Rendhagyó gondolatok az elmúlt évek tapasztalatairól: "Mi lenne, ha ugyanannyi dzsihádista támadná meg Izraelt, ugyanakkora nemzetközi támogatással, mint Szíriát?” Sajnos a barátaink sem mindig értik, nem képesek gyakran megérteni, amit írunk, s ha mégis értik, ugyanúgy élik tovább az életüket, mintha semmi sem történt volna. Mint egy jó és érdekes könyv olvasása, vagy egy jobb film végignézése után. Nagyon jól tudjuk azt is, hogy léteznek, akik egyenesen harcolnak ellenünk, mert nem érdekük, hogy az a hang, amelyet mi képviselünk és terjesztünk, teret kapjon.
Vannak, akik a fejünket akarják, mert igazat merünk mondani; olyan igazat, amelyet már szinte sehol sem lehet hallani, sem olvasni. De ugyanakkor tudjuk, hogy vannak, akik hisznek nekünk, és hisznek hazánk világgal szembeni küzdelmében és hisznek abban a hős hadseregben, mely nem csak szeretett országunkat, hanem az egész világ stabilitását védi – anélkül, hogy a legtöbben felfognák. Azt a hadsereget, mely magát Európát is védi. Annak ellenére, hogy az EU ellene harcol.
Van, aki e percekben is értünk harcol és hal meg, mi értük imádkozunk - Isten óvja a szíriai arab hadsereget!
Tudjuk nagyon jól, hogy a hatalmas technológiai és kommunikációs fejlődés ellenére is mi a sötétség korában élünk. Azoknak a korában élünk, akik az egész emberiség ellen harcolnak – szerintük az emberiség nevében. És nagyon jól tudjuk azt is, hogy ezt kevesen fogják megérteni, főleg a következő sorokat, melyeket nagy levegővétel után mégis úgy döntöttünk, hogy megfogalmazunk és megosztjuk önökkel, mert fontosnak érezzük, hogy ezeket a gondolatokat minél több emberrel megoszthassunk. Megoszthassuk abba a reményben, hogy amit írunk, túllép majd minden előítéleten és valódi fénnyé válik, melyet valójában mártírjaink írtak és lepleztek le az elmúlt szörnyű két és fél év során. Nagyon jól tudjuk, hogy amit írunk, azt nem fogják felfogni azok, akik még mindig hisznek a híres – úgymond – „arab tavaszban”, amely látszólag azért lett, hogy megdöntse a régi, korrupt diktatúrákat és helyettük hazafias, becsületes és demokratikus rendszereket hozzon létre.
Ezek, akik hisznek a tavaszban, biztosan ellenünk fognak harcolni mindenhol és azt próbálják majd kideríteni, hogy kik is vagyunk – mint ha nem is a szó, hanem a száj lenne a fontos. Így igyekeznek ezt a hangot ebben a csodás országban is végleg elnémítani. De hiába is teszik!
Mert a hang elpusztíthatatlan, bármit is tesznek ellene azok, akiknek tudatát teljesen megfertőzte a „tavasz”; azok, akiknek agytekervényeibe előre tervezetten ennek a „tavasznak” cionista magvait ültették el. Ők ezt nem fogják fel, hogy ezek most a Cion-Iszlám magvai. Lehet, ez a fogalom sokak fülének szokatlan, mások fülét egyenesen sértheti, és több hívő legszívesebben el sem olvasná, amit írtunk, és legszívesebben talán szét is tépne minket. Ez a fogalom olyannyira szokatlan lehet talán sokaknak és muszlim barátainknak, hogy lehet, azt hiszik, mi az Iszlám ellen harcolunk; ami persze nem igaz, de mit bizonygassunk?
Pedig ez a fogalom nem teljesen új, még akkor sem, ha eddig csak kevesen halhattak róla, és nem is a szír rendszer találta ki. Ezért azzal vádolnak, hogy mi egy rendszert védünk. De mi nem egy politikai rendszert védünk, mi egy ősi, több ezer éves civilizációt védünk és egy halhatatlan országot. Sajnos ma, ha gondolkodni merünk és ezt hangosan ki is mondjuk, akkor csak arra juthatunk, hogy mi a cionista iszlám korában élünk, amelyet oly sikeresen fejlesztettek ki hosszú évek munkájával Tel-Aviv-i és washingtoni kutatóintézetekben, komoly vallástudós-, szociológia- és történelem professzorok; a Moszad, a CIA és néhány korrupt arab rendszer titkosszolgálatával és vallási vezetőjével összeszövetkezve.
