Benjamin Netajahu (Bibi) fejvesztve rohant ismét Moszkvába. Nem is értjük miért nem költözik oda, mert nem kellene ennyit rohangálnia – bár Moszkva nem látná nagyon szívesen a zsidó miniszterelnököt. Így marad az állandó futkározás.
A tiszteletkörök lefutása után, a ‘milyen jó a két ország kapcsolata’ (magyarul utáljuk egymást), ‘javulnak a gazdasági kapcsolatok’ (egyre rosszabbak a kapcsolatok, Oroszország sorra visszamondott mindenféle közös megállapodást, fejlesztést, lemondta a zsidó drónok megrendelését is), ‘mennyire egyet tudunk érteni bizonyos kérdésekben’ (akkor minek kell állandóan fejvesztve futkorászni?). Nos, a tiszteletkörök lefutása után kezdődtek a tárgyalások, ahol voltaképpen semmiben sem értettek egyet. A minden mellékszáltól eltekintés után nézzük a futkorászás valódi okát. A mindenkivel összeférhetetlen, az álladó viszályt és háborúkat provokáló Tel-Aviv megérezte, hogy igen nagy a baj. Ebben kiváló érzékkel rendelkezik a zsidó, mint a patkányok, elsőként érzik meg a veszélyt minden esetben.
Mi a legfőbb probléma? Csütörtökön Genfben kezdődött egy hatoldalú tárgyalás Irán atompolitikájáról. A Nyugat elvárása, hogy Irán fejezze be az atom alapanyagok előállítását, és maradéktalanul működjön együtt a NAÜ képviselőivel. Hat hónapra kell teljesen felfüggesztenie az atom technológiával kapcsolatos munkálatait, ennyi idő alatt a teljes NAÜ átvizsgálás kideríti, valóban törekszik, vagy nem törekszik Irán atomfegyver előállítására. Cserébe a Nyugat teljesen feloldja az országot sújtó SWIFT banki embargót, és valamennyi zárolt kintlévőséget Irán visszakapja. Az Egyesült Államok is hajlik a megállapodásra, és egyértelműen látható, nincs már elegendő erő egy újabb háborús front megnyitására. Irán és a Kelet elrettentő csapásra lenne képes, ha az USA csak úgy bombázgatni kezdene. Ha pedig teljes frontos háborút nyitna, a vereség borítékolva van. Ezzel valamennyi nyugati és keleti hatalom tisztában van. Az USA mind gazdaságilag, mind morálisan mélyponton van.
A tárgyalások alaphangját eleve megadta, hogy Bibi oroszországi tanácsadója nem más, mint az Orosz Zsidó Kongresszus szervezője, Benny Briskin. Ő pedig a nemrégen lezajlott kongresszuson mellékesen megjegyezte, hogy Oroszország fő baja Putyin, majd kielemezgette, hogy Moszkva halad az antiszemitizmus útján. Egyértelmű, hogy ahol a zsidót megfigyelik, ha baj van vele, szó nélkül félreállítják, ott a zsidó azonnal vonyít. Az alaphangot még fokozza az a körülmény, hogy Moszkva, de ebben az esetben Putyin és legbelső köre a Nyugatot lemosta a küzdőtérről a diplomácia terén. Kiváló és elegáns működés Szíriában, ahol a Nyugat megalázó diplomáciai vereséget szenvedett, és most Egyiptomban is Moszkva lesz a döntő közvetítő, mert a sok fellángolás és megegyezés nélküli belharcok után, mindkét fél Moszkvához fordult, és Lavrov a védelmi miniszterrel együtt Kairóba látogat. A hír hallatára az USA mindennemű támogatást felfüggesztett Egyiptom számára.
Tehát ilyen körülmények között futott Bibi Moszkvába. Két dolgot előre biztosan lehetett tudni. Izrael tökéletesen tisztáéban van vele, hogy most már semmit sem képes Irán ellen tenni, és ezen még a szaúdiakkal megszellőztetett szövetségük sem változtat (a szaúdiak pakisztáni közreműködéssel szeretnének atomhatalommá válni). Irán mára politikai atombombává változott a számára, és ha nem tud bármilyen engedményt kicsikarni, akkor Tel-Aviv (és nem Jeruzsálem!) is elkönyvelhet egy megsemmisítő erejű politikai vereséget, legalább akkorát, mintha ledobtak volna Izraelre egy atombombát. Izrael olyan gyermeteg követelésekkel állt elő, hogy rombolják le az összes centrifugát, és magát az erőműveket is. A másik, amit előre lehetett tudni a látogatással kapcsolatban, hogy miért kellett Bibinek gyorsan beelőzni a genfi konferenciát – mert azt is látta, hogy hatalmas pénzekről van szó, és a Nyugat meg fog egyezni. Akkor pedig Tel-Aviv véglegesen és visszavonhatatlanul vesztett, sőt háttérbe is került.
