Az alábbiakban nem a különböző jobboldali, jobboldali arculatú szerveződések helyzetéről, viszonyairól lesz szó, hanem arról az általános helyzetről illetve okairól, mely gyakorlatilag minden hazafias, nemzeti jellegű szerveződést jellemez ma. Az ún. jobboldalon, de gyakorlatilag minden politikai szerveződés háza táján észrevehetően leülés tapasztalható. A baloldalon is, minden látszólagos 2014-es előkészítő nyüzsgés ellenére. Elemzésünkben csak a nemzeti oldalra koncentrálunk.

A nemzeti oldal különböző szervezeteinek háza táján észrevehetően nagy a csendesség. Nincsenek nagy, látványos megmozdulások, akciók, de kisebbek sem nagyon. Némelyekről alig hallani, a kisebb szervezetek szinte el is tűntek, némelyeket már az (amúgy nem túl felkészült) Athena Intézet is inaktívnak készül nyilvánítani. Mások elsősorben az inernetes csatornáikon igyekeznek kommunikálni, egyesek próbálkoznak kétségbeesett akciókkal felhívni magukra a figyelmet. Megint mások tudomásul veszik a helyzetet, visszább vonulnak, vagy csendesen őrzik a közösségüket. Aki pedig teheti, és ereje van rá, keresi a lehetőségeket, és előkészületekre használja ezt az időszakot.

Mert érdemes tudni, hogy nem egyes csapatok egyedi helyzetéről van szó, hanem egy általános jelenségről, ami az adott időszakot jellemzi. Kár lenne tagadni, bennünket pont úgy érint ez, mint a jelzések szerint sokakat másokat. Az alábbiakban nem kívánjuk egyes szervezetek helyzetét elemezni, pláne leszólni azokat, akik esetleg nehezebben élik meg ezeket az időszakot, és megviseli csapataikat az állóvíz. Ehelyett az okokat összegezzük, melyek az adott időszakot jellemzik. Elsősorban saját tapasztalatainkra támaszkodva, melyek talán nem egyediek. A problémákat ekként összegezve talán segítünk megérteni, és így kezelni, átvészelni is a jelenlegi időszakot.

1. Csalódottság. A tavalyi év sokak számára csalódást, kiábrándulást hozott, a skála egyik végpontjától a másikig. A demokratikus útban bizakodók illúzióit végképp lerombolta Szegedi Csanád ügye, és a pártvezetés hozzáállása. Gyakorlatilag elárulták az ügyet, szembeköpték híveiket azzal, hogy a legerősebb megyéjüket rombolták porig, és aktivisták tömegét áldozták fel egy zsidóval szemben. Tekintet nélkül arra, hogy a pár éve "nemzeti öntudatra ébredt" (valójában csak a korproblémák által hajtott), egyébként aktivitásra nem hajlandó szavazógépek és internetes odamondogatók nem akarják tudomásul venni a valóságot, a valódi, tevékeny, nemzeti réteg kiábrándult. A paletta másik szélén, a militáns hungarista tábor híveinek szintén csalódást hozott 2012. Már maga az év miatt is, hiszen az év végére leváltott vezetés egész addigi retorikáját a 2012-re jövendölt változásokra hegyezte ki. Az időből kifutva ez jóra nem vezethetett, még akkor sem, ha jövendölt események valamikori bekövetkezte reális veszély maradt. A Magyar Nemzeti Arcvonal utóbb menesztett vetése megfejelte ezt azzal, hogy a kiutat és új alternatívát jelenthető politikai szervezést az utolsó pillanatban megcsáklyázta, ami aztán a veszte is lett. Bár a szervezetben ennek folyományaként lezajlott váltás végeredményben pozítívként értékelhető, és új esélyt adott a szervezetnek, ugyanúgy illúzziók nélkül kell tovább haladni, mint a volt jobbikosoknak. (Öröm az ürömben, hogy a két tábor egymásra talált a Magyar Remény Közösségben - melyet viszont a korszak jellemző neézségei szintén sújtanak.)

2. Pénztelenség. A jobboldali arculatú, nemzeti szervezeteket és tagjaikat jellemzően pénztelenség, sokszor súlyos pénztelenség jellemzi, ellentétben a nemzetközileg megtámogatott liberális baloldali politikai szervezetekkel. Az is előfordul (legalábbis köreinkben biztos), hogy a tagok, sőt vezetők szó szerint nélkülöznek. Támogatók híján így a szervezetek anyagi helyzete rossz. Így az országos szervezés gyakorlatilag lehetetlen, az országos programok egyszerűen nem működnek. Sem a megszervezésre nincs pénz, de a résztvevőknek sem az utazásra. Jó példa erre a buzifelvonulás, mely elleni fellépésre komoly tervek voltak, de egyszerűen a szervezők mozgatására nem volt keret. És valószínűleg az emberek tárcája miatt a létszám is hibádzott volna. (Az ugyanakkor zajló Magyar Szigeten pl. Toroczkai László saját bevalása szerint nem voltak még soha ilyen kevesen, ami elsősorban nyilván az anyagi helyzetre vetíthető vissza, tekintve, hogy a szórakozni vágyó tömegeket kevésbé érintik az egyéb elvi okok, mint az elhivatott aktivistákat.)

