Az október 10-én Washingtonban „A középosztály felemelkedése” címmel tartott rövid beszámolót és fórumot a Világbank. Az eseményen a nemzetközi pénzügyi szervezet Latin-Amerikáért és a Karib-térségért felelős alelnöke, Hasan Tuluy bejelentette, hogy „a középosztály immáron meghaladja a szegények számát Latin-Amerikában.”
A Világbank elnöke, Jim Yong Kim a derűs hangvételhez hozzátette, hogy ma négy latin-amerikaiból csupán egy él szegénységben, és hogy csökken az egyenlőtlenség. Kim úgy fogalmazott, hogy a szegénység visszaszorulása kétharmad részben a gazdasági növekedésnek, egyharmad részben pedig a célzott szegénységcsökkentő programoknak köszönhető.
A Világbank rendezvényének nem minden felszólalója volt annyira bizakodó az elmúlt évtizedben Latin-Amerikában végbement társadalmi haladás mélységét és tartósságát illetően. Enrique V. Iglesias, az Ibero-amerikai Együttműködési Titkárság főtitkára megjegyezte, hogy a középosztály életszínvonalának növekedése törékeny, és elveszhet, ha a gazdasági növekedés lassulni kezd Latin-Amerikában. Ezzel kapcsolatban a fórum résztvevőinek többsége azt tartotta, hogy egyre nagyobb a valószínűsége.
Az ezt követő beszélgetés során, amelyet Moisés Naim, az El País újságírója moderált, a fórum résztvevői számos komoly fenntartást fogalmaztak meg a latin-amerikai társadalmi gyarapodást illetően. Nancy Birdsall, a Globális Fejlődésért Központ elnöke felhívta figyelmet az „új osztály” gyakran mellőzött, ámde gyorsan növekvő csoportjára. Ez azokat az embereket jelenti, akik nem szegények, de nem is tartoznak a középosztályhoz. Marta Lagos, a Latinobarómetro közvélemény-kutató szervezet ügyvezető igazgatója is kiemelte ezt a clase bajót (alsó- vagy munkásosztályt). Ma a clase bajóhoz az összes latin-amerikai közel tartozik, mondta Lagos.
A Világbank meghatározása szerint a középosztályhoz az tartozik, aki legalább 10 amerikai dollárt keres naponta. De ez az összeg, 3.650 dollár PPP (vásárlóerő-paritás, olyan arányosítás, ami tükrözi a vásárlóerőben fellépő egyes országok közötti különbségeket) egy évben, nem az a pénzügyi küszöbérték, amiről azt gondolnánk, hogy belépést biztosít a középosztályba. Valóban, elképesztő, hogy a Világbanknál bárki azzal próbál érvelni, hogy ez így van. Ahogyan valaki a közönségből fogalmazott, azok az emberek, akinek ennyi bevételük van „piszkosul szegények.”
A közönség egy másik tagja felhívta a figyelmet a nagy jövedelemkülönbségekre, amelyek Latin-Amerikát jellemzik, helyesen megjegyezve, hogy Chilében a lakosság egy százalékához folyik be a bevételek 30 százaléka. A jövedelemeloszlás továbbra is Latin-Amerikában a legegyenlőtlenebb a világon.
Nancy Birdsall egyetértett ezzel az értékeléssel, és hozzátette, hogy ő is „aggódik a folytatódó egyenlőtlenség” miatt. Miközben a „feltételes osztályátlépő programok nagyszerűek”, mondta, „nem elegendőek. Itt az ideje, hogy foglalkozzunk a jövedelem- és hatalomkoncentrációval.” Ehhez, tanácsolta Birdsall, komoly adóbeszedésre lesz szükség a latin-amerikai felső középosztálytól és az elit csoportoktól, amelyek kifejezetten aluladóznak a világ átlagához képest.
Ez egy okos ajánlás, de talán még ez sem elég. Üdítő lenne, ha a Világbank őszintébben tudná kifejezni aggodalmát azok iránt a hétköznapi férfiak és nők iránt, akik minden nap azért küzdenek, hogy rendes életet biztosítsanak a családjuknak. Időnként a Világbank még mindig tartózkodónak tűnik, és olyannak, akinek nincs kapcsolata a külvilággal. Washingtonból beszél Latin-Amerika szegényeiről, de nem sok szívből jövő aggodalmat mutat a sorsuk iránt. Tíz dollár egy nap nem a középosztály.
Dr. Ronn Pineo, a Townson Egyetem történelem tanszékének vezetője
