Tamer Mohamed
Úgy tűnik, hogy az új közel-keleti egyensúly-politika összeütközésbe került a szaúdi rendszerrel, azzal a rendszerrel, amelyet még Nagy-Britannia alapított a XIX. század végén, hogy ez által tudják védeni a gyarmatosító érdekeiket, később pedig a térség cionistáit is. A technikai fejlődést követően pedig a Nyugat számára akarták bebiztosítani a szükséges energiát. Ma már teljesen új funkciója is lett a szaúdi rendszernek; Izrael védelmezőivé léptek elő a térségben. Emiatt keményen szemben is állnak minden arab felszabadító erővel, amely a nyugati érdekeket fenyegeti. A történelmi kutatók hangsúlyozzák, hogy szilárd kapcsolat van a vezető szaúdi család és az úgynevezett wahhabista vallási csoportosulás között. A wahhabistákra az jellemző, hogy sok-sok szervezetre támaszkodnak, ők az egyetlen vallási szövetség Szaúd-Arábiában, és éppen ezért semmilyen módosítást, változtatást nem hajlandók elfogadni. A múlt század hetvenes éveiben azonban mégis érződött némi elmozdulás ezen a területen is, amikor Dzsahiman el-Oteybi forradalmának köszönhetően egészen Mekka szívébe is behatoltak és onnan indították el a felszabadítási forradalmukat, ám a Franciaországból beszerzett ideggázzal megsemmisítették őket. Ennek ellenére a szaúdiak a dzsihad szimbólumának tekintették el-Oteybi mozgalmát, s ez lett a wahabbistáknak is a fő ideológiája. Erre támaszkodott Osama bin-Laden mozgósítása is. A történelem kutatói, elemzői azt mondják, hogy a szaúdi wahabbista mozgalom már két ágra szakadt, amelynek egyik ága az úgynevezett klasszikus, mely azt vallja, hogy vallásilag lefednek mindent, amit a szaúdi vezető családok cselekszenek, mindent, amit akarnak a hercegségben; akár tiltanak vagy akár megengednek. Amit a király elrendelt, ők azt tartják helyesnek. A másik ága is eredeti, de ők már az úgynevezett szélsőségesek, akik a rendszer hibái ellen felszólalnak. Az el-Oteybi forradalmának leverése után a szaúdi rendszer a nyugati háborúkba bekapcsolódott, olyan felirat alatt, hogy a kommunisták ellen küzdenek. A háborúkban való részvétellel – amelynek csúcsa volt az afganisztáni és a csecsenföldi harcokban való jelenlét – úgy érzik, az a célja a vallási vezetőknek, hogy a wahabbisták kettészakadt ágát is egyesítsék. A nemzetközi világi dzsihádban is a wahabbisták vezetnek azzal, hogy szolgálják az amerikaiak stratégiáját, olyan hamis felhanggal, hogy védik a muszlimok érdekeit. Tehát a szaúdiak már exportálják hosszú évtizedek óta a terrort a világba, mert félnek a belső robbanástól, és a wahabbista rendszer szétesését is csak a harcok árán tudják megakadályozni. Szaúd-Arábiában is nagyon sok a szegény, egyes elemzések szerint több milliónyian vannak, akik nyomorban élnek és akiknek a lázadása bármikor bekövetkezhet. A szaúdi hercegek kezében a hatalom, ám ők a nyugati érdekeket teljes mértékben kiszolgálják, cserében a háborúskodásokkal védeni tudják hatalmukat. A Szíria elleni háborúban való részvétel is mintegy alkalom volt a szaúdiaknak, hogy exportálhatták a terroristákat és a belpolitikai gondjaikat áthárították a szíriai népre. Ma már azonban nemcsak a legszegényebbek lázonganak, hanem a középosztály is, akik liberálisabb nézeteket szeretnének országukban, például alkotmányos királyságot és a nők jogainak javítását. Ennek következtében a vezető családok és a wahabbista szervezetek is több felé kezdenek szétoszlani. Vannak közöttük, akik vallási és politikai reformokat követelnek, s tovább bonyolítja a helyzetet az is, hogy Abdul Aziz és családja, akik Szaúd-Arábiát alapították, már túl öregek, kilencven év körüli az átlag életkoruk, ezért sokan a hercegi családokból fiatalítani szeretnének a vezetésben is. Sokan a hercegek második vonalában is szeretnék, ha változás következne be. Az a nyilvánosságra hozott szám, hogy 3000 szaúdit öltek meg Szíriában, egyben a veszély jele a belpolitikában, mivel