Jelenlegi állapotok szerint novemberben Kijev társulási megállapodást ír alá az Európai Unióval, és az EU szabadkereskedelmi övezetéhez történő csatlakozással Ukrajna megpecsételi saját sorsát. Az ukrán politika mára már tisztában kellene legyen azzal, mit várhat Brüsszeltől, tisztában kellene legyen a veszéllyel, amit a nyugat jelent Ukrajna területi egységére nézve. A Kígyó-sziget esete precedens értékű, és előrevetíti, ahogy a nyugat darabokra tépi majd Ukrajnát a csatlakozást követően.

A Fekete-tenger térségében található Kígyó-sziget egy Románia és Ukrajna közt kibontakozott területi vita forrása volt, melynek végén a Nemzetközi Bíróság Románia javára "ítélkezett". Ez az ügy azonban csak egy a sok közül, Ukrajnával szemben szinte valamennyi szomszédos országnak van (vagy lehetne) területi követelése. Azt már az Európai Unió korábbi gyakorlatából tudni lehet, hogy csatlakozás után nem az új tagállam jár jól, az országok prédaként lépnek be, amin a nyugati elkötelezettségüket már bizonyított tagállamok osztozhatnak. Ha figyelembe vesszük azt, hogy mik lennének Ukrajna természetes határai, és azon felül Ukrajna területének nagy részét szinte ajándékba kapta, egyértelműen látható, hogy Kijev esetében nem csak a gazdaság újrafelosztása fog lezajlani. Brüsszel pedig kihasználja a vonakodóan csatlakozó államban rejlő lehetőségeket, és háttéralkuk során területeket ígér azoknak, akik Ukrajnánál nagyságrendekkel lelkesebben erőltetik az európai integrációt.

A Kígyó-sziget ügyét követően a nyugat már készenlétben tartja a következő bomlasztási lehetőséget. A préda belépése után megkapják a koncot azok, akik a csatlakozási feltételeknek jobban és hamarabb megfeleltek, vagy a nyugati tömbnek már nagyobb szolgálatot tettek. Ennek megfelelően Kijev európai integrációjának erőltetése óta Ankara is egyre hangosabb, ahogy egyre közeledik a lehetőség, hogy befolyását a Krím-félszigetre kiterjeszthesse.

Viktor Janukovics ukrán elnök Törökországban tett látogatása után Erdogan elnök találkozót szervezett a krími tatár vezető Mejlis M.Dzhemilevvel. Törökország javasolta, hogy tartsanak négyoldalú találkozót a krími tatárok kérdésének rendezésére, melyen Törökország, Ukrajna, és a Krími Autonóm Köztársaság vezetői vennének részt. A javaslatot az ukrán vezető nem tudta nem visszautasítani, mivel Kijevre egyre nagyobb nyomás nehezedik a nemzetiségek helyzete kapcsán. A tatár-kérdés különösen égető probléma Kijev számára, mivel Törökország nem titkolja, szabadkereskedelmi övezetet akarna létrehozni Ukrajnával, amit a tatár területek felvásárlására használna fel. Ankara ki akarja terjeszteni befolyási övezetét Ukrajna egy részére, és az ország európai uniós csatlakozása erre nemsokára lehetőséget ad.

Az említett négyoldalú találkozót 2014. januárjában tartják majd, amikor a török külügyminiszter Ahmet Davutoglu Kijevbe érkezik az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) tagországok találkozójára. Az ENSZ és az EBESZ szakértői csoportjai vizsgálják, hogy Kijev "helyrehozta-e már a krími tatárok ellen elkövetett történelmi igazságtalanságokat". Tudhatjuk, hogy ez mit jelent, mert ez egy szokványos eljárás a nyugati imperializmusban. Ha Ukrajna csatlakozik az Európai Unióhoz, és a nyugati zsidó tőke gyarmatosítja az országot, a szakértők bejelentik majd, hogy Kijev nagy előrelépéseket tett a történelmi sérelmek orvosolására. Ebben az esetben Ankara megkapja az odavetett koncot, és kiterjeszti gazdasági-politikai befolyását az említett területre. Ha Ukrajna nem lép be, hamarosan emberi jogi aktivisták lepik el az utcákat, a Nyugat elítéli a krími tatárok agresszív elnyomását, elítéli az ukrán kormányt, és támogatja a krími tatárok függetlenedési törekvéseit. Ukrajna pedig elveszített egy újabb területet - de nem lehetnek illúziói az ukrán vezetésnek, mert ahogy a Kígyó-sziget ügye is nyomásgyakorlás része volt, a krími tatárok után is jön majd újabb ügy, és Brüsszel addig zsarolja az ukrán vezetést, amíg le nem omlanak a határok. Vagy így, vagy úgy.

