Képzeljük el, hogy az izgalmas XXI. században járunk. A civilizáció még mindig létezik a föld nevű bolygón. A Wall Street-en még mindig folyik a kereskedés. Az ember azonban felteszi a kérdést: Miért nem halljuk a következő összeomlás zaját? Süketek vagyunk? Nem. A figyelmeztető jelek mindig hosszúak és hangosak, de akkor miért nem halljuk őket? Hát ezért…
Igen. Az összeomlások folyamatosan érkeznek. Történelmi tanulság: Az 1929-es krach a Nagy Gazdasági Világválsághoz vezetett. 2000. március 20-án ezt írtuk: „A következő válság? Nem fogod hallani az érkezését.” Csak kevesen figyeltek. Az 1990-es dotkom mánia eredményeként a Wall Street 8000 milliárd dollárt veszített a 2000 és 2003 közötti medvepiaci recesszión. Azóta semmi sem változott. Egy újabb figyelmeztetéssorozat hangzott el 2004 és 2008 között. Ismét kevesen figyeltek. Újabb krach. A Wall Street még többet, 10.000 milliárd dollárt veszített.
2013 során számos szakértő figyelmeztetett arra, hogy milyen rossz állapotban van a piac. Decemberben a Wall Street Journal megírta, hogy 13 évnyi negatív kereskedés után, a Wall Street „elveszett évtizede” (ami tulajdonképpen 2000-től 2013-ig tartott) végre kiegyenlítődött, legalábbis inflációval korrigált alapon.
Az 1929-es állapotok megismétlődésétől tartva a befektetői hangulat hihetetlenül ingatag volt az ünnepek alatt.
És most itt az újabb pánik. Vajon 1929 megismétlődik 2014-ben? Kívül látszólagos nyugalom. Belül? Jól gondolod! Pánik. Különösen Mark Hulbert ijesztő, az 1929-es helyzetet ábrázoló grafikonja után.
Ami még ijesztőbb? Az a „konszenzus”, vagyis „megjósolhatóan irracionalitás”, amivel a bikapártiak visszavágtak a fenti grafikonra. Először is ez az úgynevezett „konszenzus” éppen hogy alátámasztja Hulbert mondanivalóját: miszerint a befektetők tényleg aggódnak, hogy jó helyen kapizsgál és a piac tényleg közel van a 29-es események megismétléséhez.
Soha ne bízz a konszenzusban, mert szinte biztos lehetsz benne, hogy téved és semmit sem bizonyít. A „megjósolhatóan irracionális” olvasók valamint egyes hivatásos kereskedők konszenzusát kezeljük fenntartással. Mit mondott Terry Odean professzor és Brad Barber? A legtöbb kereskedő az esetek 80 százalékában veszít. Ne bízz a konszenzusban.
Ne játssz székfoglalót egy megjósolhatatlanul irracionális kaszinóban
A Future News Index néhány évtizeddel ezelőtti első megjelenése óta követjük a ciklusokat, hullámokat és grafikonokat és azt látjuk, hogy a tavalyi év eleje óta minden megbolondult és irracionálisan megjósolhatatlanul viselkedik:
- Halloween előtt, néhány hónapnyi pesszimista jóslat után ezt írtuk: „2014 a bika éve! Most fogadj a bikákra!” – talán a DiCaprio nevével fémjelzett „A nagy Gatsby” válság előtti, a 20-as évekre jellemző optimista hangulatra reagálva.
- Majd hálaadás előtt az „Üvöltő bika 2017-ig” című cikkben a 2004-es pánikra és a soha be nem következő krachra valamint a szét nem durranó lufira hívtuk fel a figyelmet.
- Majd jött a december és az erős pozitív energia még jobban felerősödött, amit a „12 szektor a meggazdagodásra a dübörgő 2014-es bikapiacon” című cikkben fejtegettünk. A befektetők a hetedik mennyországban jártak, újabb 22 százalékos haszonról álmodva az Újévben.
- Ekkor jött a medvepiaci figyelmeztetés. Pont karácsony előtt az „Ítéletnapi felmérés: 98% esély a 2014-es tőzsdekrachra” című cikkben arról írtunk, hogy a piaci hangulat ismét pesszimista és lefelé vette az irányt, rámutatva, hogy még a Fed is „fenntarthatatlan lufikat” lát. Bill Gross „Hitelszupernováról”, Nouriel Roubini „A tökéletes viharra való felkészülésről” beszélt, Charlie Ellis azt tanácsolta, hogy „Ne legyenek kötvényeink”, Peter Schiff pedig ráduplázott korábbi figyelmeztetésére a „Tik, tak…. bummm” című írással.
Figyelmeztetések. Igen. Csakhogy senki sem figyel rájuk. Hallani halljuk mindet, de miközben a medvék és a bikák egymásnak ellentmondva harcolnak, az üzenetek kioltják egymást. Senki sem figyel rájuk. Minden egyes válságnál láthattuk, hogy a befektetők tagadásban élnek, amíg már túl késő. Ez a körforgás évszázados jelenség.