Oly sikeresen dolgoztak, hogy a végtermék legvégül több millió ember agyát támadta meg, nem kevésbe tömegpusztító fegyverként, mint a hirosimai atombomba volt. De ez a fegyver egész társadalmakat képes lerombolni, tönkre tenni anélkül, hogy kidolgozói egyetlen katonájukat is elveszítenék, csak hogy gyarmatosító, világuralmi, beteges vágyaik megvalósulhassanak.
Halhattunk már e fegyver elődjéről, amely már bebizonyította, hogy sikeresebb, mint a kitervelői maguk gondolták volna. És látjuk sikeresen működni azt az Amerikai Egyesült Államokban, és Európában is – itt a kereszténység nevében –, amely sikeresen kötötte össze a kereszténységet az zsidósággal. Olyan gondolatok létrehozásával, 'megbuherálásával', történelmi események, történetek és mesterséges vallás és kultúra létrehozásával, hogy be kell látnunk: „zseniális”, amit létrehoztak. A cionista kereszténység keményen dolgozott az egyes keresztény felekezetek és a zsidó cionizmus összebékítésén, amely nyugaton a teljes kereszténységet egy új korszakba vitte át, s amelyben e két szereplő egymást egészíti ki; sőt mi több: egymás szövetségeivé vált. A hagyományos kereszténység, amely szerint az Úr Jézust zsidó vallási vezetők összeesküvése gyilkolta meg és feszítette keresztre, 2000 éven át vádolta a zsidóságot Jézus halálával; a 60-as években – kihasználva a második világháború idején a zsidók ellen elkövetett borzalmakat – a Vatikán kiadott egy közleményt, amely felmentette végül a zsidókat e vád alól, s kimondta ártatlanságukat. A zsidóság ezek után már valóban és örökké moshatta kezét, és ezzel el is kezdődött az az új cionista kor, amely zsebében tartja Európát, a kereszténységét, az egyházat és végre arra összpontosíthat, hogy az Úr Jézust, a Messiást Róma uralkodóinak óhajára gyilkolták meg, és nem a zsidó kereskedők és vallási vezetők kívánságára, egy Júdás közreműködésével. Majd azt láthattuk, hogy egyre jobban, annyira koncentrálnak már Jézus zsidó származására és családja zsidóságára, míg el nem terjedt a mai Izrael megvédésének szent kötelessége dogmája. Hisz Jézus zsidó volt – mondják – és Jeruzsálem hegyén fog visszatérni a földre. De csak is akkor, ha az izraeli birodalom egyszer létrejött, „a Nílustól az Eufráteszig”.
Egyesek viszont azt gondolják, hogy a világhírűvé lett regény, a Da Vinci kód, sikeresen ültette be az emberek agyába, más regényekkel és filmekkel együtt, azokat a gyomokat, amelyek azt hivatottak bizonyítani, ismételgetni, szajkózni és sulykolni, hogy Jézus vére ma is itt van köztünk a Földön, vannak leszármazottai, akik itt élnek ma is közöttünk. És ezek a leszármazottak – hát persze hogy: a zsidók. Ezért nem szabad soha zsidó ellen harcolni, bármennyire is igazságtalan lenne ez a zsidó, nekünk „Izrael államra kell gondolnunk”. Mert zsidót ölni istenellenes bűn lenne, és nagy vétket követnénk el, ha bármi miatt – még ha akár magunkat is védjük – ellenünk harcolnánk; mint teszi azt pl. a Hezbollah, melyet Szíria támogat. Még az EU is nemrég a terrorszervezetek listájára helyezte őket végül. Miközben immár nyíltan támogatják a világ első számú közellenségét, az al-Kaidát szeretett hazánkban, Szíriában.
De mi a valóság, mi az igazság a cionista iszlámmal? Tényleg létezik ilyen? Tényleg meg tudták törni Mohamed próféta vallását és tanait is; annyira, hogy csakis izraeli érdekeket védjen sok muszlim ország napjainkban?
