Drámai és szívszorító történetek sokasága lát napvilágot a rokkantakat ért méltánytalanságokról. Mintha az állam meg akarna szabadulni a beteg emberektől, akik közül egynek most adott igazat a bíróság. A kormány közben újabb orvosokat „vet be” a rokkantak ellen, még hatékonyabbá kívánja tenni a felülvizsgálatokat.
Múlt heti, Csehpál Etelkánál, a falusi háziorvosnál készült cikkünk nyomán betegek és az érdekeiket védők sora jelentkezett saját történetével, hogy miként hozza őket kilátástalan helyzetbe a kormány. Mint azt a szegedi férfit, aki a héten menekült a halálba megalázó helyzetéből. Ugyan neki még megvolt az ellátása, de nem jött ki a 48 ezer forintos rokkantnyugdíjból. Hol a gázt, hol a villanyt kötötték ki nála, a végén már semmije sem volt. A kilakoltatása előtt egy nappal véget vetett kínszenvedésének.
A napokban viszont pert nyert az a súlyosan beteg asszony, akinek történtét lapunkban is megírtuk. A „félholtan” is munkaképesnek nyilvánított 50 éves Katalinnak előrehaladott sclerosis multiplexe (gyógyíthatatlan, izomsorvadással járó idegrendszeri betegsége) van, és számos más betegsége mellett agyi infarktuson is átesett már. Beszélni alig tud, komoly egyensúlyzavarokkal küzd, jobb keze teljesen erőtlen, alig mozog, öltözködni, fürdeni nem képes önállóan. Nem tud szilárd táplálékot fogyasztani, beszédhibás, és alig lát. 2002-ben 100 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg nála. Majd 2009-ben ezt 86 százalékosra módosították. 2012 tavaszán az I. fokú szakhatósági véleménye elképesztő „javulást” vélelmezett. A határozatban 32 százalékos egészségkárosodás szerepel és az: rehabilitálás nélkül foglalkoztatható. Az asszony bátor volt és végigjárta a jogorvoslati utat egészen a munkaügyi bíróságig, ahol most neki adtak igazat. A bíró hatályon kívül helyeztette a szakhatósági határozatokat, mert több szakértő egyértelmű véleménye alapján megállapítható volt, hogy a nő 100 százalékos rokkant. Másfél év után visszakapta a rokkant státusát és kiutalták neki a mintegy 900 ezer forintnyi elmaradt pénzellátást.
Ez az ügy megnyugtatóan végződött, bár jó pár ínséges hónap előzte meg a helyzet rendeződését. Kérdés, hogy ennyi időt tudnak-e várni az érintettek, és persze leginkább az, hogy rendelkeznek-e megfelelő érdekérvényesítő képességgel ahhoz, hogy ügyük eljusson a bíróságig. Ahogy például Csehpál Etelka egyik betege esetében is.
„Épp most olvasta be telefonon egy betegem a válaszlevelet azzal kapcsolatban, hogy visszautasították az emelt családi pótlékot a policisztás veséjű unokája részére. Fellebbeztünk. Idén kivették ezt a betegséget a krónikus, támogatott betegségek köréből. A fiú most érettségizik, tíz éve meghalt az édesanyja, akitől a betegséget örökölte. Özvegy nagymamájával él, akit ősszel operáltak rosszindulatú nyelvdaganattal. Mi lesz velük? El lehet menni egy ilyen igazságtalanság mellett szó nélkül?” – teszi fel újra a kérdést a doktornő. Ő nem is tudott hallgatni, ahogy az egykori, illetve „még” rokkantnyugdíjasok érdekvédői sem, akik egyértelműen érzik: minden jel arra utal, hogy az állam igyekszik megszabadulni a „nem teljes értékű” állampolgáraitól.
Demeter Éva, az „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport vezetője a riportunk nyomán nyílt levélben köszönte meg a doktornő kiállását, és arra is felhívta a figyelmet: a betegek sorsán keresztül betekintést nyerhetünk, hogyan viselkednek az orvosi etika alapvető normáit sem ismerő, vagy azt elutasító orvosok. „Hol van a többi orvos? Aki kiállna a kollégája mellett, és a súlyos betegekért, a rokkantakért? Ők a hippokratészi esküjüket félredobó orvosok, akik vagy a hatalom hű kiszolgálói a betegekkel szemben, vagy eleve sem képesek megfelelni az orvosi etikai kódex alapelveinek?” – mondja Éva.
