A II. világháború, és a Hitleri Németország vélt és valós tettei mindennapos témát jelentenek hazánkban, és az európai kultúrkörben egyaránt. Az európai kultúrkör jelzőt bár lassan idézőjelbe tehetjük, mégis érdemes megvizsgálni azt, hogy ennek a gyakorlatilag megkerülhetetlen témának mi ad ekkora teret, mi a valós háttér.

Érdemes lenne statisztikákat csinálni arról, hogy a fiatalok és idősebbek mekkora arányban mutatnak érdeklődést a német haditechnikára a szovjethez, és az angolszászhoz képest. Legyen az akár számítógépes játék, makettezés, katonai hagyományőrzés (hányan szeretnek szovjetnek, és hányan németnek öltözni). Tapasztalható a német csodafegyvereket, illetve kiemelkedő háborús fegyvereket és hadműveleteket övező magas érdeklődés, amely nem mentes már a túlzásoktól, sőt a felmagasztaló mítoszok gyártásától sem. Sokan izgalommal latolgatják a lehetőséget: Hitler elmenekült Németországból, és egy titkos helyen csodafegyverekkel körülvéve új világot épített magának. És mi lett volna, ha győz? Miért nem győzött, szándékosan vesztett? Szinte már vádló, elégedetlen kérdések ezek!

Mi az oka annak a beteges félelemnek, ami a baloldali és liberális köröket áthatja és arra ösztönözi, hogy naponta százszor farkast kiáltsanak? Pitiáner politikai fogás ez csak, vagy valóban van valós alapja a félelemnek? Felmerül a kérdés, hogy ennyire gyengék az állítólagos humanista és demokrata eszmék, hogy csak így lehet őket fenntartani? Vajon tényleg csak a holokausztra alapozott mitológia, és rész-vallás az oka ennek a fogcsikorgatásnak, vagy a nemzetiszocialista eszmének a mai napig vannak lappangó tartalékai? Úgy gondolom, hogy vannak. Az embereknek pedig tömegesen kezd elege lenni abból, amit evvel a témakörrel művelnek - sokakat már csak ez a túlzott vergődés jó irányba indít el. A jól kidolgozott, és egyben hamis ellenségkép tartja életben az eszmét - mivel kiragadja az érdektelenségből. Bár hozzáteszem, meg vagyok róla győződve, hogy ezt az eszmét megfelelő történelmi pillanatban bármikor fel lehetne támasztani halottaiból. Hiszen a problémák, amelyekre működő megoldást kínál, ha más formában is de léteznek, és egyre súlyosbodnak.

Magát az eszmét 1945-ben nem győzték le. Csak és kizárólag katonai, és ebből kifolyólag politikai-szervezeti jellegű megsemmisülés érte. Az politikai-eszme már csak azért sem nevezhető halottnak, mivel a körülményekhez képest elég sok ember igyekezett azt tovább éltetni a háború után is. Tőlük függetlenül pedig egykori vitathatatlan társadalmi sikereinek, úttörő vívmányainak híre egyre inkább bekerül a mai köztudatba - hála az agymosásra és ellenőrzésre felhasznált internetnek, a fagyi duplán visszanyalt. A "nácik" köré épített bugyuta és trükkösebb elemekből álló hazugsághegyek időről időre megroskadnak, ahogy egyenként dőlnek meg a konkrét, közhelyessé vált tételek. Sokkal többről van itt szó, mint arról hogy egyesek a "holokauszt újra megtörténtétől" rettegnek - és hogy pár "lelkileg sérült proli" horogkereszteket fújkál a falakra. Már a 80-as, 90-es években fénykorát élő szubkultúra sem ad politikai muníciót az antifasiszta propagandistáknak, annál inkább fáj a fejük a nosztalgia, és a terjedő leleplezések töretlen megléte miatt. A szubkultúra romjain pedig lassan olyan politikai mozgalmak bontakoznak ki, melyek felnőttek a feladathoz, és erejüket a liberális demokrácia gyengeségéből merítik.

Előbb utóbb nyíltan megjelenik az a farkas, amiről beszélnek?