Erre a kérdésre talán a legjobban a híres „arab tavasz” tudna válaszolni, amelynek bekövetkezésével több országban láthattuk az első cion-iszlám államokat létre jönni, és láthattuk meg ismét más országok valódi arcát. Tisztán, mint Szaúd-Arábiáét, amely az iszlám védelmezőjének próbálja beállítani önmagát, miközben csak a cionizmust védelmezi minden cselekedetével, tettével és gondolatával. Az új típusú iszlám államok létrejöttével néhány olyan kijelentésen kellett megdöbbenünk, mint amikor például a nemrégen eltávolított Mohamed Morsi egyiptomi elnök „hatalmas barátjának” nevezte Simon Pereszt. S amely mondatain még maguk a zsidók is meglepődtek. Tény, hogy világszerte sok százmillió muszlim azt várta, hogy az „arab tavasszal” létrejön Egyiptomban egy erős muszlim állam, amely újjáépíti az arab-, a muszlim dicsőséget.
Ám a muszlimoknak csalódniuk kellett. Azt kellett látniuk, hogy ezek az új rendszerek Izraelt barátként kezelik – annak ellenére, hogy ez az Izrael folyamatosan emberiesség elleni bűnöket követ el muszlim palesztinok ellen. Majd, mint Izrael ellenségét, megtámadták Szíriát. Azzal az ürüggyel, hogy a szír állam öli a muszlimokat Szíriában. Megfeledkezve arról a lényegi szempontról, hogy ez az állam is főként muszlim, s nagyon is megfeledkezve arról, hogy napjainkban Izrael miket művel, és milyen véres történelmet gründolt össze magának rövidke 65 éves múltja során. Ugyanakkor azt is láthattuk, amikor egy liberális török, Erdoğan iszlámista kormánya is már az Iszlám nevében prédikál, és Szíria ellen harcol; ugyanilyen vagy csak hasonló okokból. Mert a szír állam – állításuk szerint – ártatlan, békés muszlimokat gyilkol.
Így Törökország meg is nyitotta határait minden szélsőséges muszlim, az al-Kaida minden tagja előtt, hogy Szíriába mehessenek harcolni – természetesen a török titkosszolgálat, a hadsereg segítségével és felfegyverzésével. S bár az elmúlt években a török népet is – nem is egyszer – alázta meg ez az izraeli rendszer, de Erdoğan semmit sem tett ellene. Híres bohóckodásai ellenére és – hasonlóképen, mint Morsi Egyiptoma – Izrael ellenségét, Szíriát támadta és támadja a mai napig. S egyáltalán nem gondolt bele, hogy később ez a dolog lehet majd az, amely a ma ismert Törökország feloszlatásához fog vezetni egy nagyon közeli jövőben. Amin viszont végkép meg kellet döbbennünk, az az, hogy több százezer dzsihádista Szíriába utazott harcolni – de szintén muszlimok ellen.
Megfeledkeztek Izraelről, mely csak a szomszédjukban van; és hivatalosan is az Iszlám ellensége, úgyis mint rendszer, és mint kormány. Egy teljesen új tudat kialakulását kellett meglátnunk, amely szerint már nem Izrael az ellenség, hanem Irán, és nem a NATO és csatlósai azok, akik rosszat akarnak az arab országoknak, hanem Szíria kormánya, na meg Asszad elnök.
És amit a legnehezebb elhinni, az az, hogy ezek, akik így gondolkoznak Izrael legfontosabb ellenségét is támadták – a Hezbollahot, az egyetlen muszlim- és arab mozgalmat, mely komoly sikereket ért el az Izrael elleni harcban.
Azt kellett felfedeznünk, hogy az így gondolkodóknak a síita muszlimok lettek hirtelen az új ellenségeik, több száz éves békés együttélés után, s olyan sejkek bukkantak fel a semmiből, akik tanításait egyetlen értelmes ember sem képes elfogadni. Olyan sejkek erősödtek meg, akik a régi arab rendszerek könyöradományaiból tengődtek éveken át, majd hirtelen e rendszerek ellen buzdítottak a muszlim világban mindenkit, az úgymond „szír forradalom” legelső napjaitól fogva; azzal vádolva a Hezbollahot és Iránt, hogy Szíriában ölik a békés tüntetőket. Egy olyan vádat találtak ki, amelyre e két és fél év elteltével sincs egyetlen bizonyíték sem.
