Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Körmend

2013. augusztus 16. - Andre Lowoa

 Árpád-házi Szent Erzsébet templom

A gótikus templom 1490 körül épülhetett. Építtetője nagy valószínüséggel a város akkori kegyura Ellenbach János volt, aki a kicsi, rossz állapotban lévő Árpád-kori templomot, egy nagyobb,díszesebb gótikus stílusuvá cseréli fel.
A mai templom is magán viseli ezeket a formákat.
A történelem viharai mély nyomot hagytak a templomon. 1730-31-ben felújították, tornyot építettek rá a belsejét kor szokása szerinti barokk stílusban alakították át.
200 év múlva 1938-ban jelentős tatarozást végeztek rajta. 1968-ban kívül, 1980-ban belül újították fel a templomot.





 Boldog Batthyány László templom

A templomot 1999-ben szentelték fel, majd Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása után vette fel a Körmenden gyógyító, szegények orvosának nevét.






Kórházkápolna







Felsőberkifalui
Sarlós Boldogasszony iskolakápolna





Alsóberkifalui
Sarlós Boldogasszony templom





 Horvátnádaljai Szentlélek templom

süti beállítások módosítása