A mai kor embere a saját egzisztenciájának, és gerjesztett igényeinek rabszolgája. Kevesen, és keveset beszélünk az utóbbi évtizedek legkomolyabb változásáról: hirtelen tömeges mértékben megjelent a mobiltelefon, az internet, és a kábeltévé. A mobiltelefonból okostelefon lett: az evvel rendelkező ember gyakorlatilag másodperceken belül megkapja a leveleit, lassan van mindenkinek fényképezőgépe, navigációja, és még a fene tudja mije. Az internet nem csupán az ember szobájából, hanem szinte bárhonnan elérhető. A TV-ben pedig több tucat csatornán öntik az emberre a felesleges információkat, a hazugságokat, és a primitív kultúraellenes mocskot. És a nép szereti, lájkolja a szociális hálón.

Hogyan, milyen hatásfokkal, és milyen csapásirányokban használják ki ezeket a technikai lehetőségeket az emberek? Elég csak ránézni egy közösségi oldalon az ismerőseink által általában megosztott dolgokra: nyálas, közönséges, felületes, filozófiát parodizáló, gyalázkodó, vagy éppen siránkozó tartalmak. De mind felületes és primitív, ez a közös mindben.

Okosabbak lettek az emberek, amióta még könnyebben elérik a "tudást"? Boldogabbak lettek az emberek attól, hogy szinte bármikor bármelyik szerettüket, ismerősüket azonnal el tudják érni? Jobb lett a közérzete bárkinek, kényelmesebbnek vagy sikeresebbnek érzi az életét? Okosabb döntést hoz a vállalkozó, ha fel van szerelkezve a legjobb százezres csúcstechnikával? Nem, nem és nem. Vagy inkább fordítva?

Az emberek meg lettek vesztegetve. Ki van szolgálva az összes hóbort: csak be kell írni a keresőbe, csak le kell tölteni és már az övé lehet szinte bármilyen információ. Bejelölöm, de az utcán már nem köszönünk egymásnak.

Valahogy úgy van ez, mint a pártoknál: letehetem a szavazatom valami mellett, de a választási lehetőségek sokrétűsége közepette valódi választásra nincs lehetőség. Ki örül ennek az egésznek igazán? Hát az, aki szeretné tudni hogy mit szeretünk, mit utálunk, a barátaink kifélék, mifélék. Hol, miért jártunk életünkben, és éppen hol tartózkodunk most, öt-tíz méteres pontossággal. De ha kell a szobánkat is lefényképezzük tudtunkon kívül, úgyhogy még azt is lehet tudni mi van a könyvespolcon. Többnyire ezek csak kereskedők, és még nem is illegálisan -hiszen beleegyeztünk, más választásunk nem lévén, ugye-, de lehet éppenséggel az is, aki politikai kockázatot jelentő embereket derít fel.

Persze rengetegen vannak, akik azt hiszik hogy valaki kifejezetten őket figyeli. Hiszen a rendszer sok mindent megenged, sok mindent meg lehet nézni, le lehet írni, meg lehet tenni. De ha jobban a mélyére ásunk a dolgoknak, valójában kiderül hogy már önmagukban az emberekben is kialakultak olyan gátak, amik megakadályozzák a valós tettek végrehajtását, de többnyire már a valós független gondolatok kialakulását is. Az információs szökőár elsöpörte a józan eszet, a tartást, és minden relatívvá vált.

Az embereket ez az igen erős függés valójában nem érdekli, mert mindennek ellenére jól érzik így magukat. Nem zavarja őket, hogy algoritmusok, adatbázisok elemzik nap mint nap az életüket - iszonyatos mennyiségű adatot kezelve, és számolva. Ez a Snowden ügy, ez semmi ahhoz képest ami a szemünk láttára - két évtizeden belül kialakult. Ez a totális kontroll korának a nyitánya. De az embereket csak az érdekli, hogy többet keressenek, és mindent meg tudjanak venni, amiről éppen "meggyőződtek", hogy elengedhetetlen az életükhöz. Micsoda szerencse, hogy az internet, és a TV segít megtalálni azt, amire vágyunk. Az autók szélvédőjén pedig lesz kijelző, a beépített navigáció mellett. Nehogy vezetés közben is használni kelljen az agyunkat.

A valódi szellemi értékek, az ember pedig valahol ott van beleszőve, sarokba állítva ebben a millió terrabájtos adathalmazban, és minden fogyasztó állampolgár információkkal kellőképpen -ellátott- zavarodott agyában.

Mi erre az egészre köpünk. Kihasználjuk az adott technikai lehetőségeket, aztán ha úgy kell tenni, elhajítjuk az egészet - mert mi megállunk a saját lábunkon a való életben. Az adathalmazukkal meg majd csináljanak, amit akarnak.