Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Egy ifjú hölgy drága tanácsai Orbánnak

2013. október 17. - Andre Lowoa

nrw.varosatyak.hu/imgs_kepviselok/!eredetik/6684.jpgAz MSZP orosházi szervezete hívta fel a figyelmet arra a Miniszterelnökség honlapján olvasható szerződésre, amely szerint az orosházi politikus külpolitikai tárgyú szakmai tanácsadást nyújt a külpolitikai helyettes államtitkárnak, és „állásfoglalásokat ad a miniszterelnök külpolitikai stratégiájával összefüggésben”. Az orosházi ellenzék csodálkozik, mivel a hölgy eddig alpolgármester, előtte pedig hulladékgazdálkodási szakértő volt.

Az ellenzéki képviselők örömmel fogadták, hogy Hutás-Csizmadia Ibolya a szeptember 20-i közgyűlésen lemondott főállású alpolgármesteri megbízatásáról. Sem ő maga, sem Dancsó László polgármester nem tett viszont említést az előtte néhány nappal megkapott, miniszterelnökségi megbízásról. Ahhoz azonban ragaszkodtak, hogy társadalmi alpolgármesterként Orosházán is folytassa munkáját a hölgy, akinek 174 ezres fizetéséről vita alakult ki. Az ellenzék sokallotta, hogy az ifjú hölgy négyszer annyit keres heti négy óra munkával, mint egy közmunkás, aki végigdolgozza az egész hónapot.
NOL

süti beállítások módosítása