sok ezren még most is harcolnak a terroristák között és több száz szaúdi fogoly is van már a szíriai börtönökben, akik között több a hivatásos tiszt, katona és a titkosszolgálat embere. Szaúd-Arábia már hivatalosan kérte a kiadatásukat, ezzel elismerte a szíriai jelenlétüket. Ha Szíriában megáll a háború, ez azt jelenti, hogy nagy a veszély áthárul a szaúdi királyságra, mert a terrorista csoportokról feltételezhető, hogy ha visszamennek a hazájukba, a jelenlegi rendszer ellen még élesebben fognak fellépni. Ez azért is jelent különösen nagy veszélyt, mert a terroristák között sokan vannak, akiket súlyos börtönbüntetésük elengedésével küldtek ki harcolni – gyilkosságért, erőszakos cselekményekért kapták a büntetésüket -, s most, mint fegyveres harcosok térnek vissza. Az al-Kaida csoportok, akik közül sokakat azért küldtek Afganisztánba harcolni, hogy maradjanak is ott, ne jöjjenek vissza, például Pakisztánnak még sok-sok millió dollárt is fizettek azért, hogy letelepedjenek, de ezek a zsoldosok is most vissza akarnak térni Szaúd Arábiába. Bendar ben-Szultán, a szaúdi titkosszolgálat vezetője, aki a terrorműveleteket irányítja Szíria ellen, már új funkciót kapott, hogy a szaúdi egyensúlyt valahogy teremtse meg. Először is védje a királyságot a belső robbanástól, ennek érdekében bármilyen áron folytatnia kell a terroristák további exportálását, így mostanában látjuk, hogy Izraellel is együttműködve ma már Amerika ellen is felszólalt a korábban Amerika-barát titkosszolgálati főnök, mert az USA igyekszik a béketárgyalást sürgetni. A Genf2 konferencia lesz az első bázis, ahol a terrorizmus ellen nyíltabban fel tudnak lépni a nyugati szövetségesek. Ahogy Putyin orosz államfő is kifejtette: régen Szíria ellenében szervezték a találkozót, ma pedig a terrorizmus visszaszorításáért, ezért megelőzve a Genf2 tanácskozást, létrehozták Szíriában az Iszlám Frontot, amely hét csoportból áll. Izrael és Bendar ben-Szultán szervezte e Frontot, s biztosítják Amerika támogatását. Ezzel az ürüggyel érkezett Amerikába az izraeli új nemzetbiztonsági főnök, s meggyőzte a tárgyalópartnereit, hogy több tízezer katonával képesek megbuktatni Aszad elnök hatalmát. Kifejtette, hogy ennek a Frontnak 6 milliárd dollárt kell biztosítani a célja eléréséhez, s ezzel megbuktatják a szíriai rendszert. Hozzátéve, hogy az afganisztáni, iraki és a térség más háborúira Amerika már 6 trillió dollárt áldozott fel, ehhez képest a szíriai bukásra a 6 millió dollár csekélység.
Az Iszlám Frontról azt állítják, hogy egyensúlypolitikát folytatnak, nem szélsőségesek és az al-Kaidával sem lehet összemosni őket. A CIA úgy számolja, hogy 75 ezer harcoló embert érint ez a Front, a szaúdi-izraeli csoport éppen ezért azt kérte Amerikától, hogy emeljék a katonai kiképzésen résztvevők számát a jelenlegi 200 főről 500 főre. Annak ellenére, hogy ez az Iszlám Front nemrég született, már kész programjuk van a céljuk eléréséhez, amelynek első helyén Aszad elnök megbuktatása szerepel, s egy iszlám rendszer létrehozása mindenhol, mert azt vallják, hogy ezzel Isten akaratát valósítják meg. Ugyanis nem az ember akarata a törvény, hanem Istené. Programjukban szerepel a „kisebbség” - így a keresztények, drúzok, alawisták és több más csoport - védelme is, akiket, mint másodosztályúak, úgy tekintenek. Amerika elfogadta ezt a programot, ami igen furcsa egy demokráciát hirdető vezetés részéről, akik a külvilág felé a béketárgyalások szorgalmazását kérik. De az elkövetkező napok fogják eldönteni, hogy ki mit akar, mert ha egyetértenek a nagyhatalmak ezzel a stratégiával, akkor óriási vérfürdő várható Szíriában is, de akár az Közel-Keleten. A szíriai hadsereg azonban mára már annyira megerősödött, hogy képes Bendar ben Szultán fantáziáját is megbuktatni, nemcsak a stratégiai elképzeléseit, s erről az elmúlt időszakban már többször bizonyságot is tettek.
