A turisztikai célirányzat több mint felét, 6,4 milliárd forintot a Forma-1-re fordította tavaly a kormány – írja a Világgazdaság.
A kormányzat a legnagyobb összeget, 6,446 milliárd forintot a Forma-1 Magyar Nagydíjra fordította tavaly a költségvetés 12,264 milliárd forintos keretű turisztikai előirányzatából – ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.
A nemzeti fejlesztési miniszter a parlament honlapján közölte ezt az MSZP-s Garai István Levente kérdésére. Németh Lászlóné leírta, hogy a pénzt a rendezői jogdíjra, a közvetítői jogdíj 50 százalékának kifizetésére, illetve a versennyel összefüggő stratégiai célok megvalósítására költötték. A Magyar Turizmus Zrt. külképviseletein keresztül akciókkal ösztönzött a futam látogatására, ennek köszönhetően 35 százalékkal több jegyet értékesítettek tavaly a külföldieknek.