Egy ismerősöm nemrégiben azt mondta, hogy ő megérti az én álláspontomat, de azért mégis menjek el szavazni. Mire én azt vászoltam, amit ilyenkor szoktam. Nem vagyok hajlandó még formálisan sem elismerni azt, hogy a szavazatom ugyanannyir ér, mint egy mosdatlan, analfabéta putris cigányé, vagy egy szellemileg leépült bolsevik kisnyugdíjasé. És nem ismerem el azt sem, hogy a mai társadalom szavazóinak több mint 50%-ának véleménye releváns lenne az ország irányítása szempontjából. 

Lehet játszani avval, hogy mekkora a részvételi arány, és ki hány százalékot ért el - de ez csak színjáték! Vagy talán valaki komolyan azt gondolja, hogy hazánk függetlenebb bármivel is, mint a KGST idejében? Hiszen még iparunk sincs. Szólásszabadság? Nagyon hatásosan ellensúlyozza a tömeg-média, az kap elegendő nyílvánosságot, akit arra méltónak tartanak, és annyi %-ot ér el amennyit beállítanak neki! Szabadság? Ha akarnak, mindenkit megtalálnak a saját személyes besúgó ügynökén kereszül, amit a zsebében hord! Akták helyett algoritmusok, és szerverparkok vannak! 

És ami a legfontosabb: az ország lényeges ügyeit érintő döntéseket nem mi, de még nem is a mindenkori kormányok hozzák meg! Viszont mindenki érzi, hogy ezt a rendszert a saját hibái előbbutóbb, de inkább előbb össze fogják omlasztani. Eszköz lehet egy párt, de vajon a fontossági sorrendek megvannak? Nézzük mit művelt a Jobbik a Gárdával, és mit művel most a Magyar Hajnal egy kis népszerűségért! Szereplésért, pénzért. Mi van ezek mögött a színészkedések mögött valójában? A nagy semmi. Ugyanaz a meghasonlott társadalom, mint a többi párt mögött. 

Máshol azt olvastam, hogy a nemzeti ügy ellenségei azok, akik a szavazásról próbálják lebeszélni az embereket. Úgy látom többen továbbra sem tudják értelmezni ennek az egész témának lényegét: nem az a baj elsősorban, ha valaki elmegy szavazni. Hanem az, hogy a legtöbb esetben az emberek ennyivel beérik. Mert közben nem építenek közösséget, nem törekednek a minőségre, szubjektív igazságokat és divatokat követnek, legfelejebb -némelyik, az összlétszám arányában kevés- elmegy egy tüntetésre vagy koszorúzásra. Esetleg minden párszázadik személy belép egy segédcsapatba, és biztonsági őrnek, szórólaposnak, koszorúzónak használják fel! Dagad a melle a büszkeségtől, de meg fogja unni! Nem lebeszélni, hanem rábeszélni akarok. Rábeszélni mindenkit arra, hogy birka helyett változtassa magát farkassá. Ne azon dolgozzon, hogy ne történjen semmi, hanem azon dolgozzon, hogy ha történik valami, akkor jókor, a jó oldalon, hatékony lehessen. 

A cselekvés valahol ott kezdődik, amikor öngmagunkat kezdjük el változtatni, és nem a hasonlóak, hanem a jobbak társaságát kezdjük el keresni - hogy hatékonyabbak lehessünk. Hogy többek lehessünk, és többen lehessünk. Amikor már nem bízunk meg azokban, akik hazudnak nekünk, és az azt nézzük mi a szimpatikus, hanem hogy mi a leghelyesebb! Amikor már nem akarunk több időt szánni olyan dolgokra, aminek a végkimenetele kétséges. 

Lehet venni akármilyen divatos "nemzeti" ruházatot, el lehet menni bármennyi koncertre, és pénzhez lehet juttatni az aktuális fekete-bárány pártot - de közben nem alakul az az alternatíva, ami szóban állandóan elhangzik. Mert ezt a munkát nem lehet kiadni alvállalkozásba, szavazással letudni, nem lehet rábízni olyan emberekre, akiket ezért a mostani rendszer állami támogatásokkal fizet meg.

Választani kell. Igen. Lehet szavazni arra, hogy a rendszer alapvetőleg jó így, és lehet arra hogy alapvetően nem jó. Mindenki gondolkodjon el rajta, hogy valóban jó irányba tart-e a világ - és ha úgy gondolja hogy nem, akkor ha már az idealizmus nem is alakult ki benne, de legalább életösztöne legyen, és mentse a bőrét. A háborúban a gyávák halnak meg először, a bátrak pedig örökké élnek az utódok emlékezetében! 

Rakd az X-et önmagadra, a családodra, fajodra és nemzetedre. Aki nem hobbiból foglalkozik ezekkel a témákkal, az nem képes abbahagyni az aktivitást, akármennyit is csalódik embertársaiban! Az felismeri, hogy nem a harc reménytelen, hanem a társaság rossz, amit választott. Vagy ő maga. 

Nincs idő szórakozni, négy éveket várakozni a sült galambra.