Úgy tűnik, hogy az új közel-keleti egyensúly-politika összeütközésbe került a szaúdi rendszerrel, azzal a rendszerrel, amelyet még Nagy-Britannia alapított a XIX. század végén, hogy ez által tudják védeni a gyarmatosító érdekeiket, később pedig a térség cionistáit is. A technikai fejlődést követően pedig a Nyugat számára akarták bebiztosítani a szükséges energiát. Ma már teljesen új funkciója is lett a szaúdi rendszernek; Izrael védelmezőivé léptek elő a térségben. Emiatt keményen szemben is állnak minden arab felszabadító erővel, amely a nyugati érdekeket fenyegeti. A történelmi kutatók hangsúlyozzák, hogy szilárd kapcsolat van a vezető szaúdi család és az úgynevezett wahhabista vallási csoportosulás között. A wahhabistákra az jellemző, hogy sok-sok szervezetre támaszkodnak, ők az egyetlen vallási szövetség Szaúd-Arábiában, és éppen ezért semmilyen módosítást, változtatást nem hajlandók elfogadni. A múlt század hetvenes éveiben azonban mégis érződött némi elmozdulás ezen a területen is, amikor Dzsahiman el-Oteybi forradalmának köszönhetően egészen Mekka szívébe is behatoltak és onnan indították el a felszabadítási forradalmukat, ám a Franciaországból beszerzett ideggázzal megsemmisítették őket. Ennek ellenére a szaúdiak a dzsihad szimbólumának tekintették el-Oteybi mozgalmát, s ez lett a wahabbistáknak is a fő ideológiája. Erre támaszkodott Osama bin-Laden mozgósítása is. A történelem kutatói, elemzői azt mondják, hogy a szaúdi wahabbista mozgalom már két ágra szakadt, amelynek egyik ága az úgynevezett klasszikus, mely azt vallja, hogy vallásilag lefednek mindent, amit a szaúdi vezető családok cselekszenek, mindent, amit akarnak a hercegségben; akár tiltanak vagy akár megengednek. Amit a király elrendelt, ők azt tartják helyesnek. A másik ága is eredeti, de ők már az úgynevezett szélsőségesek, akik a rendszer hibái ellen felszólalnak. Az el-Oteybi forradalmának leverése után a szaúdi rendszer a nyugati háborúkba bekapcsolódott, olyan felirat alatt, hogy a kommunisták ellen küzdenek. A háborúkban való részvétellel – amelynek csúcsa volt az afganisztáni és a csecsenföldi harcokban való jelenlét – úgy érzik, az a célja a vallási vezetőknek, hogy a wahabbisták kettészakadt ágát is egyesítsék. A nemzetközi világi dzsihádban is a wahabbisták vezetnek azzal, hogy szolgálják az amerikaiak stratégiáját, olyan hamis felhanggal, hogy védik a muszlimok érdekeit. Tehát a szaúdiak már exportálják hosszú évtizedek óta a terrort a világba, mert félnek a belső robbanástól, és a wahabbista rendszer szétesését is csak a harcok árán tudják megakadályozni. Szaúd-Arábiában is nagyon sok a szegény, egyes elemzések szerint több milliónyian vannak, akik nyomorban élnek és akiknek a lázadása bármikor bekövetkezhet. A szaúdi hercegek kezében a hatalom, ám ők a nyugati érdekeket teljes mértékben kiszolgálják, cserében a háborúskodásokkal védeni tudják hatalmukat. A Szíria elleni háborúban való részvétel is mintegy alkalom volt a szaúdiaknak, hogy exportálhatták a terroristákat és a belpolitikai gondjaikat áthárították a szíriai népre. Ma már azonban nemcsak a legszegényebbek lázonganak, hanem a középosztály is, akik liberálisabb nézeteket szeretnének országukban, például alkotmányos királyságot és a nők jogainak javítását. Ennek következtében a vezető családok és a wahabbista szervezetek is több felé kezdenek szétoszlani. Vannak közöttük, akik vallási és politikai reformokat követelnek, s tovább bonyolítja a helyzetet az is, hogy Abdul Aziz és családja, akik Szaúd-Arábiát alapították, már túl öregek, kilencven év körüli az átlag életkoruk, ezért sokan a hercegi családokból fiatalítani szeretnének a vezetésben is. Sokan a hercegek második vonalában is szeretnék, ha változás következne be. Az a nyilvánosságra hozott szám, hogy 3000 szaúdit öltek meg Szíriában, egyben a veszély jele a belpolitikában, mivel sok ezren még