Az ukrajnai történések értelmezése sem a helyi lakosság, sem a külső szemlélők számára nem egyszerű feladat. (Holott nagyon is az, ha ismerjük a forradalmak természetét és azok mozgatórugóit.) A nagypolitika "beavatkozása" és a nyugati világ szerepe a történésekben aligha hagy maga után kétséget bárkiben. Ugyanakkor megtévesztő lehet a különböző csoportok részvétele, a tüntetők követelései. Kezdve a korrupt, igazságtalan politikai rendszer (melyet magunk is ismerhetünk) ellenzésétől a kifejezetten hazafias hangvételű, nacionalista megnyilvánulásokig.

Ukrajnában semmi más nem történik, mint ami általában a forradalmak alkalmával. Tipikus forgatókönyv, és tipikus történések. Hozzá tartoznak ezekhez azok a "megtévesztő" jelenségek is, mely a kiindulóponttal ellentétesen, akár rokonszenvesek is lehetnek. Pl. a Lenin-szobor ledöntése.

A forradalmak a legritkább esetben születnek spontán módon. Alig tudnánk ilyenre példát mondani, azok is meglehetősen elszeparáltak, és rövid életűek voltak. A nagy forradalmak hátterében rendre mögöttes erőket találunk. Ezek indítják meg a folyamatokat, és rendszerint a végén ezek szüretelik le azok kétes gyümölcsét is. A kezdet és a vég között pedig gyakorlatilag bármi történhet, akár olyan események, megnyilvánulások, olyan eszmék és személyek, csoportok is feltűnhetnek, melyeknek valami kevés közük van a forradalom valódi céljaihoz, kiindulópontjához és a mögötte állókhoz, akár homlokegyenest velük ellenségesek. Ez a háttérerők számára gyakorlatilag lényegtelen. A lényeg a felfordulás, zavarosban lehet halászni. Mikor pedig letisztul a kép, minden a helyére kerül - a forgatókönyvírók elképzelései szerint.

Nem ismeretlen számunkra, magyarok számára ez a kép. Az 1956-os forradalom alkalmával (mely szintén nem spontán indult, magától nem kerül az utcára egy teherautónyi fegyver) a legkülönbözőbb elképzelésű csoportok harcoltak, ki-ki saját elképzelései mentén, saját céljaikért. Zsidó bolsevistáktól a reformkommunistákon át a nemzetiszocialistákig.

Ukrajnában köztudottan az európai uniós társulási megállapodás elutasítása miatt kezdődtek a tüntetések, tehát már az elejétől egyértelműen nyugati érdekek szerint. Ahogy végig asszisztál is a nyugat a zavargásokhoz, és "feltételezhetően" (a forradalmak természetét és a nagypolitikai játszmákat ismerve bizonyosan) operatívan is részt vesz azokban. (Lásd: ukránul nem is beszélő, nyugatról importált "tüntetők" feltűnése.)

Az események folyamatában bekapcsolódtak a különböző nézetű és célú csoportok is, ki-ki a saját érdekeit igyekezve érvényesíteni az előállt instabil helyzetben. Ezek között akár lehetnek pozitív, szimpatikus törekvések is.

Azonban a történések mögé kell látni, ismerve a célt. Nem a kis emberek nagy álmait, mert azok legfeljebb elhangzanak, megteszik a kötelességüket (szerepet vállalnak a rombolásban), aztán szerte foszlanak. Ami diktál, és dönt, az a háttérben meghúzódó nagypolitikai érdek. Nincs olyan erő a palettán (nagyon ritkán lehet), ami ezt áthúzhatná.

Az egyetlen kérdés tehát, hogy melyik nagyhatalmi politikai erő kerül ki győztesen? A helyzetből, ami belülről és laikus külső szemlélőként zavaros. Felülről viszont, a döntő tényezők számára kevésbé.

Haza vonatkozású megjegyzés: okuljunk magyarok! Mert bármikor megtörténhet (ahogy történt is hasonló, lásd: 2006), hogy nemes eszmények és jogos törekvések mentén magunk is gyalogokká válunk egy nagy játszma sakktábláján!

Figyelj! És gondolkodj!