Irán nem kapta meg a 2007-ben megrendelt S-300-as rendszereket Oroszországtól, bár többször jelentette be, hogy már rendelkezik ilyenekkel, valamint azt, hogy elkészítette annak klónját és gyártja is - de ha így lenne, akkor nem kardoskodnának tovább a rakétarendszerekért, hanem elfogadnák Moszkvától a felajánlott csere lehetőségek egyikét. Hogy Irán miért nem rendelkezik ezekkel a védelmi fegyverekkel, magának köszönheti, és ennek szálai elég távolba nyúlnak vissza.

A kilencvenes években zajlottak le a Jugoszláviát feldaraboló háborúk, melyeket az Egyesült Államok tervezett meg, és csatlósaival együtt mindvégig támogatta a szerbek ellen megnyilvánuló szeparatizmust. Abban az időben Moszkva egy tehetetlen, tetszhalott ország volt, élén az alkoholista, atlantisták irányította Jelcinnel. Oroszország tehetetlenül nézte, amit testvér országát, Szerbiát teljesen szétdarabolják. Ezt a módszert mi magyarok is jól ismerjük, a 'tudjukik' így vetik el évtizedekre a háború magjait, és gyűlöletet keltenek a népek között. Sajnos olyan hülye minden országban akad bőven, aki bedől ennek az ócska trükknek. Tehát erőteljesen folyt abban az időben a szerbek elleni művelet, az USA és csatlósai hathatós támogatásával.

A jelenlegi orosz elhárítás ezekből az időkből nagy adatkieséssel dolgozik, mivel abban az időben mindent leépítettek. Putyin elnöknek nagy erőfeszítésekbe került mindent a nulláról újjáépítenie. Hogy jön a képbe az S-300? Teherán és Oroszország 2007-ben kötöttek egy szerződést, mely szerint ezt a légvédelmi rendszert Oroszország leszállította volna Iránnak. Pont abban az időben, mikor Moszkva legnagyobb problémája a fellángoló kaukázusi iszlám szeparatizmus volt, a bosnyák vezetés 2008-ban nyilvánosságra hozta, hogy Irán milyen módokon pénzelte Izetbegovics boszniai vezetőt, későbbi elnököt, és támogatta fegyverekkel Szerbia ellen. Miközben az USA és Irán szemben álltak egymással, mindkét fél a bosnyákokat és az albánokat pénzelte és fegyverezte a szerbek ellen. Az oroszok számára fájó pontja ennek a műveletnek, hogy Irán az Oroszországtól vásárolt fegyverekkel látta el a szerbek ellenségeit. Ezt Moszkva egyértelműen árulásként értékelte. 

Többen úgy vélték, hogy Putyin akaratát áthúzta Medvegyev, aki akkor elnök volt. Bolondság lenne azt hinni, hogy Putyin szándékai ellenére történt mindez. Egy ilyen botrány után, hogyan számoltak volna el az orosz közvélemény előtt? Mindenkiben elevenen élt még a moszkvai túsz-ügy, ahol nagyon sokan haltak meg, vagy éppen a beszlani túszdráma, ahol még többen haltak meg, főleg gyerekek. Mi lett volna az orosz közvélemény álláspontja, ha az iszlám szeparatizmus ilyen bűnöket követ el, nyilvánvalóan a CIA támogatásával, és ugyanakkor Irán ezeket támogatja a szerbek ellen? Egyértelmű, hogy Putyin sem hagyhat ilyen támadási felületeket magának, ezért lemondták az iráni fegyverszállításokat. A 2010-es ENSZ rendelkezés pedig éppen kapóra jött nekik, amellyel hivatalossá is tehették mindezt. 

Azt is tudjuk, hogy Moszkva ennek ellenére támogatást nyújtott Iránnak, főleg a védelem terén. Az elfogott amerikai drón esete az után történt meg, hogy Moszkva korszerű rádióelektronikai rendszereket biztosított Teherán számára. Tehát nem szakadtak meg a kapcsolatok, de érthető, hogy Moszkva nem szívesen szállít ezek után Iránnak olyan eszközöket, melyeket Irán továbbadva másoknak, az orosz érdekekkel szembe kerülnének. Megjegyezzük, hogy Egyiptom is ebbe a kategóriába sorolódott korábban – az arab-izraeli háborúk idején az akkori legkorszerűbb légvédelmi rendszereket kapták meg a Szovjetuniótól (beleértve a kezelőszemélyzetet is), majd amikor Egyiptom korrupt vezetése kiszolgáltatta ezeket a rendszereket harmadik félnek, elveszítették a legnagyobb kedvezmény elvét. 

Mindazonáltal a szíriai események következtében nagyfokú érdekazonosság alakult ki Moszkva és Teherán között. Augusztusban Putyin elnök Teheránba látogat, és az elnöki látogatás a legújabb kori orosz történelem során először történik. Az utazásnak fontos politikai üzenete van: Teheránnak bizonyos vonatkozásokban meg kell változtatnia álláspontját. Putyin egyértelműen arra akarja ösztönözni Iránt, hogy magasabb fokon működjön együtt a NAÜ vel, és a legfontosabb, hogy a radikális síita népességet fogja vissza, és ne támogasson össze-vissza mindenkit, csak azért, mert iszlám állam, vagy közösség, valamint pragmatikusabban álljon a világpolitikai kérdésekhez. Szövetségesei érdekei ellen pedig ne tegyen átgondolatlan lépéseket, mert könnyen lehetnek a bosnyákhoz hasonló baklövései, melyek a szövetségesek elvesztésével, és Irán elszigetelődésével járhatnak. E nélkül is elég hiéna lesi már árgus szemekkel, mikor ugorhat Teherán nyakába. 

Az orosz külpolitika jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy megtanítsa szövetségeseinek azt a fajta politizálást, amelyet most Oroszország folytat. Ennek a lényege az, hogy lassan, de biztosan haladnak, és soha egyetlen fogást sem hagynak, amelybe a nyugati ellenfeleik (az oroszok szóhasználatával: partnereik) és a nemzetközi szervezetek kapaszkodhatnának. Minden szorításból kicsúsznak, mint a vazelinnel vastagon bekent kígyó. Csak ilyen módon lehet eredményeket elérni a XXI. században. A fejjel menni a falnak módszernek vége, a politikai színtéren, mert azzal csak korlátozott eredményeket lehet elérni. Az oroszok azonban nem korlátozott eredményeket akarnak, hanem győzni. Ha Irán ezt hajlandó elfogadni, és megfelelő garanciákat adni, hogy a bosnyák eset még egyszer nem történik meg, akkor a két ország együttműködésében jelentős fejlődés következik be.