Nem szeretnék Csányi Sándor életrajzírója szerepében tetszelegni, de az tény, hogy karrierje első időszakában egyszer csak a vadászat lett a mindene. Nem pusztán hobbija, hanem az életének meghatározója.
A késő kádári időkben bizony ő volt a „nemzeti fővadász”, akinek szinte minden protokoll-vadászathoz, de leginkább minden vadászathoz köze volt, ezáltal igen közel került a hazai, sőt, a világpolitika számos vezető alakítóinak személyéhez. Ne feledjük, a kádári időkben minden az elvtársi vadászatokon dőlt el! Csányi ott volt, igen sok tűzhöz közel. (Ez az „apróság” gondosan ki van takarva Csányi összes elérhető életrajzából, mindössze annyi látható, hogy a Pénzügyminisztériumban indult lendületes karrierje dacára valami „szolgálati lakás” vonzásában került valami „alacsonyabb beosztásba” a mezőgazdasági tárcához, habár tényszerűen az aligha epizódszereplő Villányi Miklós, akkori agrárállamtitkár /majdani pénzügyminiszter és vadász / hívására (!). Valószínűleg „közismert”, hogy Kádár idején az államtitkárok csak úgy hívogattak alacsonyabb beosztásba „pénzügyeseket”…, khmmm, … , ám, hogy Csányi az agrártárcánál mit csinált, arról ma már egyetlen hivatalos szó sincs.)
Egyes vélemények szerint Csányi amiatt lett OTP-vezér, hogy az akkori vadász-szenvedélyű főkorifeusok, s nem utolsó sorban Kupa Mihály legendás pénzügyminiszter is úgy gondolták, hogy ennek a cégnek az élére egy megbízható „vadász” kell. Annyi biztos, hogy lett. Ez tény. (Ez a mozzanat persze azt is jól magyarázza, vajon egy bankvezér miként lehet szerelmes az agráriumba?) Az pedig egy másik tény, hogy Csányi mai vadászbirtokai, valamint agrárvállalkozásai zömmel a Dél-Dunántúlra koncentrálódnak. Az alföldi Jászságból elindult szegény fiú - immár gazdagon - a lankás Somogy, Tolna és Baranya , de főleg a sokakat látott Gemenc szerelmese lesz. Jó ízlésre és remek üzleti érzékre vall!
Csányi rengeteget fektetett be az agráriumba, annak szinte minden ágába. A saját és a bankja pénzét egyaránt. A mögötte lévő óriásbank agrár-ügyfelei kitermeltek egy vele szoros szövetségben dolgozó klientúrát, ami nyilván nem hátrány egy olyan roppant tőkeigényes ágazat esetén, mint az élelmiszer-komplexum. A befektetéseik azonban attól is erősebbek, hogy megszámolhatatlanul sok milliárd forintnyi hazai és európai támogatási pénzt voltak képesek magukhoz rántani. Ha valaki most hüledezik, hogy Csányi a napokban 7-8 milliárd forintnyi OTP-részvényt realizált, nos, ne tegye, mert ennyi agrár-, vagy egyéb (pl. EU) támogatás évente simán „belefért” a befolyása alatt álló cégek javára.
Csányi két évtizeden át szinte bármit és bárkit képes volt megvenni, ha akart. Persze volt, amit és akit nem akart, vagy mégse tudott. Azért összességében az örök vadászat, s nem utolsó sorban az olajügyekben (MOL alelnök), valamint az agrárium nukleumát adó péti nitrogén-bizniszben játszott meghatározó szerepe …, és egyáltalán, a kiterjedt kapcsolati rendszere, no, meg mindezek következtében a legendás vagyoni háttere lényegében Magyarország legbefolyásosabb személyiségévé tették. Vadásztársi „trófeái” közé tartozik, igen sokak között, Medgyessy Péter, Polt Péter, Bárándy Péter… és az elmaradhatatlan Benedek Fülöp. Mi történt mégis, hogy most elbukni látszik?
