Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

A házelnök interjújához

2013. december 31. - Andre Lowoa

A házelnök szombat esti interjújában elmondta, hogy a kormány munkája négyévnyi "romeltakarítás" volt, és most már elkezdődhet az építkezés és visszarendeződés. A visszarendeződésről ugyan nem árulja el, hogy milyen irányba folyik, de sejthetjük eddigi tapasztalataink alapján. Az építkezés szót pedig nem igazán szerencsés használni az ő részéről olyan helyen, (Európában, azonbelül Magyarországon) ahol többször bizonyították, hogy lerombolt, kifosztott országok, városok velük együtt komplett gazdaságok épültek fel bámulatos gyorsasággal. Mindenféle unió, meg közbeszerzés, meg pályázatok nélkül, egyszerűen egy jól szervezett népi összefogással. Tehát házelnökünk nem zavartatta magát és folytatta az öntömjénezést, miszerint a kormány eredményei úgy kezdenek alakulni, hogy hitet és reményt adhatnak mindenkinek.

Hallhattunk az interjúban zavaros eszmefuttatást társadalmi viszonyok megváltoztatásáról, amelyhez további 40 év kell, valamint a népesség biológiai kicserélődéséről ("vagyis már csak azok élnek, akik a szabadságba születtek"). Az a fogalom, hogy "biológiailag kicsreélődik" egy népesség elgondolkodtató. Akik az ún. rendszerváltás után születtek, még egyáltalán nem jelent biológiai kicserélődést, ugyanis az őseiknek (a szó legjobb értelmében) ők a biológiai folytatásai minden tekintetben. Ha nem így lenne akkor nem ősökről, hanem elődökről beszélnénk. Persze sokan vannak akiknek nincsenek itt Európában őseik csak elődeik. Végezetül egyik neves kollégáját minősítette gennyedző sebnek a demokrácia testén, amire a kolléga egy közösségi oldalon válaszolt neki a maga módján. Igen, kollégákról beszélhetünk, sőt kell is beszélnünk hiszen egy csónakban eveznek ők csak ki-ki a saját oldalán. Ahogy annak idején megegyeztek szépen a rózsadombi villákban, és onnantól már hirtelen, egyik napról a másikra a "szabadságba" születtek az emberek. Ez a házelnök által emlegetett liberális atlantista "szabadság" is elég csúnya betegség, de van ellenszere!

Dévai István

süti beállítások módosítása