Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Bővülő középosztály helyett durva szegénység

2013. október 19. - Andre Lowoa

mo jobban_1.png
A Tárki egy korábbi kutatása alapján a válság óta (2009 és 2012 között) jelentősen nőtt a relatív jövedelmi szegénységben élők aránya. Most pedig a KSH adta ki a szegénység mértékével és kiterjedtségével kapcsolatos kiadványát, amely szintén lesújtó állapotokat mutat. Csak ízelítőül: a háztartások háromnegyedének nincs fedezete váratlan kiadásokra, 32 százaléknak pedig nem futotta húsra.

Az olyan intézkedések, mint a családi adókedvezmény kiterjesztése vagy a rezsicsökkentés nem fogják ezeket a folyamatokat megfordítani. Az előbbit eddig csak olyan a családokban tudták teljesen kihasználni, ahol mindkét szülő az átlagnál jobban keres, és a mostani kiterjesztés sem fog segíteni sokaknak. De a rezsicsökkentés sem jelent sokat a háztartások azon 15 százalékának, ahol bevallásuk szerint nem tudták megfelelően fűteni a lakásukat.

A legnehezebb helyzetben az Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon  élők vannak. Ezek a térségek szerepelnek a legrosszabb 20-ban a vásárlóerő szempontjából, karöltve a bolgár, a román és a lengyel régiókkal az uniós listán.

Árulkodó jelzőszám a társadalmi lecsúszásról, hogy az anyagi deprivációs ráta 2010-ben közel 40, tavaly már 44 százalékos volt, a súlyos anyagi deprivációs ráta is ezzel párhuzamosan 21,6 százalékról 25 százalék fölé emelkedett.

Eszerint a legtöbb húst közvetlenül a rendszerváltás előtt ettek a magyarok. A válság óta pedig folyamatosan lecsökkent a tendencia a kétezres évek elejének szintjére.

fehérjefogyasztás_1.png

Mi a szegénység ellenszere?

Persze, hogy a munka. Míg foglalkoztatottak körében 5,3 százalék, ezzel szemben a nem foglalkoztatottak 17,1 százaléka, közülük is a munkanélküli háztartások fele élt a szegénységi küszöbérték alatt. Az aktív munkaerő-piaci részvétel jelentősen csökkenti a szegénységi kockázatot.

Csakhogy a foglalkoztatottság növekedése közmunkának felfuttatásának és a külföldön dolgozóknak köszönhető. A gazdaság recesszióba döntésével pedig még unortodox módon sem lehet a versenyszférában munkahelyeket teremteni.

versenyszféra vs GDP1_1.png

Ahol a rezsicsökkentés sem segít

Az olyan intézkedések, mint a családi adókedvezmény kiterjesztése vagy a rezsicsökkentés nem fogják ezeket a folyamatokat megfordítani. Az előbbit eddig csak olyan a családokban tudták teljesen kihasználni ahol, mindkét szülő az átlagnál jobban keres és a mostani kiterjesztés sem fog segíteni sok helyen.

De a rezsicsökkentés sem jelent sokat a háztartások azon 15 százalékának, ahol bevallásuk szerint nem tudták megfelelően fűteni a lakásukat. Ugyanakkor az is igaz, hogy ennek köszönhetően 15 százalékkal csökkent a közüzemi tartozás. Viszont azoknak, akik ennek ellenére sem tudták csökkenti díjhátralékukat még a húsz százalékos csökkentés is kevés lesz.
(Forrás: tenytar)

süti beállítások módosítása