A válasz ez: a NER. A nemzeti együttműködés rendszerének „csúfolt” maffia-tempó. A NER lényege, hogy nincs tovább normativitás, hanem átvette a helyét a központi akarat (centrális erőtér). A NER előtt nagyjából az jutott bárminemű előnyhöz, aki bizonyos normáknak, feltételeknek eleget tett. Ma kizárólag az, aki odafekszik a központi gazdihoz, Orbánhoz. Persze ezek közül se mindenki. Aki ezt nem ismeri fel, azt kinyírják, és hát alighanem ezek közé tartozik Csányi. Ám ne hullassunk krokodil-könnyeket Csányiért! Ő a normatív világban is egyenlőbb volt sokaknál, azért ő is letakarított nem keveseket a különböző pályákról, és bizony most is odafeküdt a mindenkori főgazdinak, ezúttal Orbánnak. Attól tartok, ő azt nem ismerte fel, hogy Orbán nem az a gazdi, aki a hűségért jutalmaz, hanem az, aki gondolkodás nélkül mészárol, ha valakinek a tulajdonára fáj a foga. Al Capone Orbánhoz képest maga lehetett a kedélyes kegyelmes úr!
De miért éppen Csányi? Tegyük hozzá, nemcsak Csányi, hanem Demján is. Demján bankját is nemrég rohanták le Orbán táskásai, sőt, ugyanekkor erővel kicsavarták a tulajdonos-tagok kezéből a takarékszövetkezeteket. Demján már csak akkor visított, amikor ment a darálóba, s ha nem lettem süket az elmúlt két hétben, akkor azóta már el is hallgatott. Merthogy Demján alighanem nincs többé, úgy tűnik, ledarálták. Csányi viszont tanulékonyabbnak bizonyult. Időben kiszállt. Széles még azért lehet viszonylag szabad levegőn, mert nincs bankja. Nemsokára azonban valószínűleg az ő cégbirodalma sem lesz többre feljogosítva, mint hogy a teljes vagyonát pl. a Videoton focicsapatába tehesse, utána ő is mehet a süllyesztőbe.
Kérem szépen, itt rajzolódik ki a szemünk előtt egy igazi nemzeti tragédia. A kommunista-csahosokból vedlett új nemzeti burzsoázia egy fikarcnyi felelősséget sem mutat az országért, egyszerűen arról van szó, hogy a rendszerváltás előtti köztulajdont magukévá tévő hazai erők közül a politikai hatalmat is megszerző csoport immár „legyilkolja” az összes többit.
Örbán három dolgot utált világ életében. Horthy nyomdokán haladva Budapestet, továbbá saját elhatározásából Európát, s ezen felül az egész világot. Három olyan erő, amit nem tud bevenni. Azt viszont jól látta meg, hogy hatalmának egyik legfontosabb tényezője a pénzvilág, amelyben ha - idehaza legalább is – többségi befolyást szerez, azzal sok mindenkit szorult helyzetben tud tartani. Ezért hirdette meg, hogy a magyar pénzpiac legalább felét ellenőrizni akarja, s ebben megkerülhetetlen erődítmény az OTP. Nem azért, mert ez a legnagyobb hazai bank, hanem azért, mert bizonyos értelemben ez a leggyengébb, konkrétan a legsebezhetőbb. Árva. Ugyanis nincs anyukája.
A magyarországi bankok gyakorlatilag mindegyike mögött bődületes erejű anyabankok állnak. A magyar leánycégeik számukra a távolba szakadt/küldött gyermek kategóriájába tartoznak, akiknek bármikor képesek gyorspostán pár fillért küldeni, ha bajban vannak. Ami a kinti anyukáknak pár fillér, az a magyarországi leányok kezében gigantikus pénzhegyeket jelentenek. No, az OTP-nek meg semmilyen anyukája nincs, azaz senki meg nem siratná, ha eltűnne a vadonban. Nem véletlen, hogy a 2008/2009-es pénzügyi világkatasztrófa idején egyedül az OTP volt kénytelen az EU központi pénzintézményeihez Frankfurtba sietni segítségért, amit szerencsére meg is kapott, habár még nagyobb szerencséjére valójában nem volt rá szüksége, de mutatni kellett, hogy baj esetén ő is tud hova fordulni. A többiek meg jól elvoltak az anyai szoknyák alatt.
