Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Aszad: kudarc lenne az amerikai katonai beavatkozás Szíriában

2013. augusztus 25. - Andre Lowoa

Az Egyesült Államok kudarcot vallana, ha úgy döntene, katonai műveletet indít Szíria ellen – jelentette ki a szíriai elnök az Izvesztyija című orosz lapnak adott, hétfőn megjelent interjúban.
“Kudarc vár az Egyesült Államokra, ahogy minden korábbi, általa indított háborúban, Vietnamtól kezdve mostanáig” – mondta Bassár el-Aszad arra a kérdésre, mi történik, ha az amerikai haderő csapást mér Szíriára. A szíriai elnök a józan ésszel ellentétesnek nevezte azokat az amerikai és nyugati vádakat, amelyek szerint az arab ország vezetése vegyifegyver-támadást hajtott végre. A szíriai felkelők közlése szerint Aszad hadereje augusztus 21-én mérges gázt vetett be Damaszkusz keleti peremén. Moszkva aggódik
Moszkvában mélységes aggodalommal fogadták washingtoni hivatalos személyek elmúlt napokban tett kijelentéseit arról, hogy az amerikai hadsereg kész “beavatkozni” a szíriai konfliktusba – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetése során. Lavrov szerint, bizonyos washingtoni körök, beleértve azokat, amelyek egyre aktívabban szólítanak katonai beavatkozásra “az ENSZ megkerülésével”, nyíltan kísérletet tesznek arra, hogy semmibe vegyék a válság békés rendezésének szentelt nemzetközi konferencia összehívására irányuló közös orosz-amerikai törekvéseket.

süti beállítások módosítása