Vajon az európai „elitek” mikor fognak véget vetni az USA-val szembeni gyalázatos struccpolitikájuknak? Mire gondolok? Legjobb lesz, ha néhány metaforával világítom meg - a gyöngébbek kedvéért.
Megdöbbentő! India panasszal fordul az ENSZ-hez, miután Kína lebombázott egy kis falut Bengálban, hogy likvidálja a dalai lámát, „járulékos veszteségként” megölve 270 civilt, főleg nőket és gyerekeket. Az egész világsajtó felháborodik, teljes joggal. Riporterek és operatőrök özönlenek a helyszínre, hogy bemutassák a világnak ezt a szörnyűséget. Mondani sem kell, hogy azonnal összehívják a Biztonsági Tanácsot. Háború szélén lavíroz a világ, amikor kitudódik, hogy Kína drónokat küld Vietnam, Indonézia és a Fülöp-szigetek fölé azzal a céllal, hogy csapást mérjen ujgur és tibeti szeparatistákra, ugyanakkor ezrével gyilkolva ezen országok állampolgárait. Persze az USA és az EU összes tagállama szolidaritást vállal a szuverenitásukban véresen megsértett országokkal.
Borzasztó! Megtudjuk, hogy Oroszország százával raboltatta el feltételezett ellenségeit az egész világról, majd moldáviai, fehéroroszországi, örményországi, venezuelai, argentínai és izlandi titkos fogolytáborokban megkínoztatta őket. Sőt mi több, katonai börtönt tart fenn Iránban, ahol középkori körülmények között vegetálnak az egész világról begyűjtött emberek, akiket azzal gyanúsít, hogy haragszanak rá. Elie Wiesel a világ lelkiismeretére apellál, Daniel Cohn-Bendit habzó szájjal katonai beavatkozást sürget, Martin Schulz emberiesség elleni bűnről gajdol.
Felháborító! Egy orosz fiatal nyilvánosságra hozza, hogy országa szofisztikált kibernetikai lehallgatóhálózatok révén kikémlel mindenkit, bárhol is éljen a világon. Miután leleplezése nyomán joggal aggódik saját testi épségéért, szerencsésen külföldre szökik, és politikai menedékjogot kér - az orosz igazságszolgáltatás elől menekülő kisebbségi származású oligarchákat egyébként is mindig tárt karokkal fogadó - Nagy-Britanniában, amelyet meg is kap nyomban, hiszen az egész világ a szabadság védelmezőjeként és az emberi jogok hőseként ünnepli. Magától értetődően Oroszország követeli az „áruló” kiadatását, ugyanazt a gyalázatos bánásmódot szánva neki, mint amelyet azokkal szemben alkalmaz, akik leleplezték, hogy törvénytelenül kínoztat meg embereket gyakorlatilag a világon mindenhol. A szabad világ azonban a képébe nevet és szorosan összezár a hős körül.
Elképesztő! Venezuela egy új törvényt léptet életbe, amely alapján bármelyik állampolgárát fogságba vethetik fegyveres erői, mégpedig bármiféle jogi eljárás mellőzésével. Wiesel, Cohn-Bendit és Schulz "hivatalból" felháborodik, Obama és Cameron az ország teljes bojkottját követeli. Oroszország ugyanakkor egy olyan törvényt hoz, amely az oligarchák vállalatait a törvények fölé emeli, támadhatatlanná téve őket az igazságszolgáltatás számára.
Mindez persze csak fikció.
Valójában ugyanis, mint az köztudott, minden egyes alkalommal az Egyesült Államok követte el ezeket a hihetetlen támadásokat a nemzetközi jogrend és a demokrácia ellen. Ennél is lesújtóbb azonban, hogy minden egyes alkalommal ugyanaz az udvarias, cinkos, helyeslő csönd volt a válasz az európai vezetők részéről. Vajon mi kell még ahhoz, hogy egy macskát macskának nevezzenek, és nyilvánosan elismerjék: nem, az USA nem egy demokrácia; nem, az USA nem egy jóindulatú hatalom; nem, az USA nem egy baráti ország. Pedig jól tennék, ha sietnének, tekintettel arra, hogy mindezeket a szörnyűségeket egy demokrata kormányzat alatt követték el. Tehát most még a „jó fiúkkal” van dolgunk. Rágondolni is rossz, hogy mi lesz a nagy transzatlanti piaccal és a NATO-val, ha visszatérnek a republikánusok. És mi lesz Európával?
Könnyű belátni, hogy ha vezetőik gyávasága, opportunizmusa vagy korruptsága miatt az európai vazallusállamok továbbra is vakon asszisztálnak a dekadens birodalom összes költséges háborús vállalkozásához, akkor csak idő kérdése, és nekik is rámegy ingük-gatyájuk. Ez egyáltalán nem túlzás. Független szakértők és heterodox közgazdászok már régóta rebesgetik, hogy az amerikai kormányzat szisztematikusan manipulálja államháztartása mérlegadatait és meghamisítja gazdasági statisztikáit. Birodalmi ábrándjai felelőtlen és anyagilag rendkívül kimerítő hajszolása odáig vezetett, hogy mostanra az Egyesült Államok vált a világ legeladósodottabb országává, amelynek kumulált adóssága eléri az éves GDP-je háromszorosát. Nem csoda, hogy lakosságának csaknem egyharmada élelmiszersegélyre szorul.
Igen, ez nem tévedés. Nem valamelyik harmadik világbeli országról van szó, hanem az új világrend szuperhatalmáról. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium nemrég nyilvánosságra hozott – és a tárgyilagos visszafogottságra törekvő megfogalmazás ellenére is igencsak sokkoló – információja szerint jelenleg „mintegy 101 millió amerikai vesz részt a minisztérium 15 különböző élelmiszersegély-programjának valamelyikében”, amelyek összköltsége tavaly 114 milliárd dollárral terhelte meg az államháztartást (forrás: cnsnews.com). Ily módon az állami ingyenétkeztetésre szoruló amerikaiak száma immár meghaladja a magánszektor által teljes munkaidőben foglalkoztatottakét (97,2 millió fő). Mivel az USA lakossága elérte a 316 millió főt, ez azt jelenti, hogy majdnem minden harmadik amerikai csak állami segélyből képes fedezni a mindennapi betevőjét. Ugyanakkor a költségvetési főellenőr (kb. az állami számvevőszék amerikai megfelelője) ez év július 3-i audit-jelentésében nem hagy kétséget afelől, hogy „tovább növekszik az élelmezési bizonytalanság az amerikai háztartások körében, jelentős nyomást gyakorolva a szövetségi költségvetésre”.
Ha minden így megy tovább, végül még az is bekövetkezhet, hogy az USA egy fordított Marshall-segélyre fog szorulni, és mivel Kínának egyáltalán nincsenek szamaritánus reflexei, csupán az európai vazallusait pumpolhatja majd – „kölcsönkenyér visszajár” alapon. Csak az a gond, hogy a Wall Street-i bankszterizmus üzelmei már őket is taccsra tették. Az ördögi kör tehát bezárul.
MD 2013. X. 23.