Orbánék tehát be akarnak kerülni az OTP-be. Minthogy az OTP nagy falat, ez nem egyszerű gyakorlat. Térdere kell hát kényszeríteni. És lám, úgy tűnik, sikerült. Ehhez annyit érdemes tudni, hogy Csányi csak egy pici részvényes volt (?) az OTP-nél. Elnök-vezérigazgatói helyzetét egyelőre (egyelőre!) mégis stabilnak gondolhatja, de csak azért, mert az OTP tulajdonosainak bő többsége külföldi! Bizony! Eddig ugye azt a hamis imázst ápolta, hogy ez egy virtigli magyar bank (egy frászt!), most viszont majd minden bizonnyal nagy sebességgel rohan a külföldi főtulajdonosokhoz, hacsak éppen nem onnan tért vissza. Ez utóbbiak egyelőre (!) azért nem fogják leváltani, mert nem tudják. Csányi ugyanis még az EU csatlakozás farvizén ügyesen megfaragta azt a képletet, hogy a menedzsment eltávolításához így, vagy úgy, de a részvényesek magasra minősített többsége szükséges. Márpedig a külföldi tulajdonosok szinte mind intézmények, értsd: intézményi befektetők, akik viszont egyezményesen a menedzsmenttel együtt szavaznak, azaz baj esetén csak egyet tehetnek, nevezetesen kiszállnak. Amíg a szekér halad, addig ilyen veszély nincs. Csányi pedig eredményesen vezette a bankot, ez idáig.
Mire jó hát egy-két százaléknyi tulajdonrész? Elvileg ezzel semmit nem lehet befolyásolni, habár mégis biztosít egy érdekes funkciót. A javaslat-tétel jogát. Persze ez se nagy dolog pár százalékos befolyás fényében, azonban ha eme pici tulajdonrész mögött ott van a szabályozó hatalommal bíró állam, vagy annak csókosa, akkor már rögtön más a helyzet. Ennek a tulajdonosnak a javaslatait ugyanis nagyon komolyan kell venni, mert ha visszapofázik a többség, akkor olyan szabályozás jön, hogy ugrik a profit, meg szinte minden. Ennek sajátos előszele a képtelenül magas bankadó.
Orbánék most belengették, hogy a bankok terhére óhajtják rendezni a nemzet egyik nagy gondját, azaz a devizahitelesek problémáját. (Csányi meghátrálása óta persze már le is fújták az akciót. Csiki-csuki.) Ez kétségtelenül meg tudná rendíteni a pénzügyi szektort, habár a már említett, tehetős anyukákkal rendelkező bankok ezt is kibírnák. Az OTP viszont aligha. Az OTP nagy valószínűséggel beledöglene, mert elporladna a saját tőkéje, tehát az az eszköze, amellyel a kihelyezett hiteleket garantálni tudja. A többi (anyukás) bank esetében - na bumm! - legfeljebb kipótolják az elvesztett tőkét, ha akarják, és kész! Roppant kérdéses ugyanakkor, vajon az OTP képes lenne-e a veszélyeztetett nagyságrendben külföldi forráshoz jutni? Csányi tehát jobbára választhatott: vagy félreáll, avagy a törvény erejével tönkre vágják a bankját, amelynek részvényei legfeljebb annyit fognak érni, mint az a papír, amelyre nyomtatták. Magyarul semmit. Egy tönkre vágott magyar nagybank ügyfelei azonban ne izguljanak! Az állam biztosan megsegítené, habár az ilyenkor szokásos módon lenullázva, majd magára szabottan visszaépítve a tulajdonosi szerkezetet, illetve rögtön kirúgva az addigi menedzsmentet, esetünkben Csányiékat, akiknek onnantól kezdve se állásuk, se részvényük. Demjánból tanulva Csányiék úgy-ahogy menteni tudták az irhájukat.
