Méghogy nincs holokauszt-kultusz Magyarországon. Azt mondják, egyáltalán nincs holokauszt-kultusz. Igazából ki is javíthatjuk; zsidókultusz van. Minden előrejutás, gazdasági vagy politikai fennmaradás egyetlen záloga; "Szeresd a zsidót!". Ha szereted, akkor bármi lehetsz. Ha ennek hangot is adsz, gazdag lehetsz. Ha zsidó vagy, tied a világ. Erről szól az egész nyugati rendszer. Elegendő, ha nem szereted a zsidókat. Ha megérzik, vagy megtudják rólad, máris kegyvesztett vagy. Minden olyan körben, ahol valaki érvényesülni akar, úgy fog rád nézni, mint előrejutásának kerékkötőjére. Utálni, sőt gyűlölni fog, mert ő legbelül nagyon is tisztában van ezzel, még ha ki sem meri mondani még ezt sem. Annyira retteg magától a zsidó szó említésétől is, hogy még ezt sem meri kimondani.

Térjünk ki egy gondolat erejéig a politikai szervezetekre. Érdekes módon lehetsz te akármilyen hazafi, kommunista vagy hungarista, népi elvű vagy internacionalista, egyetlen egy nem lehetsz, olyan, aki nem szereti a zsidókat. Ha nem szereted a zsidókat, akkor indexre tesz a rendszer. Ki vagy zárva mindenből, céltáblává válsz, egy gigantikus lőtéren, ahol mindenki téged fog lőni. A karrieristáktól kezdve a médián keresztül a hivatalokig és az állami gépezeten át a rendőrségig és titkosszolgálatokig mindenki. Ha nem szereted a zsidót, az már önmagában elegendő ok arra, hogy vegzáljanak, megfigyeljenek, lehallgassanak. Ezek alapján bármennyire jók a politikai elképzeléseid, akármennyire jó megoldásokkal rendelkezel a bajokra, azt soha nem fogod tudni érvényesíteni. Semmilyen körülmények között sem. Mert a rendszer ilyen. Az egész gazdasági és politikai rendszer a zsidók szeretetére vagy utálatára épül fel. Ez az origó, minden elv és lehetőség központja. Ezért van az is, hogy ha zsidó kerül netán kereszttűzbe, mert csalt, lopott, hazudott, akkor a többi - akár zsidó akár nem - azonnal menti, mert ha nem teszi, sérül a zsidók iránti hűsége, és romlanak az esélyei.

A kelet és nyugat szembenállásának egyik kulcspontja a zsidókérdés. Mivel a zsidó-cionista irányítású, zsidókultuszra épülő rend szembekerült a kelettel - teljesen mindegy milyen alapokon, gazdasági, vagy vallási esetleg társadalmi - kikerülhetetlenül kialakul a szembekerülés a zsidókkal. Ebben közrejátszanak bizonyos területi befolyásért folytatott harcok, a territóriumok katonai vagy gazdasági biztosításai, a szembekerülés kialakul. Ez a szembekerülés pedig egyre mélyebb lövészárkokat ás. Láthatjuk, hová vezetett csekélyke 10 év alatt; Ukrajnában már alakulóban a fegyveres harc, Szíriában két éve lövik egymást. Mindennek középpontjában semmi, és kizárólag semmi egyéb nincs, mint a szembehelyezkedés a zsidókkal, azok gazdasági és világuralmi törekvéseivel. Ha bele mersz pofázni a cionisták szabadrablásába, ha hazafiként jobbá akarod tenni a saját néped sorsát, és ezzel a legkisebb mértékben is keresztbe teszel a cionistáknak, a szembekerülés már kialakult, és egyre mérgesebb lesz, ha erősödnél politikailag. Innentől kezdve két lehetőség van: vagy besimul a rendszerbe az adott szervezet, vagy egyre nagyobb nyomással kell szembenéznie.

A kelet és nyugat szembenállásának tehát minden forrása maga a cionisták törekvései. És bármennyire szeretné a kelet elkerülni a konfliktust, az előbb utóbb kialakul, és végül nyílttá fog válni. Ezért nem lehetséges az a fajta politika, amit Ukrajna próbált (most pedig Orbán szeretné kipróbálni), hogy átmenet legyen kelet és nyugat között. Ezeket a lovakat egyszerűen lehetetlen egy hátsóval megülni. Leginkább azért is, mert a két ló szemben áll egymással. Aki pedig a lábak közé pottyan, azt mindkettő összetapossa. 

