Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Ez nem vasfüggöny! Ez “védelmi kerités!”

2013. november 03. - Andre Lowoa

Benjámin Netanjahu miniszterelnök támogatja egy újabb izraeli határkerítés építését a vitatott Jordán-völgyben, miközben a palesztin-izraeli tárgyalások részben éppen azért jutottak zsákutcába, mert nem sikerült megállapodniuk ennek a területnek a sorsáról.

Amint elkészül a biztonsági kerítés Izrael déli részén, Eilatnál, azonnal hozzálátnak a Ciszjordánia keleti határát jelző jordán-völgyi építkezéshez. A hivatalos indok a Maariv című újság vasárnapi számában megjelent cikk szerint az, hogy megakadályozzák a Szíriából Jordániába menekülők belépését Izraelbe, illetve, hogy terroristák se jussanak be Ciszjordániába.

Fájl:West Bank barrier 0998.jpg

Az új védelmi vonalat a lap szerint azonban nem csak azért hirdették meg, hogy a Jordániába menekült mintegy hétszázezer szíriait távol tartsa a zsidó államtól. A kerítéssel az izraeli kormány a palesztinoknak is üzen. Rámalláh ugyanis nem akar izraeli jelenlétet leendő, Jordániával közös határvidékükön, s tiltakozik a tárgyalásokon közölt ezen izraeli szándék miatt.

Az izraeli kormány különböző hivatalai már meg is tették az újabb építkezés tervezésének első lépéseit. Netanjahu ezzel egy időben elrendelte, hogy gyorsítsák fel a Golán-fennsíkon a védelmikerítés-rendszer építését. Ennek a rendszernek a kiépítése már a végéhez közeledik, a miniszterelnök azt szeretné, ha mielőbb befejeznék.
(HVG)

Egykoron a “vasfüggöny” miatt visongó-és még ma is regnáló-DEMOKRATÁINK egy szót nem szólnak a latorállamot körülvevő “védelmi célú kerités” létesitése ellen! Ha a palesztinokat kirekesztik hazájuk egy részéből-az “önvédelem”!

süti beállítások módosítása