Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Minden erővel a hazafiak ellen

2013. szeptember 29. - Andre Lowoa

Szombat hajnalban letartóztatták a görög Arany Hajnal vezetőjét, szóvivőjét, két parlamenti képviselőt és 9 párttagot. Azzal vádolják őket, hogy bűnszervezetet pénzeltek, mely gyanúsítható egy görög antifasiszta, szélsőbaloldali rapper megölésével. Görögországban pattanásig feszült a hangulat az ország gazdasági helyzete, és az erősödő hazafias vonal megerősödése miatt. A napokban látott napvilágot az a hír, hogy az Arany Hajnal, titokban több ezer fős fegyveres milíciát képzett ki katonai, és belügyi segítséggel.

A belügyminiszter azonnali nyomozást rendelt el, és kijelentette, hogy a szervezkedők mind felelősségre lesznek vonva. A görög hazafias erők egyre erősebbek, és támogatottságuk egyre jobban nő, bár a cionisták uralta sajtó a gyilkosság óta olyan híreket hoz le, amiben a párt gyengülését szajkózzák. Az Arany Hajnal vezetője kiáll az eszmeiségük mellett, és töretlen harcot hirdet a görög nép ellenségeivel szemben. Harcra szólít fel, és kijelentette, hogy nemsokára eljön az idő, mikor pártja saját erejével fogja megvédeni a görög társadalmat. A párt tagsága azonnali szabadon bocsájtást sürget, és megfenyegette a parlamentet, hogy ha nem engedik szabadon a pártvezért, akkor visszahívják a képviselőiket a parlamentből. A mandátumok visszaadásával újabb választásokat kéne kiírni, melyek még jobban megringathatják a görög politikai életet.

A hatalmon lévőknek komolyan el kell gondolkozni lépéseiken, mert a görög hazafiak elszántsága meginghatatlan.

Kitartást és elszántságot kívánunk a harcukhoz! Szabadságot a hazafiaknak!

Éljen a nemzetek Európája!

Alföldi Pál

süti beállítások módosítása