Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Misa brummantott!

2013. október 31. - Andre Lowoa

Több interkontinentális ballisztikus rakétát is kilőttek az orosz nukleáris elrettentő erők hadgyakorlatán, amelyet Vlagyimir Putyin elnök felügyelete alatt rendeztek – jelentette be szerdán Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő.

A hadászati nukleáris erők mellett légvédelmi egységekkel, valamint a légierő és a haditengerészet részvételével hajtották végre a hadgyakorlatot, amelyen két interkontinentális ballisztikus rakétát indítottak szárazföldről. Az északnyugati Arhangelszk közelében lévő pleszecki űrrepülőtérről egy RSZ-12M Topol típusú, az Uráli Katonai Körzetben található Orenburg térségéből pedig egy RSZ-20V Vojevoda típusú rakétát lőttek ki. A védelmi minisztérium közleménye szerint a rakéták sikeresen megsemmisítették kamcsatkai célpontjaikat.

A hadgyakorlat során az Északi-tengeri és a Csendes-óceáni Flotta nukleáris meghajtású tengeralattjáróiról víz alól indított két nagy hatótávolságú rakétát is felbocsátottak.

A dél-oroszországi Asztraháni területen tartott hadgyakorlaton egy feltételezett rakétatámadást kellett elhárítania az arra kijelölt Sz-300-as, valamint a legújabb, Sz-400-as jelű légvédelmi egységeknek. A kilőtt elfogórakéta sikerrel eltalálta kazahsztáni célpontját, amely egy ballisztikus rakéta röppályáját modellezte.

Moszkva korábban meghirdette a hadsereg nagyarányú modernizációját. Az országban egyre gyakrabban rendeznek hadgyakorlatokat, ezzel is demonstrálva az orosz katonai erő újjáéledését.

Júliusban a Szovjetunió szétesése óta eltelt több mint húsz év legnagyobb szabású összevont gyakorlatát tartották. Ebben az orosz hadsereg középső és keleti katonai körzeteinek csapatai, a katonai légierő távolsági szállító egységei vettek részt az orosz hadsereg Csendes-óceáni flottájával együtt, mégpedig mintegy 160 ezer katonával, ötezer harckocsival, több mint száz repülőgéppel és tucatnyi hadihajóval.


(MH)

süti beállítások módosítása