Korábban már írtam a titói Jugoszlávia szinte paranoiás félelméről a harmadik világháborútól, és azokról az elképesztő katonai építkezésekről, amik titokban a hidegháború ideje alatt folytak, egy esetleges támadás esetére. A Zseljava-Bihacs földalatti repülőtér, a boszniai erdőbe rejtett titkos katonai raktárak egyikének bemutatása után most megpróbálom körbevezetni Önöket/benneteket egy újabb elképesztő objektumon.

Ez a létesítmény ugyancsak Boszniában található, ennek nincs különösebb magyarázata, egyszerűen emocionális okokból rendelkezett így Tito. Bízott a bosnyákokban, három teljes évig bujkált a partizánokkal a boszniai hegyekben a II. világháború idején. Sok évvel később gyakran járt vissza medvére vadászni, amiket büszkén mutogatott az egzotikus országokból érkező állami vendégeinek.

Nem felejtette el a boszniai hegyeket. Utasitást adott, hogy 4km-re Konjictól észak-keletre építsék meg az ország, sőt egész Kelet-Európa legnagyobb atombiztos óvóhelyét. (Konjic kb. 50km-re dél-nyugatra Szarajevótól, a Neretva folyó két partján, a hegyek között fekszik.)

Folyosó részlet

A földalatti atombunker 1953-tól 1979-ig épült, a jugoszláv hadseregben a hivatalosan D0 nukleáris bunkert érdekes módon Isztambul kódnévvel emlegették.

Az építkezéshez felhasznált valamennyi anyagot hazai katonai gyárakban készítettek. (Ez egyébkén a többi titkos katonai létesítményeknél is így volt.) Az építkezésben résztvevők csak egy-egy munkafolyamatot végezhettek, senki nem ismerte a teljes területet. Azt beszélik, hogy rabok is dolgoztak a bunker építésén, állítólag bekötött szemmel.

Az objektum 25 kilotonnás nukleáris támadásnak is ellenáll. Az 1945. augusztus 6-án Hirosimára ledobott atombomba 15-16 kilotonnás, az augusztus 9-én Nagasakit elpusztitó bomba 21-22 kilotonnás volt.

A konjici komplexum horribilis költségével a harmadik legdrágább katonai beruházás volt az egykori Jugoszláviában a bihacsi repülőtér 8,5 milliárd, a spliti Lore kikötő 5 milliárd dolláros költsége után a 4,6 milliárd dollárral.

Jovanka és Joszip Broz Tito

A földalatti várost Titonak, Jovankának és a katonai és politikai elitnek építették, összesen 350 ember élhetett normális életet a föld mélyében hat hónapig. Ehhez a hermetikus elzártsághoz minden technikai feltétel biztosított volt.

Az álcaházak

Az objektum három részből áll. A föld felszínén van három ház, amik víkendházakra hasonlítanak, ezek voltak az álcák, ezek rejtették a lejáratokat az alagutakba, amik a belső terekbe vezettek. Ha átmegyünk az első ház folyosóján, három, egyenként 1,2 méter széles fémajtót találunk, ezek mögött van az alagút, ami a bunkerbe vezet 280 méter mélyre 202 méter hosszan. Az egész objektumban 6000 neonlámpa volt.

Levegő turbina

A bunker összesen 25ezer m2 alapterületű, amiből 6800 m2 lakóterület. 12 blokkból állt: a legjelentősebb a 6-os, a kommunkációs blokk, a 8-as, a Tito blokk, a 9-es, a klíma blokk, a 10-es, az üzemanyag tároló és a 11-es, a víztároló. Egészségügyi blokk kis kórházzal, műtővel, röntgengépekkel egészítette még ki a rendszert.

Bejárati ajtók

A bunkernak saját vízvezetéke, 3db 540KW-os aggregátora, levegőszűrője és minden egyéb technikai berendezése megvolt, hogy biztosítani lehessen az életet több mint 200 méterrel a föld alatt. A hatalmas klíma berendezések állandó 21-23 fokot biztosítottak, 60-80%-os páratartalmat. Az üzemanyag tartály kapacitása 50 tonna volt, a medencében 170köbméter vizet tároltak, a folyó víz természetes forrásból jött a hegyből. Minden rendszernek volt másolata, ha az első meghibásodna.

Az objektumból volt vészkijárat, ami nem volt rajta a térképeken. A bunker fölött 170 méterrel jött ki, ott lehetett a Zlatar hegyre kijutni.
A rádió-relé központok, amik a környező magaslatokon, a Kiseren és a Zlataron voltak, biztosították az összeköttetést a külvilággal.

Üzemanyag tartály

„A föld alatt volt a test, míg a környező hegyekben volt az objektum feje. Soha, még a háború alatt sem szakadt meg a kommunikáció"- mondta Serif Grabovica, Bosznia-Hercegovina Föderáció hadseregének nyugállományú ezredese.

Vezérlő

Iroda

A bunker mélyén volt a „háborús szoba". Hatalmas asztal körbevéve piros telefonokkal, printerekkel, és katonai térképek olvasását segítő neonlámpákkal. A falon most is Tito fényképe függ. Voltak műveleti szobák, két nagy konferencia terem, öt operatív központ, két konyha, öt nagy fürdőszoba, több mint 100 hálószoba, kábeltévé.

A földalatti város közepén van a Tito blokk, ami sokkal magasabb színvonalú, mint a többi rész. A lakosztály minden kényelemmel felszerelt. Minden autentikusan bizonyíték a hidegháborús időkről. Semmi nem változott, mindent megóvtak, a pecséteket, az ajtókon a jugoszláv zászlókat, még a WC papírokat is.

A falakon több Jugoszlávia térkép, a Tito házaspár hálószobáiban lévő matracok is ott vannak a 70-es évektől nylonnal letakarva. Minden ugyanúgy, csak Tito nincs már.

A titoi lakosztály hálószobája

Hálószoba

A Tito bunker ma művészek találkozóhelye Európából és a világból. Konjic évente megrendezi a „D-0 ARK Underground" modern művészeti biennálét, az első 2011. május 27-től szeptember 27-ig volt. 44 művész jött össze a világ 18 országából.

Eddig 15 ezren látogatták meg a helyet. 50 mű született, amik ott maradtak a bunkerban. A finanszírozásban öt ország vesz részt: Szerbia, Montenegró, Törökország, Horvátország és Bosznia-Hercegovina.

Az objektum ma Bosznia-Hercegovina Föderáció honvédelmi minisztériumához tartozik, a karbantartásról, védelemről állagmegóvásról öt katona gondoskodik, egyikük a fent már említett Serif Grabovica ezredes.