Több a hirdetés, mint a budai agglomeráció déli részén. Az egykor kedvelt vidék fokozatosan elnéptelenedik, egyre kevesebben bírják, hogy lakásuk mellett egy nyaralót is fenntartsanak. Mások a devizahitelüket próbálják rendezni azzal, hogy dobra verik a vagyonuk egy részét.
Víkendház a Dunakanyarban – ez volt a Kádár-kor átlagembere álmainak netovábbja. Legalább is az 1980-as években milliók által játszott Takarékoskodj! társasjáték szerint, ahol a játékos a lakás, a gépkocsi megszerzése után szigorú feltételek mellett építhetett egy kétszobás nyaralót valahol a Budapest és Esztergom közötti Duna-parton.
Huszonöt évvel a rendszerváltás után ez az álom szertefoszlott. Pest megyében a települések lakosságarányához, ingatlanállományához képest ebben a térségben árusítják a legtöbb házat, telket, nyaralót. Van olyan utca, ahol minden második-harmadik házra ki van téve az Eladó tábla. Ráadásul a hvg.hu által megkeresett ingatlanközvetítők szerint itt rendszerint hosszú ideig kint van a hirdetés. Sok az eladó, kevés a vevő.
„A hétvégi ház luxus”
„Egyszer elhatároztam, hogy összeszámolom, hány ház eladó a főutcán. Feladtam, inkább azt számoltam, hány nem” – mesélte a főváros határától 12 kilométerre fekvő Leányfalun lakó Zoltán, mit tapasztalt az elmúlt másfél-két évben. A településen nemcsak a házak eladók, több panzió, hotel bezárt, több boltot is árusítanak.
Több mint három éve árulja az egyik házat egy család az északabbra fekvő Dunabogdányban. A szülőktől örökölték a gyerekek, felújítani nem tudják, ideköltözni nem akarnak. Az egyik örökösnek hitele van a saját lakásán, és bármennyire örülne egy hétvégi háznak a Dunakanyarban, inkább az adósságát csökkentené – mesélte a hétvégén a házat takarító egyik tulaj hvg.hu-nak. Ám hiába engedtek több mint 4 milliót az árból, vevő továbbra sem akad.
„Nyírni kell a füvet, fizetni kell a helyi adót, télen illik párszor kifűteni, ráadásul gyakori, hogy feltörik a nyaralókat. Több tulajdonosnak jelentős elmaradása van, ma egy hétvégi házat fenntartani luxus” – mondta a térség egyik ingatlanközvetítője. Kovács Csilla szerint egy kisebb nyaralót akár havi párezer forintból fenn lehet tartani, de sokaknak már ez is megterhelő. „Volt olyan tulajdonos, aki évek óta nem járt ki a fokozatosan leromló házához, nem költ rá” – beszélt a tapasztalatairól a közvetítő.
„A nyaralópiac mindenütt pang, a Balatonnál is egymást érik az Eladó táblák” – mondta Rutai Gábor. A Duna House elemzési vezetője szerint a Balatonnál tavaly mozdult be egy kicsit a piac, amikor megjelent egy kisvállalkozói hitel, melynek vissza nem térítendő részét ingatlanra költhették: iroda címen sokan hétvégi házat vettek. Korábban a 2011-2012 fordulóján zajló kötött árfolyamú végtörlesztés idején tapasztalták az ingatlanközvetítők, hogy az emberek eladták a vagyontárgyaikat, így az hitellel nem terhelt nyaralóikat, hogy meneküljenek a lakásukra felvett devizaadósságuktól. A Pilis-Dunakanyar Ingatlaniroda munkatársa, Pál Sándor szerint az egyes települések problémái eltérőek. Míg Szentendrén vagy Leányfalun főleg a tehetősebbek vettek házat, jobban bírják a törlesztőrészletek megugrását, Tahiban vagy Pócsmegyeren már sokkal többen küszködtek a hitelükkel.
