Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Levágta a lábát a villamos, és hagyták az utcán szenvedni (Magyarország-amilyenné tettük!)

2013. december 21. - Andre Lowoa

Miskolc — Két villamos is elhajtott a mellett a vérben úszó nő mellett, akinek lábfejét szabályosan amputálta az első jármű kereke.

A kíntól üvöltő Tündéhez (42) végül egy, a harmadik szerelvényen utazó férfi hívott mentőt. Az ügyben hónapokig nyomoztak a rendőrök közlekedési baleset gondatlan okozása miatt, ám az eljárást a napokban megszüntették. Ezen Tünde családja mélységesen felháborodott, ügyvédhez fordultak, és tanúkat keresnek, mert a rendőrök egyet sem találtak, aki látta volna, mi történt pontosan.

Rajzunk a szakértői képek alapján ábrázolja, hogyantörtént a baleset: a nő a villamos előtt átfutott

– A baleset május14-én háromnegyed négykor a Vasgyári úti végállomásnál történt – idézte fel az édesanya, Klára (61), aki a mai napig nem érti, hogy a villamos vezetője az egyenes pályaszakaszon hogyan nem vette észre a lányát, illetve miért hagyta cserben.

A bal lába a villamos elejébe ütközött

– A lányom elszívott egy cigarettát a megállóval szemben lévő járdán. Amikor látta, hogy jön a villamos, átment a síneken. Már csak egy lépés volt hátra, amikor a jármű elsodorta. Tündét az ütközés ereje visszarántotta, a lába becsúszott a sín mellé, majd áthajtott rajta a villamos. A bal lábfeje annyira roncsolódott, hogy amputálni kellett.

A nyomozás során – úgy tudjuk – a villamosvezető azt vallotta, hogy állt a megállóban, és azért nem látta a gyalogost, mert a felszállókat nézte. Amikor pedig elindult a nő, akkor már a villamos holtterében, takarásban volt. A megszüntető határozat szerint így nem észlelhette a vezető a balesetet sem indulás előtt, sem indulás után.

Az induló villamos lerántotta Tündét a földre. A sofőr nem állt meg, azt mondta, észre sem vette az asszonyt. A nő lába olyannyira roncsolódott, hogy bal lábfejét amputálták

– A lányom szerint nem a megállóban állt a villamos, amikor a sínekre lépett, hanem még csak akkor hajtott be a megállóhelyre. Látnia kellett őt, a megállóban sem voltak utasok, akikre figyelnie kellett volna a sofőrnek. Éppen ezért keressük a tanúkat is. A lányom szerint volt ott egy férfi, aki táskát cipelt, ő láthatta a balesetet, mert beszólt a kocsmába, hogy jöjjenek, mert egy nőt elgázolt a villamos, tehát ha bárki látta a balesetet, vagy tud olyanról, aki látta, mindenképpen jelentkezzen – kérte az édesanya.
Tünde a baleset óta csak bottal tud járni, de a fizikai sérülésen kívül a lelkieket is nehezen dolgozza fel, hiszen át kellett élnie, hogy a tragikus baleset idején nem segítettek neki.

A család ügyvédhez fordult, segítsen nekik felelőst találni.

– Nem nyugszunk bele a megszüntető határozatba. Pótmagánváddal élünk a baleset okozása és a cserbenhagyás miatt, és kártérítést is szeretnénk kérni Tündének– jelentette ki Lichy József, a család ügyvédje.
(Blikk)

süti beállítások módosítása