Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Pincehely-Simontornya

2013. július 31. - Andre Lowoa

Görbői Nepomuki Szent János kápolna

A
kápolna 1742 körül épült, barokk stílusban.




 PINCEHELY Sarlós Boldogasszony-templom

Kezdetben a középkori eredetű, később mecsetté átalakított templomot használták. Majd egy egyszerűbb templomot építettek fel a mai helyén. A mait, immáron a harmadikat, 1766-ban kezdték el építeni, és 1776-ban fejezték be. A tornyát csak 1778-as nagy tűzvész után húzták fel. A köveket részint a tamási vár felrobbantásából nyerték, ahonnan már a második templomhoz is sok anyagot használtak fel. A két mellékoltár még a második templomból származik. Az új főoltár és a templom, azóta részint le- ill. átfestett falképei Bucher Xavér Ferenc, élvonalbeli veszprémi festőművésztől származnak, 1790-ből. Bucher 1748-ben született a svájci Schaffhausenben. Főleg a veszprémi egyházmegye területén lévő templomokba készített oltár- és falképeket.1811-ben halt meg.

Kápolnák: A görbői szőlőhegyen Nepomuki Szent János tiszteletére 1742 előtt; a temetőben a Feltámadt Jézus tiszteletére 1899-ben.
Anyakönyvek: 1717-től.



 SIMONTORNYA Szent Simon és Júdás Tádé apostolok-templom

A templom 1768-ban épült, barokk stílusban.

Anyakönyvek: 1720-tól.

süti beállítások módosítása