Tegnap újabb tüntetéseket tartottak Szarajevóban, s más boszniai városokban, igaz, ezek a megmozdulások békésebbek voltak, mint a korábbiak. Ám a siralmas életszínvonal miatt a helyzet annyira feszült, hogy egyetlen szikra is elég a társadalmi robbanáshoz.

Mostarban is tüntettek. A városban ma is láthatóak a két évtizeddel ezelőtti háború nyomai

Az éhségtüntetések lemondások sorához vezetett. Távozott egyebek mellett Szarajevó regionális vezetője, Suad Zeljkovic, aki pénteken még trágár szavakkal utasított rendre egy újságírót, aki e kérdést firtatta.

A kanton vezetője azt közölte, nem a tüntetők követelésének tett eleget, hanem azért távozik, mert elveszítette a bosnyákok legnépszerűbb tömörülése, a Demokratikus Akciópárt (SDA) támogatását. A csütörtöki és pénteki megmozdulások mérlege lesújtó. 18 objektum semmisült meg, 131 rendőr és 219 polgári személy sérült meg. Tuzlában és Szarajevóban leégett a kanton kormányának épülete.

A szarajevói Al-Jazeera értesülései szerint csak Szarajevóban a kórházakban 156 sérültet kellett ellátni, Tuzlában 23-at, közülük 12 bolt a rendőr. Zenicán negyven személy került kórházba. A megmozdulások során elégtek olyan felbecsülhetetlen értékű dokumentumok, amelyek a két nagy világégést és a délszláv háborút is túlélték. A gyújtogatók és fosztogatók túlnyomó többsége 17-18 éves fiatal volt.

A politikai, társadalmi és vallási élet, valamint a helyi média képviselői egytől egyig úgy foglaltak állást, elismerik ugyan a tüntetők követeléseit, de – mint hangsúlyozták – az erőszak nem jelenthet megoldást. Szombaton a romeltakarításé volt a főszerep a fővárosban és a többi érintett településen.

Több gépkocsi és újságosbódé is a lángok martalékává vált. Kövek lepték el az utcákat, melyekkel a tüntetők “harcoltak” a rendőrséggel szemben. Szintén szobaton csak Bihacból jeleztek jelentősebb összecsapásokat. A polgárok a kanton kormányfőjének háza közelében csaptak össze a rendőrséggel, illetve meg is akarták kövezni a kormányfő házát, de ezt megakadályozták a rendőrök, több személy megsérült.

Zeljko Komsic, a boszniai államelnökség elnöke önkritikusan ismerte el, “mi vagyunk a hibásak”. Úgy vélte, a hatóságoknak már a kezdet kezdetén tárgyalást kellett volna kezdeniük a tuzlai tüntetőkkel. Hozzátette, nem tudja, hogy az állami intézmények egyáltalán működőképesek-e. Ugyanakkor kifejtette, az anarchiából semmi jó sem származhat. Fahrudin Radoncic boszniai belbiztonsági miniszter azt közölte, hogy a tüntetések 17 év rossz kormányzására vezethetőek visssza.

A tüntetések a Facebookon szerveződtek. A tuzlai megmozdulások egyik kirobbantója, Aldin Siranovic sajtóértekezletén azt közölte, nem áll mögöttük egyetlen párt sem. Hozzátette, nem rajtuk múlt, hogy a tüntetések erőszakba torkolltak. A férfi ellen eljárást indított a rendőrség.

A tüntetések a kelet-boszniai Tuzlából indultak ki még a hét közepén, s innen terjedtek át más településekre. A kiváltó ok az volt, hogy Tuzlában öt helyi cég ellen indult csődeljárás, s tízezren veszíthetik el munkájukat a mintegy nyolcvanezres városban, ahol az elmúlt években is több gyárat zártak be. De az egész országban katasztrofális a helyzet.

Boszniában nem sikerült létrehozni a multietnikus államot az 1995-ös daytoni egyezményt követően. Az egyes választások alkalmával mind a bosnyákok, mind a horvátok, mind a szerbek a saját nacionalista pártjaikra szavaznak. A nemzetiségi feszültségeket súlyos gazdasági válság tetézi.

A munkanélküliség a hivatalos adatok szerint ugyan 25 százalék körüli, de sokan be sincsenek jelentve a munkaügyi hivatalnál, így a valós arány 45 százalékos lehet. A 3,8 millió boszniai egyötöde szegénységben él. A havi átlagbér 420 euró körüli.

A Tito-érában Bosznia óriási fejlődésen ment keresztül, egy sor nehézipari gyárat létesítettek, a munkanélküliség akkor még igen alacsony volt. Egy sor nyugati cég létesített gyárakat. Az 1992-1995 közötti háború azonban kis híján térdre kényszerítette a gazdaságot, amely lassan talált magára.

1997-ben és 1998-ban aztán majdnem harminc százalékkal gyarapodott a GDP, a növekedés azonban lelassult a 2000-es években. Igaz, a számok csalókák. Bár 2013-ban a GDP impozánsnak mondható 6,5 százalékkal nő, óriási lett a gazdagok és a szegények közötti különbség.

A klix.ba boszniai internetes oldal arról készített felmérést, mi a tüntetések célja. Húsz százalék szerint csökkenteni kell az állam működésének költségeit, beleértve a politikusok fizetésének csökkentését is. 19 százalék szerint el kell venni az illegálisan megszerzett ingatlanokat, felül kell vizsgálni a privatizációt. 14 százalék úgy véli, hozzáértő-, s nem pártembereket kell ültetni a fontos pozíciókba. A felmérésből kiderül, hogy a lakosság szerint óriási a korrupció, s a hatalmi elit lefölözi a vagyont gyanús magánosítások révén.

A privatizáció különösen kényes kérdés. Az eltelt évek alatt több ismert boszniai cég tűnt el, mint az Energoinvest, a Sipad, a Hidrogradnja, vagy a Vranica. Százezrek kerültek az utcákra, a gyárak eladták ingatlanjaikat is, miközben a nagy pártok illetékesei meggazdagodtak.

Becslések szerint több milliárd eurós kár keletkezett. 2006-ban aztán törvényt fogadtak el a privatizáció felülvizsgálatáról, s azt tervezték, kisajátítják a törvénytelenül megszerzett vagyont. Ám az új hivatal felállítása sem hozott semmiféle változást.

Javulásra nincs remény, azért sem, mert a nemzetiségek állandó vitái is hátráltatják a kilábalást. A szerbek elszakadnának az anyaországtól, de a közös entitásban élő bosnyákok és horvátok viszonya sem felhőtlen. A horvátok Horvátországhoz csatlakoznának.
(Népszava)