Ha Magyarország jogállam lenne, akkor Csányi kezén most mégis valószínűleg bilincs kattanna. Egyrészt azért, mert a jelek szerint olyasmit tudott részvényesként, amit a többi részvényes nem, azaz gyaníthatóan bennfentes módon kötött üzletet, másrészt pedig azért, mert nem adott értékelhető magyarázatot a lépésére. Egy ország legnagyobb bankjának első embere nem hazudhat! Ha igaz lenne, hogy Csányi az agrárvállalkozásai számára akarta volna a pénzét az OTP-ből kivenni, akkor ehhez előbb azt is el kellene hitetni, hogy a részvényeit Csányival nagyjából együtt, és egy időben piacra dobó menedzsment hasonlóképpen gondolkodott. Mert, hogy ők is pont mostanság szabadultak meg a tulajdonrészüktől. Azta! Ebben az esetben tehát azt kell feltételezni, hogy a menedzsment minden tagja gyakorlatilag egyszerre és egyidejű, továbbá olthatatlan vágyat érzett arra, hogy Csányi agrárvállalkozásaiba (avagy bárhova máshova, csak el az OTP-ből!) helyezhesse a pénzét. Ennek viszont az a sajátos üzenete, hogy a bank (OTP) még a köztudottan kizárólag támogatásokból életképes mezőgazdaságnál is szorultabb állapotban van, ami egyenesen virtuális merénylet a többi tulajdonos, illetve betétes felé. De bárhogy is gondolták mindezt nagyjából egyszerre és koncentráltan, ezt normál esetben úgy hívják, hogy kartell, amelyért jogállamban - igen gyors bírósági lefutással – ugyancsak börtön járhat.
Egy jogállamban az se maradhatna titokban, hogy ki a vevő? Egy akkora részvény-pakett, amit Csányiék piacra dobtak, nem tud órák alatt felszívódni néhány kisbefektető kezei között. A tőzsdei földrengés ugyan látványos, de ettől még ne veszítsük szem elől, hogy ezt a pakettet csak olyanok tudták megvenni, akik erre a vásárlásra fel voltak készülve. Ha Csányiék szóltak „valakiknek”, akkor íme itt a harmadik ok, amiért akár börtönbe kellene vonuljanak, ha pedig a „valakik” kényszerítették ki, hogy Csányiék épp a hétvégi, azaz két napos tőzsdei szünet előtt lépjenek, akkor ezeknek a „valakiknek” is hűvösön lenne a helyük. Egy parlamenti vizsgálóbizottságot bizonyosan megérne ez az ügy.
Nagyon boldog lennék, ha a fenti okfejtésem tévesnek bizonyulna. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a magyar piacgazdaság többé-kevésbé, de jól működik. Illúzióim viszont nincsenek. Azok után, hogy Orbánék nyomtalanul eltüntettek 3.000 milliárd forintnyi magánnyugdíj-pénztári vagyont; azok után, hogy Orbánék lenyúlták a még szabadnak tekinthető állami földeket; azok után, hogy Orbánék kinullázták, majd most maguknak visszaosztják a szerencsejáték-piacot; azok után, hogy Orbánék magukévá tették a monopol-cikkek (dohány, és hamarosan alkohol) kereskedelmét; azok után, hogy Orbánék a korábbi pénztárgépek kisöprését követően a sajátjaikat állítják be a teljes magyar kiskereskedelembe, de főleg azok után, hogy még előre be is jelentették a többségi igényüket a hazai pénzügyi ágazatra, nos, ezek után nincs kétségem: Orbánnak – jogállamban - Csányi mellett lenne a helye, éspedig az igazságszolgáltatás gondos kezei között!