Majd a cionizmusnak egy másik zseniális lépésével azt kellet látnunk, hogy ezek a „szír forradalmárok” már barátként tekintenek Izraelre, és amikor boldogan kiáltják kamerákba az „Allahu Akbar”-t, Izrael eközben éppen az ő távoli hazájukat bombázza. Megdöbbenve kellett látnunk, ahogy e „szabadságharcosok” megköszönik Izraelnek azt a cselekedetét, ahogyan otthon az ő saját népüket bombázta. Feltettek egy igen érdekes kérdést egy jemeni híres muszlim sejknek, hogy ma hol fontosabb a dzsihád, „a szent harc” Szíriában, a hitetlenek ellen, vagy Izraelben a zsidók ellen?
A válasz szintén sok millió embert döbbentett meg, hisz az az volt, hogy: Szíriába kell dzsihádra menni, mert Palesztina egy begyógyult seb, miközben Szíria vérzik. Az izraeli 10-es csatornán volt egy szintén érdekes kérdés pár héttel ezelőtt, mikor egy politikai műsor vendégét arról kérdezték, hogy mi lett volna Izraellel, ha ugyanennyi dzsihádista támadta volna meg, ekkora logisztikai támogatással és végtelen finanszírozással, mint most Szíria esetében? A vendég mosollyal az arcán azt mondta, hogy „akkor az a kalandunk végét jelentette volna Palesztinában; de hála Istennek, a török kormány jó barátja Izraelnek és ha érezné, hogy bármi veszélybe kerülne Izrael, akkor egyből elzárna a »csapot« avagy a több százezer dzsihádista átszivárgását!”
Arról is beszélt még a vendég, hogy Szíria mindenek ellenére bebizonyította: helyt tudott állni, de „valószínű mi képtelenek lennénk erre”. Egy régi mondás szerint 3 barátod van: a barátod, a barátod barátja, és az ellenséged ellensége. Tehát ezek szerint az ellenségeid: az ellenséged, az ellenséged barátja, és barátod ellensége.
Az új kor iszlamistái viszont mégis valahogy a fent leírtak szerint határozzák meg a barátságaikat, sok embert meglepve. Hisz: Szíria az ellenségük, Szíria ellensége – Izrael – meg a barátjuk, és Szíria barátja – Irán – szintén az ellenségük! Mi több, a Nyugat meg az Egyesült Államok, amely ellen (elvileg) sokáig harcoltak Afganisztánban, Irakban és magában Amerikában is, amikor valakik elkövették a híres 9/11-es terrortámadásokat, s amelyre nagyon büszkék – hisz hitük szerint hitetleneket öltek meg – (még akkor is, ha sokan mások szerint nem is az a pár kecskepásztor követte el azokat a terrormerényleteket).
Nos, ez a Nyugat lett a legjobb barátjuk, akitől elfogadják a fegyvert, boldogan, „Allahu Akbar” kiáltások közepette, majd a nyugat ellensége ellen indulnak harcolni, Asszad elnök úr és hős népe ellen. A szíriai konfliktus sok elemző szerint nem csak a régi barátságokat, ellenségeskedéseket változtatta meg örökre, de magát a bolygó lakosságát is sikerült két részre osztania.
Egyik oldalon áll a cionizmus, annak csatlósaival, bérenceivel, zsoldosaival és azzal a sok millió emberrel, akiket olyannyira megfertőzött már magvaival, hogy már önmagukat sem ismerik, egy hazugságot követnek, egy álomvilágban élnek és mulandó dolgokban keresik a boldogságot; miközben azt is megengedik és elvárják, hogy orruknál fogva vezessék őket. És van a másik oldal, amely még mer szabadon gondolkozni, mer alkotni, és szembe mer szállni és harcolni az igazságtalanság és a sötétség erőivel. Ez egy olyan oldal, amely ragaszkodik a jogaihoz, nem mond le róluk, nem felejti el, honnan származik és tudja, hogy ez a múlt milyen szerepet tölt be az életében.
Egy olyan oldal, amely még hisz abban, amiben sok millió igaz magyar is: az Isten, a Haza, a Család szentséges háromságában.
