Vajon van-e összefüggés egy, a II. világháborúban elhunyt katona és egy tervezett rákócziújfalui sertéstelep között? Úgy tűnik, nagyon sok! A történet még valamikor három esztendeje kezdődött…

– … amikor megcsörrent az irodámban a telefon – kezd a meglehetősen furcsa sztoriba Papp János, Rákócziújfalu polgármestere.
– A vonal végén az orosz nagykövetség titkára mutatkozott be.
A polgármestert arról faggatták, létezik-e a település környékén egy bizonyos Silas-major.

– Gondolkodtam… Silas-major? Olyan nincsen, de Csillagmajor van – válaszoltam a titkárnak.
Kiderült, egy orosz hölgy, Vera keresi a hozzátartozóját, bizonyos Pavlin Petrovics Rublint, aki a II. világháború idején, 1944-ben esett el, valószínűleg Rákócziújfalu környékén.
A településvezetőnek semmit nem mondott a név, de megkérdezve a község „öregjeit”, kiderült, valóban meghalt a környéken egy orosz katona. Bár hogy tényleg ő volt-e Pavlin, kétséget kizáróan nem lehetett bizonyítani. Mint ahogy azt sem, pontosan hol veszítette életét.

– Ennek ellenére hamarosan érkezett Oroszországból egy küldöttség, hogy alaposan körülnézzen a községben. Fotóztak, beszélgettek a helyiekkel. Miután meggyőződtek arról, hogy jó helyen keresgélnek, az elhunyt katona tehetős családja megbízott egy helyi vállalkozót, építsen fel egy emlékművet Pavlin Petrovics Rublin emlékére – meséli tovább a polgármester.
Hogy ez az építmény pontosan hová is kerüljön, erről sokáig folyt az értekezés. Végül Újfalu külterületén, egy mezőgazdasági út mellé húzták fel, ami viszonylag könnyen megközelíthető és nincsen messze a központtól.
– Amikor elkészült, hatalmas csinnadratta mellett avatták fel az oroszok az emlékművet. Erre az alkalomra leutazott községünkbe egy ortodox pap, egy orosz katonai attasé, a nagykövetség néhány munkatársa és persze Vera, az elhunyt katona rokona. Mi is kitettünk magunkért: műsort adott a nőklub, és az iskolások is. Nagyon megható volt az ünnepség, az oroszok még egy nyírfát is ültettek.
Közben persze egyre-másra ment a találgatás Rákócziújfaluban, pontosan ki is lehetett ez a Pavlin katona?

Pár hónappal később egy meghívó érkezett Volgarecsenszkből, Vera szülővárosából. Az önkormányzat munkatársait invitálták az orosz településre, ezzel köszönve meg mindazt a figyelmességet, melyet irántuk és az ismeretlen-ismerős orosz egyenruhás iránt tanúsítottak. A magyar küldöttség szinte tejben-vajban fürdött, a vendéglátók igazán jó házigazdának bizonyultak. Még arra is odafigyeltek, hogy a helyi erőmű tetejére magyar zászló kerüljön a látogatás idejére.
– Mivel úgy gondoltam, sikerült remek viszonyt kialakítani az oroszokkal, felvetettem, mi lenne, ha a két település testvérvárosi kapcsolatot alakítana ki egymással és egy kulturális-gazdasági együttműködéssel fűznénk még szorosabbra a barátságunkat – teszi hozzá Papp János.

Hogy a részleteket megbeszéljék, pár hete újra ideutaztak az elhunyt hős katona rokonai és a velük érkező üzletemberek, városvezetők. Akik (megszeretve megyénket) már azzal a céllal jöttek hazánkba, hogy remek befektetéseket találjanak és esetleg üssenek nyélbe a környéken.
– Orosz barátainkat kifejezetten érdekli az ártézi víz palackozása, a gyógyturizmus fejlesztése és… egy sertéstelep felépítése. Mely utóbbit remélhetőleg éppen Rákócziújfalu határában húzzák fel, több helyi lakosnak biztosítva munkalehetőséget. Ha ez megtörténne, talán egy még nagyobb emlékművet is építenénk Pavlin Petrovics Rublinnak.

A paprikás szalámi ízlett a legjobban

Az orosz delegáció öt napot töltött Magyarországon még októberben. Ez idő alatt ellátogattak a Paksi Atomerőműbe, Kalocsára, Cserkeszőlőre és megnézték a Parlamentet. Az orosz vendégek kíváncsiak voltak arra is, milyen egy igazi magyar borospince és egy húsüzem – ez sem maradhatott ki a programokból.
– Látogatóinknak nagyon ízlett a paprikás szalámi és a kolbász, no meg a jóféle magyar borok – mondja Bartus Gábor, aki az öttagú társaság kísérője volt a majd’ egy hét alatt.
– Ebbe az öt napba még egy Bunyós Pityu koncert is belefért, ahol az orosz barátaink együtt dalolták az énekessel a mindenki által ismert Kalinkát. Azt hiszem, vendégeknek és vendéglátóknak egyaránt felejthetetlen marad ez a pár nap.
(szoljon)