A késő kádári időkben bizony ő volt a „nemzeti fővadász”, akinek szinte minden protokoll-vadászathoz, de leginkább minden vadászathoz köze volt, ezáltal igen közel került a hazai, sőt, a világpolitika számos vezető alakítóinak személyéhez. Ne feledjük, a kádári időkben minden az elvtársi vadászatokon dőlt el! Csányi ott volt, igen sok tűzhöz közel. (Ez az „apróság” gondosan ki van takarva Csányi összes elérhető életrajzából, mindössze annyi látható, hogy a Pénzügyminisztériumban indult lendületes karrierje dacára valami „szolgálati lakás” vonzásában került valami „alacsonyabb beosztásba” a mezőgazdasági tárcához, habár tényszerűen az aligha epizódszereplő Villányi Miklós, akkori agrárállamtitkár /majdani pénzügyminiszter és vadász / hívására (!). Valószínűleg „közismert”, hogy Kádár idején az államtitkárok csak úgy hívogattak alacsonyabb beosztásba „pénzügyeseket”…, khmmm, … , ám, hogy Csányi az agrártárcánál mit csinált, arról ma már egyetlen hivatalos szó sincs.)
Egyes vélemények szerint Csányi amiatt lett OTP-vezér, hogy az akkori vadász-szenvedélyű főkorifeusok, s nem utolsó sorban Kupa Mihály legendás pénzügyminiszter is úgy gondolták, hogy ennek a cégnek az élére egy megbízható „vadász” kell. Annyi biztos, hogy lett. Ez tény. (Ez a mozzanat persze azt is jól magyarázza, vajon egy bankvezér miként lehet szerelmes az agráriumba?) Az pedig egy másik tény, hogy Csányi mai vadászbirtokai, valamint agrárvállalkozásai zömmel a Dél-Dunántúlra koncentrálódnak. Az alföldi Jászságból elindult szegény fiú - immár gazdagon - a lankás Somogy, Tolna és Baranya , de főleg a sokakat látott Gemenc szerelmese lesz. Jó ízlésre és remek üzleti érzékre vall!
Csányi rengeteget fektetett be az agráriumba, annak szinte minden ágába. A saját és a bankja pénzét egyaránt. A mögötte lévő óriásbank agrár-ügyfelei kitermeltek egy vele szoros szövetségben dolgozó klientúrát, ami nyilván nem hátrány egy olyan roppant tőkeigényes ágazat esetén, mint az élelmiszer-komplexum. A befektetéseik azonban attól is erősebbek, hogy megszámolhatatlanul sok milliárd forintnyi hazai és európai támogatási pénzt voltak képesek magukhoz rántani. Ha valaki most hüledezik, hogy Csányi a napokban 7-8 milliárd forintnyi OTP-részvényt realizált, nos, ne tegye, mert ennyi agrár-, vagy egyéb (pl. EU) támogatás évente simán „belefért” a befolyása alatt álló cégek javára.
Csányi két évtizeden át szinte bármit és bárkit képes volt megvenni, ha akart. Persze volt, amit és akit nem akart, vagy mégse tudott. Azért összességében az örök vadászat, s nem utolsó sorban az olajügyekben (MOL alelnök), valamint az agrárium nukleumát adó péti nitrogén-bizniszben játszott meghatározó szerepe …, és egyáltalán, a kiterjedt kapcsolati rendszere, no, meg mindezek következtében a legendás vagyoni háttere lényegében Magyarország legbefolyásosabb személyiségévé tették. Vadásztársi „trófeái” közé tartozik, igen sokak között, Medgyessy Péter, Polt Péter, Bárándy Péter… és az elmaradhatatlan Benedek Fülöp. Mi történt mégis, hogy most elbukni látszik?
