Megbukott a feltétel nélküli alapjövedelem javaslata az Európai Unióban és Magyarországon is. A hatalmas szociális előrelépésként beharangozott javaslatnak EU-szinten egymillió aláírást kellett volna összegyűjtenie - ennyi szükséges ahhoz, hogy az Európai Bizottságnak kötelező jelleggel foglalkoznia kelljen a kezdeményezéssel. Ennek azonban töredékét sem sikerült összszedni, az Európai Unió csaknem 500 milliós lakosságából alig több mint 200 ezren támogatták az ötletet.
Az alapfelvetés szerint minden uniós állampolgárnak alanyi jogon biztosítani kellene egy általánosított létminimum közeli összeget, függetlenül attól, hogy dolgozik, vagy soha semmilyen, a társadalom számára hasznos munkát nem végzett. Annak ellenére, hogy megbukott, ez egy olyan javaslat, amivel, mint jelenséggel megkerülhetetlenül foglalkoznunk kell, nyilvános társadalmi vitát kell folytatni róla. Mert ennek a kérdésnek a megtárgyalása sokkal mélyebbre vezet, mint azt a kiötlői gondolták volna.
Az Európai Unióban a feltétel nélküli alapjövedelemért leginkább kardoskodók többnyire abból a társadalmi rétegből kerülnek ki, ami a kapitalista rendszer második számú kedvezményezettje. Nem a multimilliomosok támogatják, hanem a rendszer kiszolgálói, akik a hatalom megtartásához szükséges szellemi holdudvart jelentik. Olyan, a felsőközéposztályból kikerülő, liberális társadalomfilozófusok foglalkoznak ezzel a kérdéssel, akik többek közt az államok leépítését, az állami tulajdonok elherdálását és a nép végletekig eladósítását, otthonaiktól megfosztását is támogatták.
Ennek kitűnő példája Magyarország, ahol a nyugati iskolákban szocializálódott, a nyugati liberalizmus eszméjén nevelkedett szabadkőművesek tevőlegesen és/vagy szellemi hitelesítő tényezőként részt vettek a társadalmi javak szétrablásában, most pedig, hogy támogatóik a nép javait elvették, alamizsnát adnának a kifosztottaknak. Mára jött el az az utolsó pillanat, amikor rádöbbentek, hogy a népek kifosztása nem marad következmények nélkül. Rádöbbentek, hogy süllyed a hajó, és nem csak mérhetetlen társadalmi feszültségeket okoztak a korábbi rendszer javainak szétlopásával, de ennek valamennyi következménye mind az ő nyakukba borul, ha sürgősen nem tesznek valamit.
Ennek a kezdeményezésnek az a célja, hogy enyhítse a társadalmi feszültségeket, vagyis késleltesse a működésképtelen társadalmi modell összeomlását, ezért egyszerű túlélési stratégiának kell tekinteni.
A fent említett szellemi holdudvarban egyesek még mindig úgy gondolják, hogy a különböző fajtájú és kultúrájú emberek együttélése kizárólag azon múlik, hogy adottak-e hozzá az anyagi feltételek. Csakhogy ez nem így van. Egymással ellentétes kultúrákat nem lehet összevegyíteni, még a legnagyobb anyagi jólétben sem. Van, akinek teljesen természetes, hogy embert ölni nem szabad, másnak pedig ugyanilyen természetes a szülőföldjén ősi hagyománynak számító kannibalizmus. Nekünk teljesen természetes, hogy ami saját magánterületen van, az a mi tulajdonunk, a magántulajdont nem ismerő cigánynak pedig ugyanilyen természetes, hogy amit meglát, azt el lehet vinni. Nem véletlen, hogy a kettőt összevegyíteni szándékozó multikulturális társadalom az összeomlás szélére jutott. A fent említett kékszalagos "filozófusok" úgy gondolják, az emberek majd nem lázadnak a kannibálok és farkasfalkaként portyázó cigányok ellen, ha elég pénzt kapnak. Azt gondolják, ha mindenkinek eleget fizetnek, az eltűnteti a kulturális különbségeket és a magántulajdont nem ismerők/ nem tisztelők majd nem fognak lopni.
Mindemellett egy valamivel látványosan nem számoltak: hogy minderről mi lesz a véleménye a még dolgozó rétegnek. Már ez is árulkodó, mert a munkásréteg az egyetlen, aminek a reakcióit nemhogy nem vették figyelembe, de eszükbe sem jutott számolni vele. Márpedig a kezdeményezés visszhangja majdhogynem egyöntetű volt. Senki nem fogja tűrni, hogy az ő munkájából eltartsák a dolgozni nem akarókat. Aki a segélyezést is elutasította, az elutasítja a feltétel nélküli alapjövedelmet is, mert az a segélyezés egy kiterjesztett formája. Az emberek teljesen reálisan végiggondolták és a propagálókon kívül mindenki belátja, hogy ezt a kezdeményezést a mai rendszerben csak a dolgozók kifosztásával lehet véghezvinni. Nem véletlen, hogy nem gyűlt össze a szükséges szavazat töredéke sem. Senki ne támogatta ezt a felvetést.
Azon kevesek pedig, akik elkeseredett helyzetükből fakadóan mégis támogatták a kezdeményezést, mert nem látnak más kiutat, nem vették figyelembe a gazdasági realitásokat. Ők rá kellett döbbenjenek, hogy a munkások túlnyomó többsége nem akar azért többet dolgozni, hogy mások munka nélkül is jól megéljenek. A felvetés szerint ugyanis a feltétel nélküli alapjövedelem összegével csökkennének a bérek. (!) Vagyis aki 8-12 órában dolgozik, az nem kapna feltétel nélküli alapjövedelmet alanyi jogon, hanem egyszerűen nem kapna semmit. Mintha a rendszer annyit mondana: mindegy, hasznos vagy-e a társadalom számára vagy nem, ugyanannyit érsz. Ez már nem egyszerű segélyezés, hanem az értékteremtő munka teljes megalázása és az európai munkakultúra sárban tiprása.
Van még egy vonatkozása ennek a kérdésnek és ez a fentiek mellett legalább annyira lényeges: a személyi hitelesség. Aki egyszer már leszerepelt és részt vett a nép kifosztásában, az hiába áll elő, hogy változott a helyzet, most inkább osztozkodna. Akármivel is állnak elő a kékszalagosok, a teljes politikai garnitúrának mennie kell. Ha a politikai elit eltakarodott, akkor pedig módszeresen meg kell tisztítani a szellemi életet. Aki tegnap még vadkapitalista és liberális volt, az ma és holnap nem fogja népi szocialistának eladni magát. Álljanak elő akármilyen világmegváltó ötlettel is, vannak bűnök, amiket nem lehet eltörölni. Bármit is találjanak ki, amit korábban tettek, jár érte az akasztófa. Azt követően pedig, ha a jelenlegi siralmas helyzet előidézőit utolérte a társadalmi igazságosság, majd akkor a munkás társadalom dönt arról, hogy akar-e feltétel nélküli alapjövedelmet, vagy inkább a becsületes munka megérdemelt jutalmát akarja. Az eredmény majdhogynem mindegy. Ugyanis, ha a társadalom kiveti magából azokat a köröket, akik ezzel a kezdeményezéssel előálltak, ha helyre lesz állítva a munka becsülete, a társadalom csak jól működhet.
Molnár István
