Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Már 112 ember fagyott halálra Magyarországon

2014. február 16. - Andre Lowoa

Februárban 24 ember vesztette életét fagyhalál miatt, 14-en saját otthonukban hűltek ki – derül ki a Magyar Szociális Fórum (MSZF) vasárnap adataiból. Szerintük a közmédia elhallgatja a szomorú adatokat.

112-re emelkedett azoknak az embereknek a száma, akik tavaly ősz és 2014. február 13. között Magyarországon megfagytak. Az MSZF előző, január 30-i adatszolgáltatása óta, mely 88 életvesztésről számolt be, 24 embertársunk szenvedett fagyhalált.

Rendkívül megnőtt azoknak az aránya, akik saját fűtetlen otthonukban hűltek ki. Arányuk 58 százalékot mutat, hiszen 14-en haltak meg saját otthonukban, köztük öt nő. Hárman közterületen, azaz a szabad ég alatt fagytak meg. Mindhárman férfiak voltak. További heten kórházba szállításuk közben, vagy kórházba kerülésük után hunytak el, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

A Magyar Szociális Fórum szerint az állami irányítású média kizárólag a külföldön történt fagyhalál esetekről ad hírt, a hazai tömeges pusztulás fölött szemet huny, és úgy kezeli, mintha meg sem történt volna. Az MSZF a tömegtájékoztatás politikai befolyásolásának tulajdonítja a tények elhallgatását, és az életvédelem szempontjából felelőtlennek tartja a kormány magatartását.
(hir24)

süti beállítások módosítása