A válasz ez: a NER. A nemzeti együttműködés rendszerének „csúfolt” maffia-tempó. A NER lényege, hogy nincs tovább normativitás, hanem átvette a helyét a központi akarat (centrális erőtér). A NER előtt nagyjából az jutott bárminemű előnyhöz, aki bizonyos normáknak, feltételeknek eleget tett. Ma kizárólag az, aki odafekszik a központi gazdihoz, Orbánhoz. Persze ezek közül se mindenki. Aki ezt nem ismeri fel, azt kinyírják, és hát alighanem ezek közé tartozik Csányi. Ám ne hullassunk krokodil-könnyeket Csányiért! Ő a normatív világban is egyenlőbb volt sokaknál, azért ő is letakarított nem keveseket a különböző pályákról, és bizony most is odafeküdt a mindenkori főgazdinak, ezúttal Orbánnak. Attól tartok, ő azt nem ismerte fel, hogy Orbán nem az a gazdi, aki a hűségért jutalmaz, hanem az, aki gondolkodás nélkül mészárol, ha valakinek a tulajdonára fáj a foga. Al Capone Orbánhoz képest maga lehetett a kedélyes kegyelmes úr!
De miért éppen Csányi? Tegyük hozzá, nemcsak Csányi, hanem Demján is. Demján bankját is nemrég rohanták le Orbán táskásai, sőt, ugyanekkor erővel kicsavarták a tulajdonos-tagok kezéből a takarékszövetkezeteket. Demján már csak akkor visított, amikor ment a darálóba, s ha nem lettem süket az elmúlt két hétben, akkor azóta már el is hallgatott. Merthogy Demján alighanem nincs többé, úgy tűnik, ledarálták. Csányi viszont tanulékonyabbnak bizonyult. Időben kiszállt. Széles még azért lehet viszonylag szabad levegőn, mert nincs bankja. Nemsokára azonban valószínűleg az ő cégbirodalma sem lesz többre feljogosítva, mint hogy a teljes vagyonát pl. a Videoton focicsapatába tehesse, utána ő is mehet a süllyesztőbe.
Kérem szépen, itt rajzolódik ki a szemünk előtt egy igazi nemzeti tragédia. A kommunista-csahosokból vedlett új nemzeti burzsoázia egy fikarcnyi felelősséget sem mutat az országért, egyszerűen arról van szó, hogy a rendszerváltás előtti köztulajdont magukévá tévő hazai erők közül a politikai hatalmat is megszerző csoport immár „legyilkolja” az összes többit.
Örbán három dolgot utált világ életében. Horthy nyomdokán haladva Budapestet, továbbá saját elhatározásából Európát, s ezen felül az egész világot. Három olyan erő, amit nem tud bevenni. Azt viszont jól látta meg, hogy hatalmának egyik legfontosabb tényezője a pénzvilág, amelyben ha - idehaza legalább is – többségi befolyást szerez, azzal sok mindenkit szorult helyzetben tud tartani. Ezért hirdette meg, hogy a magyar pénzpiac legalább felét ellenőrizni akarja, s ebben megkerülhetetlen erődítmény az OTP. Nem azért, mert ez a legnagyobb hazai bank, hanem azért, mert bizonyos értelemben ez a leggyengébb, konkrétan a legsebezhetőbb. Árva. Ugyanis nincs anyukája.
A magyarországi bankok gyakorlatilag mindegyike mögött bődületes erejű anyabankok állnak. A magyar leánycégeik számukra a távolba szakadt/küldött gyermek kategóriájába tartoznak, akiknek bármikor képesek gyorspostán pár fillért küldeni, ha bajban vannak. Ami a kinti anyukáknak pár fillér, az a magyarországi leányok kezében gigantikus pénzhegyeket jelentenek. No, az OTP-nek meg semmilyen anyukája nincs, azaz senki meg nem siratná, ha eltűnne a vadonban. Nem véletlen, hogy a 2008/2009-es pénzügyi világkatasztrófa idején egyedül az OTP volt kénytelen az EU központi pénzintézményeihez Frankfurtba sietni segítségért, amit szerencsére meg is kapott, habár még nagyobb szerencséjére valójában nem volt rá szüksége, de mutatni kellett, hogy baj esetén ő is tud hova fordulni. A többiek meg jól elvoltak az anyai szoknyák alatt.