3. Leterheltség. Az aktivisták, szervezők leterheltek. Az előző ponttal összefüggésben, anyagilag is, vannak, akik több munkahelyen is dolgoznak, szinte munkából mennek munkába, hogy el tudják tartani magukat, családjukat. A felelős családvállalás szintén óriási energiákat igényel. Vannak olyan mozgalmárok, akik kifejezetten azért nem tudtak még családot vállalni, mert jóformán a mozgalmuknak szentelték az életüket. Ők esetleg az első pontban vázoltak után most igyekeznek pótolni elmaradásaikat e téren, ami mozgalmi vállalásaikat határolja be. Mozgalmi téren szintén jellemző a leterheltség, általában kevés szervezőre jut sok munka.

4. Társadalmi helyzet. A társadalom jó része, amíg nincs személyes bajuk, alapból érdektelen, nem fogékony eszmékre, ma már közösségi életre sem. Így a szerveződések építkezése egy viszonylag szűk rétegre korlátozódik, mindaddig, míg nincs nemhogy olyan történés, de olyan folyamat, ami a tömegek ingerküszöbét eléri, és felkorbácsolja alacsony rendű igényeiket. Ezek azonban akkor is tömegek maradnak, még ha használható tömegek is. (Ez nem elitista leminősítés, hanem alapvető tömeglélktan. A "nincs munka, kevés a fizetés, elvették a nyugdíjam, elegem van a cigányokból" nem nemzeti ébredés, még akkor sem lesz az, ha olyan retorika alatt csoportosul, vagy valóban ilyen érdekek szerint használódik fel.) Az adott politikai helyzet befolyásolja a társadalom fogékonyságát is, így most ez alacsonyabb, mint pár évvel korábban. Ezért a fogékonyabb, a nagy tömegnél valamivel előbb mozduló réteg is szűkebb.

5. Politikai helyzet. Az a helyzet, hogy nincs "helyzet". A jelenlegi kormányról lehet sok mindent mondani, de kétségtelen, hogy saját szempontjukból jól dolgoznak. Sőt, az általános stabilitást nézve is. Más kérdés, hogy vannak kifejezetten "necces" - de annak is igen bátor - és közfelháborodásra okot adó lépéseik, de határozottan dolgoznak a saját elképzeléseik szerint. (Részletekbe ehelyütt nem megyünk bele, hamarosan közlünk egy értékelő írást a kormány tevékenységéről.) Hogy mi lesz ennek a vége, egyáltalán mik a szándékaik, és meddig tudják fenntartani némely igen veszélyes lépések közepette a helyzet nélküli helyzetet, más kérdés. Most vizsgáljuk a jelenlegi állapotot. Orbánék olyan helyzetet teremtettek, mellyel - minden szidhatóságuk mellett - stabilizálták nemcsak a kormány helyzetét, de a politikai képet és a társadalmi állapotot is. A kormány gyakorlatilag kimozdíthatatlan. A politikában egyszerűen senki nem rúghat most labdába - pláne nem nincstelen hazafiak. Az önkormányzatokat zsebre vágták, a vállalkozói szférát szintén. A társadalmi kedélyeket lecsillapították, bár van bőven kormánykritika, de különösebb zúgolódás nincs. A rendszer hanyatlása ugyan nem állt meg, de talán lassult, és társadalmi szemszögből itt-ott ellnsúlyt kapott (pl. a korántsem tökéletesn érvényesülő, de nem is észrevehetetlen rezsicsökkentés). Az elmúlt években már a tömegek ingerküszöbét is elérő cigánybűnözés, bár mivel egy masszív és régóta gyűrűző folyamatról van szó, tovább és egyre jobban feszül (pl. mára Pécs is a napi cigánybűnözés otthona lett), de az ingerküszöböt elérő kitöréseit - ha csak ideiglenesen és esetlegesen is, de - sikerült visszanyomniuk. Több rendőr van az utcán, a napi bűnözésre ez kétségkívül visszatartó hatással van. Összességében, bár a feszültség megmaradt, és a folyamatok iránya nem változott, valamint veszélyes lépéseket is tesz a kormány, a pillanatnyi helyzet stabilnak mondható. Így nincs különösebb igény sem igazságosabb politikai szerveződésre, vagy olyan erőre, aki rendet tesz, és polgárháborúzni sem akar senki.

A fenti pontok összessége határozza meg azt a helyzetet, ami a különböző hazafias, nemzeti jellegű csoportok, szerveződések állapotát és lehetőségeit jellemzi. Ezt érdemes szem előtt tartani, amikor egy-egy szervezet önértékelést tart, lehetőségeit vizsgálja, útjait keresi. Amit tanácsolni tudunk, hogy az erőket ebben az időszakban a helyi építkezésre és munkára érdemes koncentrálni. Legfontossabb első körben a közösségek megőrzése. De kisebb energiabefektetéssel helyben lehet jelentősebb eredményeket is elérni. Az erős közösségeknek, ahol valóban él a közösség érzés, különösebb gondjuk nem lesz. Ahol tetterő, fantázia, és minimális lehetőségek vannak, helyi munkával szép eredmények is lehetnek. Akik elbágyadnának, visszább húzódnak, azokat sem kell leírni, mert mihelyst megszólal a kürt, az első között fognak sorakozni.

Mi - bár a várt és korábban reális lehetőségként számított lendületes előrelépést az adott helyzetben nem tudtuk hozni - optimisták vagyunk. Egy nehéz időszakon vagyunk túl, bár teljesen még nem lezárva. Azt túléltük, csak többek lettünk. A közösségi érzés működik, eredményeket is tudunk hozni. Az utakat, lehetőségeket folyamatosan keressük. És lassan, de lépegetünk előre.

Kívánunk minden szerveződésnek sok kitartást, optimizmust a nehéz időszakhoz!