Az NGM (Nemzetgazdasági Minisztérium) egy hétvége alatt lefolytatta belső vizsgálatát a NAV-nál. Megállapították, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás nélkül. Horváth András, a NAV munkatársa korábban arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, ami fölött az adóhatóság szemet huny.
A nemzetgazdasági miniszter a múlt héten azonnali vizsgálatot rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkáját érintő nyilatkozattal kapcsolatban. A hétvégén lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül – írta a Nemzetgazdasági Minisztréium (NGM) hétfőn.
A nyilatkozattal ellentétben a NAV növelte az ellenőrzési vizsgálatok számát a legnagyobb adózók körében, így jelenleg évente átlagosan 1,6 vizsgálat jut egy adózóra. Az ellenőrzésre minden olyan esetben sor kerül, ahol vélelmezhető az adóelkerülés. A vizsgálatok 80 százaléka megállapítással zárul, a körbeszámlázásos ügyekben 1817 adóellenőrzés fejeződött be. A NAV összesen 83 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg ezekben a vizsgálatokban.
A NAV kezdeményezni kívánta az ügyekben nyilatkozatot tevő személy felmentését, azonban erre Horváth András lemondása miatt már nem került sor. A NAV a nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen, tekintettel az intézmény működését érintő megalapozatlan, rágalmazó kijelentéseire.
Egy pénteki sajtótájékoztatón Horváth András, a NAV munkatársa arról beszélt: nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.
A Szabad Riport megjegyzése: Ez ám a gyors munka! – Egyetlen hétvégén teljes és átfogó ellenőrzés! – Majd hiteles és teljes cáfolat!
Nos, ha a kormányzat úgy látszik mégis képes az ilyen gyors és hatékony (sic!) munkára, – akkor szeretnénk, ha a devizahitelesek valamint a számlaadósok ügyében is ilyen gyors és átfogó vizsgálatot kezdeményezne és folytatna le, – mindössze két nap alatt!
A harmadik napon pedig feljelentené a bűnös bankokat és az összes cinkosukat, – akik miatt a társadalmi katasztrófával fenyegető hitelválság kialakult Magyarországon.
A negyedik napon pedig bíróság elé is állítaná őket. – Ha már ennyire gyorsak és kemények
SzRTI
Korábban írtuk:
Sajtótájékoztató a Nemzeti Adó – és Vámhivatalban tapasztalható súlyos visszaélésekről
- Közlemény a VÉSZ, a Levegő Munkacsoport, Horváth András ellenőrzési szakkordinátor (NAV) és az atlatszo.hu közös sajtótájékoztatójáról, a multinacionális kereskedelmi cégek évi 1000 milliárdos ÁFA-csalásáról, és a NAV ezzel kapcsolatos tétlenkedéséről – Bővebben >>