Az Európai Unió vezetőit, de még az emberi jogi aktivistáikat sem érdekli a krími tatárok helyzete, sőt, egyáltalán semmilyen nemzetiség helyzete nem érdekli őket. Az viszont igen, hogy Kijev lehetőleg minél több régiója fölött elveszítse az ellenőrzést. Ugyanígy törekszenek arra is, hogy a kormány lehetőleg hitelességét veszítse a nép szemében. Az EU vezető politikusai már nemegyszer egyértelművé tették, az EU-ukrán kapcsolatok már nem csak attól függenek, hogy Kijev végrehajtja-e a reformokat, hanem egyrészt attól, hogy Kijev hajlandó-e látványos engedményeket tenni az LMBT-nek nevezett aberrált kisebbség felé, másrészt pedig a krími tatárok helyzetétől. Egy olyan konzervatív országban, mint Ukrajna, pedig a társadalomellenes elemek támogatása aláássa a kormány legitimitását, ami így egyre inkább Brüsszeltől válik függővé. A legitimitásvesztés és az önállósuló tartományok mellett pedig Ankara egyre látványosabban és nagyvonalúbban támogatja a krími tatárok helyzetével foglalkozó emberi jogi szervezeteket.

Erdogan az elsők közt jelentette be; Ankara üdvözli Ukrajna európai uniós csatlakozással kapcsolatos terveit. Az elnök tanácsadója pedig azt találta mondani, hogy az Európai Unió olyan szakaszába lép, ami lehetővé teszi, hogy a törökök visszatérjenek saját politikai hagyományaikhoz. Ez a bizonyos politikai hagyomány azt jelenti, hogy Törökországnak vissza kell szereznie természetes vezetői szerepét a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Közép-Ázsiában és a Krím-félszigeten. Ez a török külpolitika új doktrínája - és hogy mindez mit jelent Kijev számára?

Ezen a ponton érthető, hogy Ukrajnában az emberi jogi csoportoknak egyre több muzulmán aktivistája van. Egy újonnan alakult emberi jogi csoport, a Muzulmán Liga kifejezetten a krími muzulmán nők vallási alapú hátrányos megkülönböztetésével foglalkozik (a muzulmán fejkendő viselésének tiltása, stb.) és nyilvánvalóvá tették; nincs párbeszéd, nincs kompromisszum. Ez pedig a szeparatizmus előszele, aminek anyagi támogatottsága egyelőre azon múlik, hogy Kijev beadja-e a derekát Brüsszelnek.

A török külpolitika számára egy európai Ukrajna jóval könnyebb préda, mint egy eurázsiai Ukrajna, ami politikailag, gazdaságilag, katonailag is másik hatalmi tömbhöz tartozna. Így, hogy Kijev egyre inkább beadja a derekát Brüsszelnek, egy újabb ország példáján is végignézhetjük, amint az atlanti hiénák sorban vetik rá magukat a védekezésképtelenné reformált áldozatra. Nem mondhatjuk, hogy Kijev a szabadpiac áldozatává válik - inkább azt mondhatjuk, hogy Kijev a szabadpiac keretein belül válik az atlantizmus és a térségi hatalmi terjeszkedés áldozatává. Brüsszel elveszi, amire igényt tart - a többi pedig az etnikai, vallási, ideológiai, egyéb választóvonalak mentén fog eldőlni.