Miért? Mert a befektetők székfoglalót játszanak. Imádják a hazardírozást, a vadászatot és az izgalmat. Tudják, hogy a bikapiac egyszer eléri a csúcsot és aztán szétpattan, de azt nem, hogy mikor. Szóval passzolgatják a borítékot. Csak még egy jó kis befektetés. Csak még egy utolsó. Meg vannak győződve arról, hogy időben ki tudnak szállni.
Nem fogjuk hallani a krach érkezését
Az összeomlás első jeleit újra és újra félresöprik. „Ez csak egy átmeneti korrekció.” – mondják, míg végül mindenkit érzéketlenné tesznek az elkerülhetetlen észlelésére. Elfeledkezünk a történelem tanulságairól, és a nagy meglepetés teljesen felkészületlenül ér el minket.
Niall Ferguson valahogy így fogalmazott: Az összeomlás előtt a világ szinte mozdulatlannak tűnik, megtévesztően mozdulatlannak, kiegyensúlyozottnak. Mintha megállt volna egy bizonyos ponton. Így amikor a krach beüt, mint ahogy elkerülhetetlenül be fog, mindenkit váratlanul ér majd. Az agyunk egyre csak azt mondja majd, hogy még nincs itt az ideje az összeomlásnak.
Az élet addig is megy csendben tovább, mindannyiunkat sebezhetővé téve ezzel az altatással, míg a Lehman csődhöz hasonló riadó ki nem billenti az egyensúlyt. Onnantól kezdve, mondja Ferguson, az összeomlás „olyan hirtelen gyorsulásba kezd, mint egy versenyautó… mint a tolvaj éjjel.” Beüt. Akkor aztán mindenki felébred.
Az egyik percben még megy a székfoglaló, mindenki izgatott, mosolyogva éli a tagadás napjait, várva, hogy mikor zsebelheti be a következő nyereményt, mielőtt beüt az elkerülhetetlen. Tökéletesen bízva abban, hogy tudja mikor, hol és hogyan kell kiszállni. Az éjszakai tolvaj pedig csendben támadásba lendül, mindenkit meglepve. A tagadás egy darabig még folytatódik, biztosítva minket, hogy ez is csak egy rövidtávú korrekció a szárnyaló bikapiac közepén, míg végül hirtelen rájövünk, nem egy versenyautó, hanem egy kamion száguld felénk.
Az optimizmust és a félelmet is bennfentesek generálják. A figyelmeztetések azonban kívülről jönnek. Tisztán hallhatóan és hangosan. Az agyunknak azonban választani kell az általunk rég elfogadott nézetek, személyes előítéletek és ideológiák és az érkező új információ között. Sajnos a legtöbb esetben a berögzült vélemények felülírják az új információt.
Mivel magyarázzuk, hogy maga az amerikai pénzügyminiszter, aki évekig a Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója volt, pontosan a 2008-as globális banki összeomlás előtt kijelentette, hogy egész hivatásos pályafutása során a gazdaság még soha nem volt az akkorihoz hasonlóan remek állapotban? Nem volt igaza. Évekig fenntartott véleménye azonban nem engedte, hogy a tények összezavarják.
Az összeomlás megjósolása: felejtsd el a konszenzust és ne foglalkozz Soros fogadásaival se
Hogyan lehet megjósolni egy összeomlást? Az emberek mindig a saját megérzéseik alapján döntenek. Igen. Elolvassák a figyelmeztetéseket, mint például, hogy „Soros megduplázta az S&P 500 összeomlására tett fogadását, ami immár 1,3 milliárd dollár”. Talán követik is a példáját. Vagy nem tesznek semmit. Van, aki meghallgatja Hulbert, Gross, Gundlach, Ellis, Shilling, Roubini és Schiff véleményét és még mindig nem tesz semmit. Vagy mégis. A legtöbb ember azonban saját belső konszenzusa alapján fog dönteni.
Amikor viszont az a bizonyos kamion magasabb sebességre kapcsol és tényleg begyorsul, a hatás mindenkit váratlanul ér majd és mindez nem fog számítani többé. Nem fogjuk hallani, csak amikor már túl késő. 1929-ben is csak kevesen hallották, pedig akkor is voltak figyelmeztetések. Nem hallották 2000-ben vagy 2008-ban sem és 2014-ben sem fogják.
Forrás: Market Watch, Paul B. Farrell
Időkjelei : Természetesen egy ilyen helyzet bekövetkeztekor sem kell pánikba esni, hiszen az összeomlás időzítésétől és intenzitásától függetlenül „kinek szíve az Úrra támaszkodik, megőrzi teljes békében, mert benne bízik”. A béke akkor nevezhető igazi békének, ha a vihar próbára tette. Bár a fenti cikk elsősorban a tőzsdei kereskedőket szólítja meg, egy általános összeomlás mindannyiunkat érintene, igaz, más-más módon. Valószínűleg a legtöbb olvasónak se békeidőben, se összeomláskor nem kell befektetések elvesztése miatt aggódni, mert a mi kincsünk más jellegű, így Pállal együtt mondhatjuk, hogy „bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.”
