Világunk nagy problémája a státusszimbólumok hatása. Jól emlékszünk, mi akik fiatalok voltunk a rendszerváltás idején, hogy milyen okaink voltak arra, hogy elfogadjuk a rendszerváltást. Tele voltunk olyan vágyakkal, reményekkel, hogy ezünk vagy azunk legyen. Jobb autót, motorkerékpárt szerettünk volna. Így elfogadtuk azt, hogy mostantól lehetőségünk lesz ezekre, és ennek ára a nem szeretett kommunista rendszer bukása.
Aztán évek kellettek mire rájöttünk; ugyan lehetőség van jobb autóra és motorra, de nem nekünk. Hanem csak azoknak, akik a hazánk szétrablásában nyakig benne voltak. Ugyanazok az emberek jártak drága és új autókkal, mint akik annak előtte, kiegészülve azzal, hogy az új politikai elit is ugyanazokból állt, csak kisebb személycserék történtek.
Most mit látunk? Azt, hogy ezek a vágyak olyannyira benne maradtak és elevenen élnek az emberek egy részében, hogy mindent feladnak ezekért. Feladták a valódi szabadságot, a nemzetet, a családokat, nem törődnek semmivel, csak azzal, hogy mit lehet megszerezni. Kialakult a státuszszimbólumok rendszere. Ilyenek lettek az autó, a nyakkendős állás, a drága mobil telefon, a plázaicica és a drága nagy ház, úszómedence, vagy a flancos kiegészítő járművek, nagy amerikai autó, motor, vagy vízi jármű. Birtoklásukért mindent feladtak a népek. Ezek mellett kialakultak a középosztály státusszimbólumai, mivel a nagyon drága, valóban értékes dolgokat megfizetni nem tudták. Létrejöttek a shoping centerek, a wellness szállodák, és most már a lejjebb csúszott népek erre cseréltek le mindent. Nem újdonság ez a történelemben, jól ismert az úgynevezett "parasztbarokk" stílus, mely igyekezett leutánozni az arisztokrácia divatját az építkezés területén. Annak ellenére, hogy akkoriban a ruházkodási szabályok szigorúak voltak, ez az irányzat a viseletekben, és az élet több területén is megjelent. Megmaradt azonban ez díszítő, szépítő elemnek, nem vállaltak érte elviselhetetlen terheket.
Tekintsük át, mit is jelentenek és mit is érnek ezek a szimbolikus tárgyak. Valódi értékük nem több, mint a hasonló gyakorlati, használati tárgyaknak. Nyilván egy egyszerű karóra is lehet olyan pontos, mint egy méregdrága. Egy középkategóriás autóval is eljutunk oda, ahova egy rendkívül drágával. Egy konfekció öltöny is állhat olyan jól, mint egy különleges és szintén méregdrága. Ezt minden értelmes ember tudja. Ha viszont ez így van, akkor miért igyekeznek sokan a státuszszimbólumoknak nevezett tárgyak tulajdonosaivá válni? Mert nincs értékrendjük. Nem tudják a valódi értékeket felismerni, deformált a szellemiségük, illetve alacsony szellemi szintjüket olyan dolgokkal igyekeznek növelni a külvilág felé, melyeket nem ők állítottak elő, hanem csak birtokolják. A birtoklást viszont a gazdagság biztosítja számukra, ezért a szellem művelése helyett a gazdagodást tekintik a legfontosabbnak az életükben. Ez a világlátás tovább mélyíti az amúgy is mély szakadékot a reális világ és a hamis szimbólumok hamis világa között. Mert ami hamis, az erkölcstelen is. Ezzel együtt a dolgozó, a tárgyakat és a világ egyéb dolgait a természetesség síkján elfogadó és megélő emberek és a státuszszimbólumok hamis világában élők között is áthidalhatatlanná válik a szakadék. Nyilván vannak olyanok a szegényebbek között is, akiknek imponálnak a státuszszimbólumok. Ők a szellemi elmaradottak, és ők azok, akik a mindenkori divatok rabjai. Ezeket nevezzük fogyasztói hülyéknek, konzum idiótáknak.
A természetes emberek sokasága így kerül szembe a szellemileg deformáltak sokaságával. Feloldhatatlan ez az ellentét és térségünkben a politika, vagy a vallás ma már képtelen valamiféle egyensúly kialakítására. Lényegében ez a folyamat rombolja le az atlanti világot, és ennek a folyamatnak az elutasítása emeli fel a keletet. Sehol nincs egy markáns megjelenési helyzet, de vannak irányzatok, melyek erősödnek, vagy gyengülnek. A pártok szintén valamelyik irányzat képviselői, nyilván nem egyforma erővel, de jól felismerhetően. Válaszút előtt állunk, egyfelől a hamisan csillogó státuszszimbólumok és a konzumidióták világa, másfelől a természetes életmódot és értékrendet követőké. A szerencse az, hogy könnyen felismerhetőek az értékrend nélküliek, mert csak rájuk kell nézni. Hamis csillogás, értelmetlen pocsékolás, nagyképűség és hiúság, sértődékenység jellemzi őket. Basáskodóak és egyben szolgalelkűek. Egyszóval ők a selejt. A természet rendje értelmében saját hibáik miatt ki fognak halni. Csak nehogy magukkal rántsák az egész világot.
A címben az eszköz és a szemét szerepe, mint fogalom szerepel. Mi az eszköz és mi a szemét? Addig eszköz minden, amíg az embert, a közjót szolgálja, akár drága, vagy olcsó. De ami az emberi kapcsolatokat mérgezi, rombolja, lehet bármilyen drága, vagy divatos, csak szemét. A fentiek értelmében. A szemétnek viszont egyetlen helye lehet: a szemétdomb.
Kemény Gábor