Én valamiféle burkolt, homályos, mégis rettentő erős nosztalgiát érzek a "német oldallal" kapcsolatban, ami igen széles tömegekben foglal teret. Ez a nosztalgia első olvasatban úgymond ártatlan, és mentes a szilárd politikai állásfoglalásoktól. Mégis rengeteg embert indított el azon az úton, ami a politikai titkok változó mértékű ledöntéséhez, a tabuk felnyitogatásához vezetett. Ebben nagy segítséget nyújt a mindennapi médiával, és a polkorrektséggel szemben érzett egyre erősödő undor, és gyűlölet. Még nem is kell a múlt kérdéseihez visszamenni ahhoz, hogy ez az undor kialakuljon: elég a mostani háborúkkal, és válságokkal kapcsolatos gusztustalan játszmákat átgondolni, a velük kapcsolatos képtelen hazugságok sorozatát felismerni. Ezek teljesen ugyanazok az erők, amelyek a Hitleri Németországot legyőzték - mindenki tudja.

Vajon akkor, ha a média által gerjesztett kényszeredett polkorrektség és a politikai elnyomás valamilyen módon meggyengül, az emberek ugyanúgy vissza fogják fogni magukat a témakör kapcsán? Vagy már csak bosszúból is előveszik?

Két dolog van, ami a nemzetiszocializmus feltámadását akadályozza: az eszme nyílt felvállalásának egzisztenciális akadályai, és az ennek megfelelő politikai helyzet hiánya. Mi történne akkor, ha már most mindenki felvállalná, amit valójában gondol? Úgy gondolom rettentő kellemes meglepetéseknek lehetnénk szemtanúi: nyíltan tisztázódna, felcserélődne a hazug elnyomó, és az igaztalanul elnyomott szerepe. De előbb be kell következnie annak, ami elkerülhetetlen: az embereknek a saját bőrükön kell érezniük azt, hogy a mai rendszer valóban felelős a létük veszélyeztetéséért, és sokaknak valójában nem szabad, hogy vesztenivalójuk legyen többé. Ez az a feltétel, ami ha teljesül, még az esetleges állami terror is hasztalan lesz.

Talán most már feltehetjük a kérdést: ha Európa eléri a végromlás olyan mértékű állapotát, amit komoly átalakulásoknak kell követnie, mi lesz az az eszme ami felveheti a harcot a túlélésért, és az újrakezdésért? A kommunizmus, illetve a baloldali eszmék, amelyek saját magukat bontották, illetve bontják le folyamatosan? A liberális eszmék, amik pont hogy magáért a bukásért lesznek nyilvánvalóan felelősek? Mindkettőnek az "antifasizmus" és a "holokausztozás" a fő jellemző vonása, amit a hétköznapi ember már összekapcsolt önmagában.

Nem csak hogy a nemzetiszocializmus nem halt meg, és kellőképpen kialakult elemeinek jó része ott van életrevaló emberek tízmillióiban, hanem egészen a közép, illetve ókorig visszanyúló tradicionális világ, és szellemi elit igénye is egyre erősebb. Erősödőben van egy szellemileg igen erős intellektuális vonal, ami a XXI. század új keresztes lovagságának magját alkothatja, ami ugyanúgy a III. Birodalomra is hatással volt a háttérben.

Ha vallási, illetve etnikai jellegű problémák az embereket az élet, és a halál közti választásra ösztönzik, vajon érdekli-e majd őket az öngyilkos kettős-mérce, amit eddig beléjük tápláltak? Nos aki nem tud majd haladni a korral, az szolgája lesz a régi-új betolakodóknak, de leginkább halott.

Ha elszabadul a pokol, bizony elő fognak kerülni a keresztes, és horogkeresztes zászlók Európa-szerte. És a hétköznapi emberekben is tudatosulni fog az, hogy végig gusztustalan módon átverték, lekenyerezték, és elaltatták őket. Az ő átverőik mindent tönkretettek a beteges a civilizáció és természetellenes eszméikkel, ami a biztonságot, kultúrát, gazdagságot jelentette Európának, szélesebb értelemben a fehér kultúrkörnek. Ekkor fognak az emberek közismert, tekintélyes, és egyértelműen kifejező jelképekhez és megoldásokhoz nyúlni. A hazugságok és az öncenzúra pedig egy-kettőre köddé válnak.