Első hallásra talán elképesztőnek tűnik, és sajnálatosnak, hogy ismét 1500 dolgos kéznek nem lesz munkája az országban.

Jobban megnézve azonban a történetet, már némi öröm is vegyül az ürömbe. Ugyanis a folyamatosan exkalálódó válság közepette az orosz tulajdonban lévő Dunaffer másként kezdi a leépítéseket, mint azt megszokhattuk. Hazánkban bevett szokás, hogy a kétkezű dolgozót engedik el először, azt, aki a tényleges értéket teremti, azt, akit ebben az országban nem néznek semmibe. Nem, mert az idióta oktatási rendszernek köszönhetően minden szülő mindenáron egyetemre akarja adni a gyerekét, nehogy véletlenül még kétkezű munkát kelljen végezni.

Nos, visszatérve a Dunaferr orosz tulajdonosára, jól látszik, hogy tőlünk keletre azért más a szemlélet, és ez világosan kitűnik Jevgenyij Thankilevics vezérigazgató szavaiból: „Amikor a céghez jöttem, úgy tűnt, hogy több ember tologat papírokat, mint amennyi acélt gyárt”. Ez nagyjából (a kisvállalkozói réteget leszámítva) hazánk minden jelentősebb cégére igaz, és az is, hogy a termelő munkát végző munkásoknak a sokszorosát keresik. Ez eddig a Dunaferrnél is így történt, azonban a mostani létszám leépítés kevésbé érinti a termelői szektort, sőt termelői részt nem is szüntetnek meg.

Természetesen ezzel nem azt mondjuk, hogy a Dunaferrnél fenékig tejfel az élet, de egy biztos, ha zsidó vezetése van a cégnek az elsősorban a munkásokat fogja elküldeni, és az ott maradók két ember helyett is dolgozhatnak éhbérért. Jó példa erre a Jabil, ahol két műszakban némi túlórával a soron meg lehet keresni a havi 70.000-et is, miközben a „papírtologatók”, és a dolgozókat ellenőrző janicsárok ennek a többszörfösét kapják jóval kevesebb munkáért.

Abban is biztosak lehetünk, hogy az orosz tulajdonos minden lesz, csak rendes ember nem, de ha 1.500 munkást küldenének el, akkor mindenki széttárná a karját, mondván: „válság van”.

Hazánkban jelenleg a kétkezű munkásnak nincs becsülete, pedig nekik köszönhető, hogy ez az ország még nem vérzett ki.