Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Szíria: a magyar kormányzat a terrorizmust támogatja

2013. november 23. - Andre Lowoa

Magyarország az elsők között záratta be a budapesti szíriai nagykövetséget és szakította meg a diplomáciai kapcsolatot Szíriával, valamint támogatta a felkelőknek nevezett nemzetközi terroristákat. Megbízható szíriai információ szerint ezt azért lépte meg a magyar kormány, mert katari és szaúdi ígéretet kapott az IMF kölcsönök visszafizetésének fedezésére.

Ezt az információt alátámasztja az a szíriai közlés, hogy a magyar honvédségtől nagy mennyiségű fegyvert vásároltak a szaúdiak, melyet Törökországon keresztül a NATO jóváhagyásával juttattak a szíriai terroristákhoz. Ennek ismeretében érthető, hogy a terroristák által készített videókon látható AMD gépkarabélyok hogyan kerültek Szíriába. Szíriai közlés az is, hogy Hamad katari herceg több millió dollárért terepjárókat vásárolt, és ezeknek egy részét szintén Magyarországon szerezték be, és alakították át az utcai harcok követelményeinek megfelelően.

Bizonyított tény, hogy több terrorista Magyarországról érkezett Szíriába. Egy FSA terrorista vezért most tartóztattak le, aki több mint tíz évet dolgozott Magyarországon, és egy nemzetközi terroristákból álló alakulat parancsnoka volt. Nem a kormányerők vették őrizetbe, hanem a szaúdiak által támogatott DAES vahabita csoport. A katariak és a szaúdiak közötti erő-átrendeződésről korábban írtunk már, ez az akció is ennek a következménye – a törökök és a katariak által támogatott mérsékeltebb FSA erőket kiszorították a szélsőséges vahabita terroristák, akiket a szaúdiak támogatnak.

Hídfő.net | A damaszkuszi csata 2013 novemberA damaszkuszi terroristák halálos szorításban.

Kétségbeesett üzenetek érkeznek az utánpótlás hiánya miatt a terroristák támogatóihoz. Fogytán a lőszer, a gyógyszer és olyan új fegyverekkel kell szembe nézniük, melyek hatása rendkívül brutális. A víz és élelmiszer szintén hiánycikk, áramellátás nincs. Szárazföldi úton az utánpótlás lehetetlen, a légi megoldás a szíriai légierő óriási fölénye miatt szintén kivitelezhetetlen. A szír származású és súlyos bűnöket el nem követőkre vonatkozó méltányos eljárási ígéret miatt sokan megadják magukat, illetve a megadásukat akadályozó nemzetközi terroristákkal súlyos harcokba keverednek. A szír hadsereg katonái a külföldi terroristákat vagy azonnal kivégzik, vagy átadják a katonai elhárításnak. Ezért ezek inkább az öngyilkosságot választják. Százszámra lövik agyon magukat. Aleppóban már csak tisztogatási műveletek folynak, a kis védekező gócok felszámolása és a bujkálók, elvegyülni szándékozók összeszedése a feladata a hadseregnek. Ebben igen aktívan és eredményesen segíti őket a lakosság.



http://hidfonet.wordpress.com/

süti beállítások módosítása