás időpontját. A hadsereg mindvégig követte a Jordánia felől érkező teherautó konvojt, majd ‘Utayba melett lecsaptak a fegyverért érkező terroristákra és a konvolyra egyszerre.

A hadsereg azonnal lecsapott, és 24 terroristát iktattak ki pillanatok alatt első lendülettel. A maradék is hamarosan követte őket. A fegyverszállítmány átnézése után azonnal kiderült, hogy nem egyszerű szállítmányról van szó, nagyon komoly és modern haditechnika érkezett. Ezek után azonnal elkezdték a sebesültek kihallgatását, akik közül egy Jordániából érkezettről kiderült, hogy a CIA ügynöke.

A másik probléma, amivel az Egyesült Államoknak a hír kapcsán el kell számolnia a közvélemény felé, és ami miatt lefagy majd John Kerry arcáról a szép ezer fogas zsidó mosoly, hogy a fegyverért érkező terroristák nem a Szíriai Szabad Hadsereg tagjai voltak, hanem az AL-Nusra front vahabita (vallási) megszállottjai. Márpedig a világot végig esküdözték, hogy vallási fanatikusok kezébe nem adnak fegyvert. De mikor is mondtak igazat?


http://www.hidfo.net/2014/02/28/sziria-cia-ugynokot-fogott-szir-hadsereg

Terroristák próbáltak megrohamozni egy kolostort


Visszavonuló terrorista osztagok úgy gondolták, hogy a Dayr Al-Sherubeem-i kolostort még kifosztják és felgyújtják, azonban a Szír Hadsereg helikopterekről legéppuskázta a szívevő osztag nagy részét, a maradék elmenekült. Ez alatt az idő alatt Damaszkuszban 142 terrorista adta meg magát a Szír Titkosszolgálatnak, amnesztiában reménykedve. A jelenlegi viszonyok között úgy fest, hogy a folyamatosan fejlődő Szír Hadsereg egyre inkább képes ellátni a lakosság védelmét, és közben megállás nélkül szorítják vissza a terroristákat a határok felé.

http://www.hidfo.net/2014/03/01/gyorshir-sziria-terroristak-probaltak-megrohamozni-egy-kolostort

süti beállítások módosítása