Orbánék tehát be akarnak kerülni az OTP-be. Minthogy az OTP nagy falat, ez nem egyszerű gyakorlat. Térdere kell hát kényszeríteni. És lám, úgy tűnik, sikerült. Ehhez annyit érdemes tudni, hogy Csányi csak egy pici részvényes volt (?) az OTP-nél. Elnök-vezérigazgatói helyzetét egyelőre (egyelőre!) mégis stabilnak gondolhatja, de csak azért, mert az OTP tulajdonosainak bő többsége külföldi! Bizony! Eddig ugye azt a hamis imázst ápolta, hogy ez egy virtigli magyar bank (egy frászt!), most viszont majd minden bizonnyal nagy sebességgel rohan a külföldi főtulajdonosokhoz, hacsak éppen nem onnan tért vissza. Ez utóbbiak egyelőre (!) azért nem fogják leváltani, mert nem tudják. Csányi ugyanis még az EU csatlakozás farvizén ügyesen megfaragta azt a képletet, hogy a menedzsment eltávolításához így, vagy úgy, de a részvényesek magasra minősített többsége szükséges. Márpedig a külföldi tulajdonosok szinte mind intézmények, értsd: intézményi befektetők, akik viszont egyezményesen a menedzsmenttel együtt szavaznak, azaz baj esetén csak egyet tehetnek, nevezetesen kiszállnak. Amíg a szekér halad, addig ilyen veszély nincs. Csányi pedig eredményesen vezette a bankot, ez idáig.
Mire jó hát egy-két százaléknyi tulajdonrész? Elvileg ezzel semmit nem lehet befolyásolni, habár mégis biztosít egy érdekes funkciót. A javaslat-tétel jogát. Persze ez se nagy dolog pár százalékos befolyás fényében, azonban ha eme pici tulajdonrész mögött ott van a szabályozó hatalommal bíró állam, vagy annak csókosa, akkor már rögtön más a helyzet. Ennek a tulajdonosnak a javaslatait ugyanis nagyon komolyan kell venni, mert ha visszapofázik a többség, akkor olyan szabályozás jön, hogy ugrik a profit, meg szinte minden. Ennek sajátos előszele a képtelenül magas bankadó.
Orbánék most belengették, hogy a bankok terhére óhajtják rendezni a nemzet egyik nagy gondját, azaz a devizahitelesek problémáját. (Csányi meghátrálása óta persze már le is fújták az akciót. Csiki-csuki.) Ez kétségtelenül meg tudná rendíteni a pénzügyi szektort, habár a már említett, tehetős anyukákkal rendelkező bankok ezt is kibírnák. Az OTP viszont aligha. Az OTP nagy valószínűséggel beledöglene, mert elporladna a saját tőkéje, tehát az az eszköze, amellyel a kihelyezett hiteleket garantálni tudja. A többi (anyukás) bank esetében - na bumm! - legfeljebb kipótolják az elvesztett tőkét, ha akarják, és kész! Roppant kérdéses ugyanakkor, vajon az OTP képes lenne-e a veszélyeztetett nagyságrendben külföldi forráshoz jutni? Csányi tehát jobbára választhatott: vagy félreáll, avagy a törvény erejével tönkre vágják a bankját, amelynek részvényei legfeljebb annyit fognak érni, mint az a papír, amelyre nyomtatták. Magyarul semmit. Egy tönkre vágott magyar nagybank ügyfelei azonban ne izguljanak! Az állam biztosan megsegítené, habár az ilyenkor szokásos módon lenullázva, majd magára szabottan visszaépítve a tulajdonosi szerkezetet, illetve rögtön kirúgva az addigi menedzsmentet, esetünkben Csányiékat, akiknek onnantól kezdve se állásuk, se részvényük. Demjánból tanulva Csányiék úgy-ahogy menteni tudták az irhájukat.
