Sajátosan alakult a palmai zsidók sorsa: közvetve egy ellenük kitört parasztlázadásnak köszönhették, hogy az 1492-es Alhambra-ediktum sem száműzte őket. Történetükben egy Árpád-házi királynő is szerepet játszik. Más mallorcaiak viszont a mai napig nem akarnak velük házasodni.
A xueta [csuéta] név a népi etimológia szerint a katalán xuía [csuía]
vagy xulla [csulja] ’szalonna’, átvitt értelemben “disznó” jelentésű szóból ered,
de valószínűbb, hogy a katalán juetó [zsuetó] “zsidócska” szó továbbélése.
1391. augusztus 2-án sok ezer fegyveres parasztfelkelő táborozott le Palma de Mallorca bezárt kapui előtt. Elégedetlenségük oka az volt, hogy a tizenöt éve tartó aszály és rossz termés ellenére a kormányzó nem csökkentette az adókat, s az adószedéssel megbízott palmai zsidók évről évre pontosan be is hajtották azokat. Követeléseik radikálisak voltak: egyfelől az összes adó elengedése; másfelől a zsidók azonnali áttérése keresztény hitre halálbüntetés terhe mellett. Miközben a tárgyalások folytak a felkelők és a kormányzó között, a külvárosok népe, hogy nyomatékot adjon a követeléseknek, megtámadta és kifosztotta a Callt, a zsidó negyedet. A szorongatott helyzetben lévő zsidók végül is az áttérést választották, s a következő napokban tömeges keresztelésekre került sor a Callt körülvevő templomokban.
Ezzel veszi kezdetét Európa egyik legkülönösebbb zsidó közösségének, a xuetáknak a története. A mallorcai zsidóság története persze már ekkor is hosszú időre tekintett vissza. A források már a Kr. u. 1. században, Jeruzsálem pusztulása után itt megtelepedő népes zsidó közösségről tudósítanak, s az 5. században e közösség egy tagja volt egész Mallorca császári elöljárója is. A közösség az arab hódítás után is virágzott, s városnegyedük a kalifa palotájának tőszomszédságában, a későbbi domonkos templom helyén volt.
Amikor I. Jakab aragóniai király és felesége, Árpád-házi Jolán királynő 1229. december 31-én bevonultak az araboktól elfoglalt Medina Mayurqa városába, a legelső rendelkezéseik közé tartozott, hogy birtokokat osztottak a hódítást anyagilag támogató katalán zsidóknak, s a mai Szent Bertalan utcában házakat azoknak a zsidó katonáknak, akik külön csapatba tömörülve személyesen is részt vettek a hódításban. A király és utódai száz éven át nagy mértékben a zsidókra alapozták a sziget pénzügyi és gazdasági irányítását, és számos kiváltsággal látták el őket: ez az időszak a mallorcai zsidóság aranykora.
Jafudà Cresques 14. századi zsidó kartográfus szobra egykori háza helyén
Számbeli és anyagi gyarapodásukat jelzi, hogy ebben az időben jön létre és terjed ki a Call, a zsidó negyed a belváros délkeleti részén, a mai Sol és Montesión utcák körül, három nagy és pompás zsinagógával, amelyek közül a legrégebbi helyén ma a jezsuita templom áll, míg a másik kettőnek még helyét is csak hozzávetőleg ismerjük. Itt, a Callban élt és dolgozott a katalán világ két nagy geográfusa és kartográfusa, Abraham és Jafudà Cresques, apa és fiú: utóbbinak ma szobra is áll egykori házuk előtt, szemközt a templomos lovagok egykori erődjével, amelyet az arab időkben még „a zsidók váraként” emlegetnek.
A zsidó vár
A zsidó közösség az 1391-es áttérés után is megőrizte önszerveződését, tagjai pedig társadalmi helyzetüket és vagyonukat. Immár keresztény konfraternitásként gondoskodtak a közösség szegényebb tagjainak megélhetéséről és neveltetéséről. A korabeli beszámolók szerint sokan közülük odahaza ezután is zsidó szokások szerint éltek, és csak egymás között házasodtak. A korabeli beszámolók szerint sokan közülük odahaza ezután is zsidó szokások szerint éltek, és csak egymás között házasodtak. Spanyolországon kívül – elsősorban Livornóban, Rómában, Marseille-ben és Amszterdamban – létrehozott kereskedelmi kolóniáikban pedig a helyi zsidókkal kapcsolatba kerülve gyakran nyíltan is visszatértek a zsidó vallásra, sőt Alexandriában és Szmirnában olykor Sabbatai Zvimúl követőivé váltak.