A kormány mindeközben „rákapcsol”: kiemelt bérezéssel, uniós pénzforrások igénybevételével, még plusz száz fő szerződéses orvost akarnak bevetni a betegek „ellen”.
(Vh)
„Minden ember egyenlő, de van, aki egyenlőbb” – összegzik a rákbetegek és az őket képviselő szervezetek az érintettek kezelési és így túlélési esélyeit. Szerintük embertelen és méltatlan a terápiák egyedi elbírálási rendszere.
Marad a kézrátétel?
Az egészségbiztosító saját bevallása szerint költségtakarékossági szempontokat érvényesít, amikor nem támogatja azoknak a betegeknek az újabb, sok esetben életmentő terápiáját, akiknek kezelése már addig is „sokba került”, vagy egyszerűen csak túl drágának talál egy gyógyszert – ráadásul a kérelmekre a rákbetegek esetében kritikusnak tekinthető hónapokkal később reagál. Nem tisztázott az sem, hogy az egyes kórházakba, orvosokhoz járó betegek miért kapnak nagyobb eséllyel támogatást egy gyógykezelésre, mint máshova jelentkező betegtársaik. „Ez a szisztéma nagyon is a korrupció melegágya, az ilyen viszonyok miatt is képtelenség kiszorítani a hálapénzt ebből az egészségügyből” – állítja Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász.
Már két rákszervezet is tiltakozik a támogatási rendszer igazságtalanságai ellen, petíciót fogalmaztak meg és a nemzetgazdasági miniszter közbelépését kérik a helyzet rendezésében.
Majorosiné Parti Erzsébet csaknem 14 éves korától dolgozott, mintegy negyven éven át, egészen addig, amíg betegsége engedte. Tíz éve derült ki, hogy vastagbéldaganata van. Úgy tűnt, hogy a műtét és a sok kezelés eredményes volt, és legyőzte a betegséget. Négy évvel ezelőtt azonban újra felbukkant a szervezetében a rák, azóta újabb és újabb áttéteket szorítottak vissza a testében. Tavasszal a tüdejében találtak csomókat, a „klasszikus” orvosi eszköztár kimerülni látszott. Megtudta, hogy egyetlen gyógyszer képes már csak megállítani a betegségét. Csakhogy ez egy új terápia, amelyet a biztosító csakis méltányossági alapon fizet ki. Erzsébeték májusban adták be a kérvényt, a válasz szeptember végére érkezett meg. A biztosító a levélben felsorolt minden ellátást, amit az asszony az elmúlt tíz évben igénybe vett. A műtétet, a CT, MR és a PET/CT vizsgálatokat és a sok-sok kemoterápiát. Sugallva: eddig mennyit költöttek a beteg asszonyra. Ehhez képest pedig az igényelt kezelés nagyon drága, és a 2 millió 146 ezer forintba kerülő 21 napos kúra nem elég költséghatékony. Közben orvosi körökben tudják, hogy ugyanezt a készítményt viszont másik négy beteg, három másik intézményben megkapta.
„Miért mérnek kettős mércével? Egyikünk kap esélyt, míg a másik nem?” – értetlenkedik Erzsébet. És ezt teszik a betegek érdekeit védő egyesületek is. „Elfogadhatatlan és átláthatatlan az egészségbiztosítási pénztár egyedi méltányossági eljárása, amely révén a társadalombiztosítás egy adott gyógyszert az egyik betegnek kifizet, egy másiknak pedig nem” – tiltakozik Lakos István, az emésztőrendszeri daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke. „Gondolják el, mit él meg az a beteg, akinek az élete múlik, mondjuk, egy készítményen. Beadja a kérelmet, és miközben ezekben az esetekben az idő kulcskérdés, hónapokig a válaszra vár, hogy egyáltalán megkapja-e az esélyt a hosszabb túlélésre, vagy készüljön a közeli végre” – fogalmaz drámaian a vezető, aki már azt is korrektebb eljárásnak tartja, ha meghatározzák, hogy mennyi pénzt lehet maximálisan egy rákbetegre fordítani. „Persze ebben az esetben vállalják fel az egészségpolitikai döntéshozók a nyilvánosság előtt is a felelősségét” – teszi hozzá Lakos István.