most is harcolnak a terroristák között és több száz szaúdi fogoly is van már a szíriai börtönökben, akik között több a hivatásos tiszt, katona és a titkosszolgálat embere. Szaúd-Arábia már hivatalosan kérte a kiadatásukat, ezzel elismerte a szíriai jelenlétüket. Ha Szíriában megáll a háború, ez azt jelenti, hogy nagy a veszély áthárul a szaúdi királyságra, mert a terrorista csoportokról feltételezhető, hogy ha visszamennek a hazájukba, a jelenlegi rendszer ellen még élesebben fognak fellépni. Ez azért is jelent különösen nagy veszélyt, mert a terroristák között sokan vannak, akiket súlyos börtönbüntetésük elengedésével küldtek ki harcolni – gyilkosságért, erőszakos cselekményekért kapták a büntetésüket -, s most, mint fegyveres harcosok térnek vissza. Az al-Kaida csoportok, akik közül sokakat azért küldtek Afganisztánba harcolni, hogy maradjanak is ott, ne jöjjenek vissza, például Pakisztánnak még sok-sok millió dollárt is fizettek azért, hogy letelepedjenek, de ezek a zsoldosok is most vissza akarnak térni Szaúd Arábiába. Bendar ben-Szultán, a szaúdi titkosszolgálat vezetője, aki a terrorműveleteket irányítja Szíria ellen, már új funkciót kapott, hogy a szaúdi egyensúlyt valahogy teremtse meg. Először is védje a királyságot a belső robbanástól, ennek érdekében bármilyen áron folytatnia kell a terroristák további exportálását, így mostanában látjuk, hogy Izraellel is együttműködve ma már Amerika ellen is felszólalt a korábban Amerika-barát titkosszolgálati főnök, mert az USA igyekszik a béketárgyalást sürgetni. A Genf2 konferencia lesz az első bázis, ahol a terrorizmus ellen nyíltabban fel tudnak lépni a nyugati szövetségesek. Ahogy Putyin orosz államfő is kifejtette: régen Szíria ellenében szervezték a találkozót, ma pedig a terrorizmus visszaszorításáért, ezért megelőzve a Genf2 tanácskozást, létrehozták Szíriában az Iszlám Frontot, amely hét csoportból áll. Izrael és Bendar ben-Szultán szervezte e Frontot, s biztosítják Amerika támogatását. Ezzel az ürüggyel érkezett Amerikába az izraeli új nemzetbiztonsági főnök, s meggyőzte a tárgyalópartnereit, hogy több tízezer katonával képesek megbuktatni Aszad elnök hatalmát. Kifejtette, hogy ennek a Frontnak 6 milliárd dollárt kell biztosítani a célja eléréséhez, s ezzel megbuktatják a szíriai rendszert. Hozzátéve, hogy az afganisztáni, iraki és a térség más háborúira Amerika már 6 trillió dollárt áldozott fel, ehhez képest a szíriai bukásra a 6 millió dollár csekélység.
Az Iszlám Frontról azt állítják, hogy egyensúlypolitikát folytatnak, nem szélsőségesek és az al-Kaidával sem lehet összemosni őket. A CIA úgy számolja, hogy 75 ezer harcoló embert érint ez a Front, a szaúdi-izraeli csoport éppen ezért azt kérte Amerikától, hogy emeljék a katonai kiképzésen résztvevők számát a jelenlegi 200 főről 500 főre. Annak ellenére, hogy ez az Iszlám Front nemrég született, már kész programjuk van a céljuk eléréséhez, amelynek első helyén Aszad elnök megbuktatása szerepel, s egy iszlám rendszer létrehozása mindenhol, mert azt vallják, hogy ezzel Isten akaratát valósítják meg. Ugyanis nem az ember akarata a törvény, hanem Istené. Programjukban szerepel a „kisebbség” - így a keresztények, drúzok, alawisták és több más csoport - védelme is, akiket, mint másodosztályúak, úgy tekintenek. Amerika elfogadta ezt a programot, ami igen furcsa egy demokráciát hirdető vezetés részéről, akik a külvilág felé a béketárgyalások szorgalmazását kérik. De az elkövetkező napok fogják eldönteni, hogy ki mit akar, mert ha egyetértenek a nagyhatalmak ezzel a stratégiával, akkor óriási vérfürdő várható Szíriában is, de akár az Közel-Keleten. A szíriai hadsereg azonban mára már annyira megerősödött, hogy képes Bendar ben Szultán fantáziáját is megbuktatni, nemcsak a stratégiai elképzeléseit, s erről az elmúlt időszakban már többször bizonyságot is tettek.
Világ Magyarság, 2013. dec.23.