A katolikus egyház az egész 15. század folyamán nagy erővel igyekezett véget vetni a titkos judaizálásnak, s ebben hatalmas fegyvert jelentett a spanyol inkvizíció, amely 1488-ban jelent meg a szigeten. 1545-ig, a judaizálás miatt indított utolsó vizsgálatig 537 áttért zsidót ítéltek halálra, akik közül 82-t ténylegesen máglyán égettek meg, míg a többségnek sikerült időben elmenekülnie a szigetről. Ezután másfél évszázad viszonylagos nyugalom következett, ám az 1670-es évektől kezdve még egyszer utoljára fellángolt az inkvizíció dühe. A következő évtizedben sok száz titkos judaizáló ellen indítottak pert, és a hírhedt 1691-es Cremadissa, „tömeges égetés” során még számos visszaeső zsidót elevenen égettek meg a mai Plaza Gomilán, amelyet ezután még sokáig el fogó de los Jueus, „a zsidómáglya” tereként emlegettek.
Az inkvizíció zaklatása mellett a xuetákat számos más megkülönböztetés is érte. A legtöbb egyházi és világi szervezetbe – például a városi céhekbe vagy a hadseregbe – való felvételnek feltétele volt a neteja de sang, ’a vér tisztasága’, azaz egykori zsidó és mór leszármazottaknak nem volt itt helyük, sem a „tiszta vérű” családok nem adták hozzájuk leányaikat. Számos propagandairat jelent meg ellenük, amely nyíltan kétségbe vonta kereszténységüket és követelte szegregációjukat. A xueták végül 1773-ban az egyenjogúsítást kérő beadványt intéztek az udvarhoz, amely sok évtized vita után sem ért el semmi eredményt.
A xueták megkülönböztetése – és így közösségük is – egészen a 20. század végéig fennmaradt. Jogi megkülönböztetésüket ugyan a század folyamán fokozatosan eltörölték, de a palmaiak még ma is pontosan tudják, melyik házban laknak és melyik boltban árulnak xueták: utóbbiak főleg az Ezüstművesek utcáján, ahol a legtöbb ékszerbolton még ma is „a tizenöt név”, a tizenöt legnagyobb xueta család valamelyike olvasható. Egy 2001-es közvélemény-kutatás szerint a „tiszta vérű” mallorcaiak 30%-a nem házasodna xuetával, és xueta ismerősöm szerint ő maga is úgy szerzett tudomást saját xueta származásáról, hogy az első osztályban ezzel csúfolta a többi gyerek, s hazamenve hívő katolikus szüleitől tudta meg származásuk történetét.
Hagyományos ékszerboltok az Ezüstművesek utcáján
Emellett azonban a hatvanas évektől egyre inkább egy „xueta reneszánsz” is tapasztalható. A xueták, a sziget más lakói és a világ zsidósága is egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a sziget zsidó múltja iránt. Noha manapság a legbuzgóbb katolikus családok közé számítanak, 2011-ben Nissim Karlewitz rabbi, az egyik legnagyobb izraeli halachikus tekintély, az ultra-orthodox Beth Din Tzedek elnöke hivatalosan is elismerte zsidóságukat. Bőséges és jó történeti irodalom jelenik meg róluk, több fontos kulturális szervezetet is létrehoztak, mint az ARCA-Llegat Jueu (Zsidó Örökség), a zsidó negyed történetét kutató Memòria del Carrer, és saját folyóiratuk is megjelenik Segell címmel, amely a legelső zsidó utca egykori neve volt. S a zsidó negyedben a katalán utcatáblák alatt újra feltűnnek az utcák egykori zsidó elnevezései.
Jellegzetes utca a Callban
