Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Sajtócenzúra Amerikában, mintha csak Magyarországon lennénk

2013. október 20. - Andre Lowoa

OSZAMA BIN LADENT NEM ÖLTÉK MEG AZ AMERIKAIAK

AZ AMERIKAI ZSIDÓSAJTÓ UGYANÚGY MŰKÖDIK MINT NÁLUNK

Az utóbb időben a PressTV igen jó elemzések közöl, dr. Kevin Barett amerikai újságírótól. Ebből közlünk most egyet, a sok jó írása közül. Amerika Irán miatt dühöng, amikor Irán leleplezi az amerikai zsidósajtót, ráadásul amerikai újságírók által. A cikkben szereplő Hersh zsidó újságíró, 76 éves, sok sajtódíja van és bírálta a vietnami amerikai háborús bűnöket és Irakban az amerikai kínzóbörtönt is. Érdekes nálunk nincsenek olyan zsidó újságírók akik élesen bírálnák a magyargyilkos kommunista és demokrata rendszert.

Több vezető amerikai lap újságírói azt mondja, hogy az amerikai kormány hazudik 9/11-ről és az úgynevezett terror elleni háborúról. Sajnos a médiatulajdonosok és a szerkesztők nem hagyják, hogy ezek a jelentések megjelenjenek. A közelmúltban Seymour Hersh, Amerika legjobb fő oknyomozó riportere törte meg a csendet azzal, hogy az amerikai kormány azon állítása, miszerint megölték Oszama Bin Ladent 2011. május 2-án, „egy nagy hazugság”. Egyetlen szó sem igaz ebből. Hersh élesen bírálja hosszú ideje munkáltatóját, a New York Timest és más nagy médiumokat. Azt mondta, hogy az összes nagy amerikai médiát le kéne állítani, amiért hazudtak az amerikai népnek. A többi vezető (mainstream) újságírók is egyetértenek abban, hogy az amerikai kormány története Osama Bin Ladenről és 9/ 11-ről egy nagy hazugság. Sherwood Ross, díjnyertes újságíró, aki a City News Bureau of Chicago-nál, a Chicago Daily News-nál és a Reuters-nél és más hírügynökségeknél is dolgozott, azt mondta a közelmúltban egy rádió interjúban: "Nagyon kétséges, hogy a muszlimok álltak 9/11 mögött.” Gondolkozzunk el ezen egy percre:Bush elnök családja vállalkozóvá tette az Oszama családot, azt a férfit, Osama Bin Ladent, aki állítólag készült a terrortámadásra. A Bin Laden család valójában a Bush olajtársaság fedélzetén volt. Hogyan lehetséges az, hogy az összes milliárdos család a világon, az egy családként működik és ezek támadást csináltak volna Amerikában? S végeztek volna üzleti elnökükkel Amerikában? Ez úgy hangzik mint egy szívesség. Nem hiszem azt, hogy a 9/11-i összeesküvés egy arab vagy muzulmán összeesküvés volt. Azt hiszem, hogy ez egy amerikai összeesküvés volt a kormány megdöntésére, az Egyesült Államokban. És ezáltal egy rendőrállamot akartak csinálni és azt is, hogy az Egyesült Államok birodalmi törekvéseit folytassák egy szélhámossággal a Közel-Keleten, az energiaforrások megszerzése érdekében.” Ross elmondta, hogy az amerikai újságírók már nem szabadok. A leginkább felháborítóak a hivatalos hazugságok és hamisítások: "Nem látok semmilyen komoly változást a mainstream (fősodratú) médiában. Azt hiszem hogy az egyik ilyen csúcshazugság volt, egy előre megtervezett módon, amikor egy operatőr egy kis Pennsylvania-i helyre elment, ahol egy repülőgép állítólag lezuhant (9 /11). És azt mondta: "Én nem látok utasszállító gépet. Láttam egy lyukat a földben. Én nem látok semmilyen emberi szervet. Nem láttam csomagokat." Rendben, lehet, hogy a srác csak ezt feltételezte. De én nem hiszem. Azt hiszem, csak a munkáját végezte. És akkor a Pentagonnál azt állították, hogy egy utasszállító telibe találta. De ismétlem, nem volt ott semmilyen roncs. Riporterek, akik ott dolgoztak a Pentagonnak a sajtószobájában odamenmentek a gyepre és nem láttak semmilyen utasszállítót. Tehát, újra és újra hazudoztak, akkor már gyártották ezeket a híreket, mert a sajtó nem küldött ilyen híreket. Megkérdeztem Rosst, hogy ő kifejezte az ilyen nézeteket az ő cikkeiben a Miami Herald-nál, a Chicago Daily News-nál, vagy a hírügynökségeknél? Azt felelte:"Egyáltalán nem. Amikor írtam a Reutersnek, a munkahelyi problémákról jó tíz éve, amit a New York Times és LA Times is átvett. De ha arról írtam, hogy "Miért omlott össze a World Trade Center 7-es épülete, amikor oda nem csapódott be semmilyen repülőgép, akkor azt senki nem fogadta el tőlem. Kapok telefonhívásokat Press TV-től és el tudja olvasni az interjúimat is. De nem látja azt sehol, hogy engem idézne az Associated Press.” Egy másik vezető amerikai újságíró, Paul Craig Roberts-et is kitiltották amerikai mainstream médiából, amikor az igazat megírta a 9/11-ről. Dr. Roberts helyettes államtitkárként szolgált a Pénzügyminisztériumban, megkapta a francia Becsületrendet és egyéb díjat. Gazdasági és más témákban rendszeresen rovatvezetője volt a Wall Street Journal-nak, a Business Week-nek és más mainstream kiadványoknak. De mivel ő beszélt a három World Trade Center felhőkarcoló 9 /11 megtervezett lerombolásáról, ezért Paul Craig Roberts nem került be a mainstream médiába és nem teszik közzé írásait. Egy rádió interjúban Dr. Roberts elmagyarázta, hogy miért teszi ezt az amerikai mainstream média. Seymour Hersh pedig azt mondta, hogy minden hazugság: "Az egyik legrosszabb dolog, ami valaha történt Amerikában az volt, amikor Clinton elnök az öt sajtóvállalatot összevonta (koncentrálta) az amerikai médiában. Elpusztította a függetlenségét ezeknek. És ezt Clintonnak megengedték, ami teljesen ellene van az amerikai hagyományoknak és teljesen ellene van a trösztellenes törvénynek is, de az Egyesült Államokban, mint láttuk, a jog nem jelent semmit. Abban a pillanatban amikor az öt konglomerátumba koncentrálták a médiát, a média függetlensége eltűnt. Így az úgynevezett mainstream média már nem a média. Nem mondanak semmit. Ez egy propaganda minisztérium, a minisztérium propagandája. Paul Craig Roberts most leleplezte, hogy hamisítás volt Oszama Bin Laden meggyilkolása és hamis volt a 9/11 művelet is. De ez nem zavarja a mainstream médiát. Amit Seymour Hersh, Sherwood Ross, Paul Craig Roberts állítanak azt a gyorsan növekvő számú hétköznapi amerikaiak észre veszik. A mainstream média mottója most ez: "Mi elrejtünk mindent. Elfektetünk és elvágunk mindent." A kormány nem követel vizsgálatot olyan eseményről, amely a legnagyobb szégyen volt, amikor egy "szuperhatalom" a világtörténelem legnagyobb árulását követte el, mivel a 9 /11 egy hamis zászló esemény volt.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/sajt%C3%B3cenz%C3%BAra-amerik%C3%A1ban

süti beállítások módosítása