Visszatárve hazánk, és a világ zsidóközpontúságához, - miért nevezhető ez holokauszt kultusznak? Mert a holokauszt elterjesztéséig a cionizmushoz és zsidósághoz viszonyulás nem volt ennyire központi kérdés. A politikai origó általában vagy egy eszme, vagy maga a haza, esetleg a király volt. Mostanra ez lett az origó, és mindez arra épül fel, hogy aki nem szereti a zsidót, az náci és tömeggyilkos, még akkor is, ha soha nem halott esetleg a holokausztról. Az egész zsidóközpontúság a zsidók örökös sajnáltatására épül fel. Örökkön-örökké napirenden kell tartani a kérdést: holokauszt napok, emlékévek, filmek és állandó kártérítések, nemlétező 90 éves nácik utáni vadászatok, és szervezetek elleni állandó fellépések. (Ami kapcsán aztán folyamatos a nácizás és a holokausztozás.) Ha a nyugati társadalomban törvényt hoznának rá, hogy 5 évig tilos a holokauszttal foglalkozni, és annak kapcsán bármit kifizetni, kiadni, megjelentetni, az egész nyugati társadalmi rend összeomlana. Mert ez nem más, mint a holokausztizmus. Ez az ő jelenlegi ideológiájuk. A nyugati rendszer, a kapitalista kizsákmányoló demokratikus rend izmusa: a holokausztizmus. Pontosan ezért fogalmazta meg Dimitrij Rogozin, hogy a nyugat, amikor emberi értékekről, és alapvető emberi jogokról beszél, akkor az ő saját emberi jogairól és értékeiről beszél, amelyet a kelet nem fogad el, mert az ő alapértékei nem azok. Ezzel semmi egyebet nem mondott ki, mint azt, hogy a kelet nem fogadja el a holokausztizmust, és az arra épülő társadalmi normákat. Ennyi. És a szembenállás létező formát öltött, kimondásra került.

Ettől a mondattól kezdve a nyugat és a kelet harca a két rend közötti birkózás, immár nyíltan kimondva. 

Ha felteszi valaki azt a kérdést, hogy miért foglalkozunk ilyesmivel, akkor arra egyetlen válaszunk az, hogy a holokauszt kultusz /vallás/ sérti az igazságosság szellemiségét. Azt nem lehet tagadni, hogy a zsidóság igen nagy veszteségeket szenvedett el a történelem során, különösen a világháborúban. Ez tény, nem lehet vita tárgya. Azt is el kell fogadnunk, hogy minden népnek, így a zsidóságnak is joga van egy olyan térhez, melyet hazájának nevezhet. Ezeket a tételeket minden igazságot tisztelő embernek el kell fogadnia. De azt is tény, hogy a zsidóságon kívül sok más nép veszteségei is óriásiak voltak. Az elmúlt 100-150 évben a forradalmakban, a gyarmati háborúkban, a világ és a helyi háborúkban, valamint a háborúkat követő járványokban, éhínségekben legkevesebb 400 millió ember halt meg. Ha nem jutunk el arra a kiegyezésre, hogy az áldozatok fajra, vallásra, ideológiákra tekintet nélkül áldozatok voltak, egy szomorú és fájdalmas vesztesége az egész emberiségnek, akkor nem lesz béke a Földön. A világbéke megköveteli azt, hogy semmilyen megkülönböztetést ne tegyünk az áldozatok között, és az élők között is csak erkölcsiségi alapokon történhet bármilyen minősítés. Ez pedig kizárja azt, hogy az áldozatok emlékére hivatkozva bárki jogtalan és igazságtalan előnyökhöz jusson, pláne olyanokkal szemben is, akiknek az áldozatai sokkal nagyobbak voltak. Mindenki gyászolja a saját halottait, és vonja le a végső következtetést: az emberiség egyetlen egész, együtt kell egy olyan békességre törekednünk, mely nem teszi többé lehetővé az elmúlt évszázadok tragédiáit.

Kemény Gábor