Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Fukushima, a halálgóc

2013. november 10. - Andre Lowoa

Az orosz állami egészségügy főorvosa a napokban egy sajtótájékoztató keretén belül foglalkozott Fukushima ügyével. Elmondta, hogy Japántól északra a vízben és a halakban mérhető sugárzás mennyisége egy hónap alatt a másfélszeresére nőtt. Ezen a területen minden halászatot megtiltottak, ami komoly terhet ró az államra, mivel ezen a vidéken a fő megélhetési forrás a tenger. 

Japánban összesen 54 darab különböző teljesítményű atom reaktor működik. Az ország energia igényét (vagy inkább energia pazarlását) mutatja, hogy ez az 54 darab reaktor az ország energia igényének mindössze 35 százalékát fedezi. A fukushimai esetet követően több reaktorban voltak leállások, vészriadó próbák, és ennek során energia hiány alakult ki az országban, és számos területen volt áram kimaradás. Ennek köszönhető, hogy bár a fukushimai erőmű egy ronccsá változott, a nagyjából egyben maradt utolsó reaktora a mai napig működik, a helyett, hogy leállították volna. Japán az energiaéhsége rabja. Persze ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy Japán még ebben az állapotában is úgy néz ki, mintha az energia ingyen folyna a világűrből, a Japán nagyvárosok nappali fényben úsznak éjszakánként. Teljesen felesleges óriás reklámok, a fényszennyezés végeláthatatlan tengere mindenütt. Gigantikus mennyiségű energia csak azért, hogy fényárban ússzon minden.

A megdöbbentő fejlemények a minap kerültek nyilvánosságra. A japán külügyminiszter saját blogjában azt írta, tisztában vannak a helyzettel, és azzal, hogy nem minden igaz, amit a kormány kommunikál, a helyzet sokkal súlyosabb. A külügyminiszter tájékoztatta az Egyesült Államok nagykövetét is, miszerint az eset sokkal súlyosabb, mint amiről a világ tud, amely fenyegeti az egész emberiséget is.

Az orosz atom tudósok véleménye szerint a helyzet sokkal súlyosabb, mint a csernobili katasztrófa volt. Komolyan veszélyezteti a tengerek élővilágát, a part menti lakosság megélhetését, de ha a párolgással bekerül a Föld légkörébe a szennyezett víz. Abban csak reménykedni lehet, hogy a nehéz elemek, melyek a vízbe kerülnek, lesüllyednek a tenger fenekére, és nem lesznek képesek kipárolgással elvegyülni a légkörben.

Érdemes egy pillantást vetni a fukushimai erőmű helyére, és vele párhuzamosan a tengerek áramlataira. A szennyezett víz észak felé áramlik, és elsőként a Bering-tengert teszi tönkre. Szerencsére a Bering-szoros miatt kis részben tud az északi tengerre kijutni, majd azzal a lendülettel éri el Kanada és az USA partjait. A közvetlenül az erőműből a tengerbe jutó szennyezett víz sok ezerszeresen szennyezett. Japánnak ez a területe akár hosszú időre lakhatatlanná is válhat, éppen úgy, mint Csernobil környéke.

Kemény Gábor

süti beállítások módosítása