Tisztában kell lennünk egy nagyon érdekes folyamattal. Mégpedig azzal, hogy atomsorompó ide vagy oda, a világ sok országa törekszik atomfegyver megszerzésére. Pakisztán a Kínával történt katonai fejlesztési együttműködés kapcsán aránylag gyorsan tett szert atomfegyverre. Ezek után Törökország és Szaúd-Arábia is erőteljesen dolgozik azon, hogy atomfegyvert szerezzen Pakisztántól. Így Irán atomfegyver igénye teljesen jogos, legalábbis attól a pillanattól kezdve, ha az atomfegyver elterjedése megkezdődik az arab világban. A Nyugat pedig pénzt szimatol az ügyben, nem kicsit. Érdekes módon az az ország, ahonnan a legnagyobb pénzt remélik: Irán. A Nyugat pedig meg fog egyezni Putyinnal, mint közvetítővel. Az iráni stratégia az lett volna, hogy ne legyenek kiszolgáltatottak, ezért saját fűtőanyagot állítanak elő. A Nyugat ezért kezdte a bojkottot. Senkit nem érdekelt itt az, hogy lesz-e atom fegyvere, vagy nem, mert ha akarja, megveszi. Észak-Korea jó kis valutáért azonnal leszállítana pár töltetet Iránnak. A lényeg – és itt valóban ez a kulcskérdés – a fűtőanyagok megrendelésén van. Hosszú távú, és sok-sok milliárdos üzletről van szó. És bármilyen furcsa, Irán megvédése mellett ez az orosz érdek közel áll a nyugatiakéhoz, ugyanis Oroszországnak is jó üzlet a fűtőanyag leszállítása. Ebben egyezett meg Putyin és Rohani elnök.
Irán 50(!) darab reaktor építését tervezi az elkövetkezendő évtizedben. Ekkora mennyiséget Moszkva sem képes legyártani, ezért miért ne adhatnának egy szeletet a franciáknak, és az USA-nak is? A francia erőműbe francia fűtőanyaggal, az amerikaiba meg amerikaival – és mindenki jól jár, nagy üzlet, megosztott bevétel, Iránnak pedig meg lesz a saját áramtermelése. Kiszolgáltatva nincs, mert a két szemben álló erőközpont közül ellátja bármelyik, ha összekülönbözne a másik féllel. És láss csodát, Irán a konferencián bejelenti, hogy hajlandó fél évre mindent leállítani, és együttműködni. A tárgyalások innen kezdődtek. Moszkva meggyőzte Rohani elnököt, hogy a kardcsörtető taktika helyett a diplomatikus útra lépjen, és okosan politizáljon. Persze Moszkva is megkapja a maga hasznát, de mi a fontosabb? Hogy haladjon Irán előre, része legyen egy szövetségnek, vagy szétbombázzák az országot, és magányosan nézegessen onnan kifele, hogy mitévő is legyen. A válasz egyértelmű, és úgy tűnik, Irán a diplomácia útján akar haladni. Az ukrán események, Szíria, mind olyan bizonyítékok, hogy van elég erő már a keleti térfélen, Oroszország érvényesítheti akaratát a tárgyalóasztaloknál is.
Amint konkrét megállapodás születik Genfben, Izrael számára új fejezet nyílik a történelemkönyvekben. Ez a fejezet pedig nem a dicsőségről fog szólni, a legyőzhetetlen Izraelről, hanem az engedékeny Izraelről, a háttérbe szorult Izraelről. Ha ez a térképen légypiszok nagyságú ország létezni akar, akkor újra kell tanulnia a diplomáciát, és nem a zsidó tanároktól. Hát ezért futott Bibi fejvesztve Moszkvába sokadszorra (és távozott minden eredmény nélkül sokadszorra). Amikor mellékes hírként bemondja majd a TV híradó, vagy a rádió, hogy a hatok megegyeztek Moszkva közvetítésével Iránnal, vagy elindult a megegyezés, ezzel bemondták azt is, hogy Izrael elvesztette irányító szerepét a Közel-Keleten, jelentősége lecsökkent, elvesztett egy diplomáciai háborút.
A megállapodás pedig ma hajnalban megköttetett, a részletek pedig lényegtelenek.
http://hidfonet.wordpress.com/