Sufniból családi házak
„Egyik sufni jelent meg a másik után a ’60-as évektől kezdve, ahogy gazdagodott az ország” – beszélt az elmúlt 50 évről Fekete Jenő, akinek édesanyja 1960-ban vásárolt egy telket Surányban. Eleinte csak a nyarakat töltötték kint, majd felhúztak egy házat nyaralónak, és később végleg kiköltöztek Budapestről.
Fekete szerint legalább három felívelő korszaka volt a Dunakanyarnak. Amikor a Kádár-kor középosztálya megizmosodott, a panellakás, majd a Lada vagy a Trabant mellé megvették a hétvégi telket is. A tehetősebbek faházat húztak fel, mások kiszuperált buszokat vontattak a telekre. A rendszerváltás után a középosztály a zöldbe vágyott, megindult a kivándorlás az agglomerációba. Fekete szerint Surányban is ekkor kezdődött el a nyaralók átépítése, a sufnik elbontása. Az agglomerációs települések lakossága egyébként a magyar népesség természetes fogyása ellenére az elmúlt 20 évben folyamatosan nőtt, 551 ezerről 828 ezerre, bár ebbe a növekedésbe a Budapestről kiköltözők ma már egyre kevesebb szerepet játszanak.
A 2004-es uniós csatlakozás körül pedig megjelentek azok, akik beruházási céllal vásároltak a Dunakanyarban ingatlant. „Reménykedtek benne, hogy pár éven belül annyira felfutnak az árak, hogy szép nyereséggel adhatják tovább. Hát nem vált be a reményük” – ecsetelte Fekete. Mint mondta, az egyik szomszédja 5,9 millióért vett egy telket 2008 előtt. Építkezni akart, mert a telken megjelent egy kocsi sóder, ám ez elmaradt, sőt a sóder is eltűnt egy idő után. Most eladó a telek, 5,5 milliót kér érte, de nem akad vevője.
Több ingatlanügynök is azt mondta a hvg.hu-nak, a Dunakanyarban megjelent egy új jelenség is. Még ha nem is tömeges, az utóbbi időben tapasztalható, hogy elszegényedett emberek, családok költöznek az 1980-as években felhúzott, rossz komfortú nyaralókba. A hvg.hu a tavaszi árvíz idején azt tapasztalta, hogy a médiában a legnagyobb veszélyben lévő településként emlegetett Pilismaróton rendkívül nyugodtak voltak az emberek. Ugyanis a történelmi falurészt egyáltalán nem fenyegette az árvíz, csak a parton lévő üdülőövezetet. Akkor több pilismaróti is azt mondta a hvg.hu-nak, a faházak többsége már nem nyaralóként üzemel, főleg szegények költöztek beléjük.
Nem tűrték az adósságot
Az 1966-ban megjelent Gazdálkodj okosan!, illetve a nyomában született Takarékoskodj! nevű játék jól leképezte a Kádár-kori társadalom nézeteit és vágyait. Mint a játék fejlődését 1997-ben feldolgozó HVG írta: első variánsban a tízemeletes panelház lakásberendezése volt a teljesítmény netovábbja, s ekkor még a porszívót, a televíziót, sőt még a rádiót is kemény erőfeszítéssel lehetett megszerezni. A hetvenes években már lehetett szó családi házról, sőt egy garázsról is, a Takarékoskodj!-ban pedig megjelent a hőn áhított „víkendház” is a Dunakanyarban, a Pilisben vagy a Balatonon.
Ám a játék nevelt is közben: építkezni a telekre csak akkor lehetett, ha az illetőnek volt megtakarítása, készpénze, a luxus pedig kerülendő volt – legfeljebb két szobát engedtek felhúzni. Ha a telken még adósság volt, nem adhatta el bárkinek, csakis a banknak. Az eladósodott játékosoknak esélyük sem volt nyerni. A szabályok kikötötték, csak az győzhet, aki a játék indulásakor kapott 100 ezernyi pénzt takarékbetétben tartotta a végén. A rendszerváltás után kiadott Gazdálkodj okosan! minden egyes játékmezőjét eladták egy-egy szponzornak, így például a lakberendezést az IKEA-nál lehetett „beszerezni”.
(HVG)