Ha Magyarország jogállam lenne, akkor Csányi kezén most mégis valószínűleg bilincs kattanna. Egyrészt azért, mert a jelek szerint olyasmit tudott részvényesként, amit a többi részvényes nem, azaz gyaníthatóan bennfentes módon kötött üzletet, másrészt pedig azért, mert nem adott értékelhető magyarázatot a lépésére. Egy ország legnagyobb bankjának első embere nem hazudhat! Ha igaz lenne, hogy Csányi az agrárvállalkozásai számára akarta volna a pénzét az OTP-ből kivenni, akkor ehhez előbb azt is el kellene hitetni, hogy a részvényeit Csányival nagyjából együtt, és egy időben piacra dobó menedzsment hasonlóképpen gondolkodott. Mert, hogy ők is pont mostanság szabadultak meg a tulajdonrészüktől. Azta! Ebben az esetben tehát azt kell feltételezni, hogy a menedzsment minden tagja gyakorlatilag egyszerre és egyidejű, továbbá olthatatlan vágyat érzett arra, hogy Csányi agrárvállalkozásaiba (avagy bárhova máshova, csak el az OTP-ből!) helyezhesse a pénzét. Ennek viszont az a sajátos üzenete, hogy a bank (OTP) még a köztudottan kizárólag támogatásokból életképes mezőgazdaságnál is szorultabb állapotban van, ami egyenesen virtuális merénylet a többi tulajdonos, illetve betétes felé. De bárhogy is gondolták mindezt nagyjából egyszerre és koncentráltan, ezt normál esetben úgy hívják, hogy kartell, amelyért jogállamban - igen gyors bírósági lefutással – ugyancsak börtön járhat.
Egy jogállamban az se maradhatna titokban, hogy ki a vevő? Egy akkora részvény-pakett, amit Csányiék piacra dobtak, nem tud órák alatt felszívódni néhány kisbefektető kezei között. A tőzsdei földrengés ugyan látványos, de ettől még ne veszítsük szem elől, hogy ezt a pakettet csak olyanok tudták megvenni, akik erre a vásárlásra fel voltak készülve. Ha Csányiék szóltak „valakiknek”, akkor íme itt a harmadik ok, amiért akár börtönbe kellene vonuljanak, ha pedig a „valakik” kényszerítették ki, hogy Csányiék épp a hétvégi, azaz két napos tőzsdei szünet előtt lépjenek, akkor ezeknek a „valakiknek” is hűvösön lenne a helyük. Egy parlamenti vizsgálóbizottságot bizonyosan megérne ez az ügy.
Nagyon boldog lennék, ha a fenti okfejtésem tévesnek bizonyulna. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a magyar piacgazdaság többé-kevésbé, de jól működik. Illúzióim viszont nincsenek. Azok után, hogy Orbánék nyomtalanul eltüntettek 3.000 milliárd forintnyi magánnyugdíj-pénztári vagyont; azok után, hogy Orbánék lenyúlták a még szabadnak tekinthető állami földeket; azok után, hogy Orbánék kinullázták, majd most maguknak visszaosztják a szerencsejáték-piacot; azok után, hogy Orbánék magukévá tették a monopol-cikkek (dohány, és hamarosan alkohol) kereskedelmét; azok után, hogy Orbánék a korábbi pénztárgépek kisöprését követően a sajátjaikat állítják be a teljes magyar kiskereskedelembe, de főleg azok után, hogy még előre be is jelentették a többségi igényüket a hazai pénzügyi ágazatra, nos, ezek után nincs kétségem: Orbánnak – jogállamban - Csányi mellett lenne a helye, éspedig az igazságszolgáltatás gondos kezei között!
Fapipa