A Magyar Rákellenes Liga elnöke is embertelennek és méltatlannak nevezi a rendszert. Dr. Simon Tamás szerint elfogadhatatlan, hogy közgazdász szemlélettel kezelik a betegeket, ahogy azt is, hogy nem tekintenek egyenlően az ellátottakra ebben a rendszerben.
„Először másfél éve zúdultak ránk a panaszok, akkor fiatal vesebetegek fordultak hozzánk, mert kérelmeiket sorra dobta vissza a pénztár. Nem értettük, ha egyszer szakmailag, orvosilag indokolt, meghosszabbítja a betegek életét, más gyógyszer nincs, miért nem kapnak engedélyt? A válasz, vagyis visszakérdezés megdöbben – tett mindannyiunkat: indokolt, de mi benne a haszon? Aztán írtam egy hosszú levelet, hogy ne csak a közgazdász, de az emberi szempontokat is tegyék már mérlegre… Idővel meg is jöttek az engedélyek” – folytatja az elnök, aki azóta is ádáz küzdelmet folytat a betegekért. Most a nemzetgazdasági minisztertől vár választ arra, vajon miért nem éri meg az államnak, akár emberileg, akár globálisan, ha ezek a betegek megkapják azt a plusz 6-10 évet, vagy akár egy hosszú élet esélyét?
Feltettük kérdéseinket az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak is, vajon hogyan és mi alapján születnek a döntések a kezelések finanszírozásának elbírálásakor. Válaszukban elsősorban a törvényi passzusokat idézték, amelyekből kiemelték: az elbírálása során az OEP a beteg kórtörténete, a betegség súlyossága, a kérelemben megjelölt gyógyszer, vagy gyógyászati segédeszköz orvosszakmai indokoltsága, költsége és költséghatékonysága, valamint a várható „egészségnyereség” alapján, a kórkép előfordulási gyakoriságának a figyelembevételével, szakorvos véleményének ismeretében dönt. Azt is hozzátették: az egyedi méltányosság arra szolgál, hogy a nem támogatott gyógyszerekhez is hozzá tudjon jutni az, akinek a kezelése semmilyen más módon nem oldható meg. Az OEP-hez évente mintegy 3500-3600 betegtől érkezik kérelem egyedi méltányossággal történő támogatásért, ez a szám folyamatos nő. Idén 276 különböző fajta gyógyszerre, gyógytápszerre vonatkozó támogatási kérelem érkezett.
A helyzet azért is drámai, mert kizárólag ebben – az unióban egyébként példátlan – elbírálási rendszerben kaphatnak ma finanszírozást azok az igazoltan rendkívül hatékony, korszerű terápiák is, amelyek korábban automatikus kerültek a betegekhez. Magyarországon az elmúlt négy évben alig-alig fogadtak be új onkológiai szert, ezekhez csak így, illetve még a gyógyszervizsgálatokon keresztül juthatnak hozzá a betegek. Az esélyeket még tovább nehezíti, hogy egy négy évvel ezelőtti szigorítás alapján évente – (az automatikusan nem adható) gyógyszerenként – legfeljebb 50 beteg részesülhet egyedi méltányosság alapján támogatásban.
Kovácsy Zsombor, egészségügyi jogász szerint a rendszer ezen része a leginkább aggályos alapjogi szempontból. „Ez a megközelítés egészen elképesztő, most gondoljuk el azt a beteget, aki az 51. a listán, csak azért nem kapja az ellátást, mert úgy jött ki az időzítés? Nonszensz, még ha az egészségpolitika a szabály megalkotásakor azzal is érvelt, hogyha ennyi kell egy gyógyszerből, azt be kell fogadni, vagyis meghatározott indikációs körben a támogatás automatikussá kellene hogy váljon, és nem egyedileg kellene kérvényezni a támogatást. Befogadás viszont évek óta nincs” – folytatja a jogász, aki szerint tény: annyi pénz sohasem lesz a rendszerben, hogy mindenre fussa, a költségtakarékosság és a költséghatékonyság viszont két külön dolog. Míg az első rövid távú megtakarítást lát, hosszú távon lehet, hogy még költségesebb. Ugyanis az esetenként valóban leghatékonyabb készítmény ugyan lehet sokkal drágább, de ha összeadjuk valamennyi alkalmazott terápiát, amit helyette kap a beteg, vagy akár a közben szükséges vizsgálatokat, összességében többe kerül, mintha egyből a leghatékonyabbat kapja.
(VH)
