Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Szikszó

2013. július 03. - Andre Lowoa

Istenszülő születése-Görög Katolikus templom Szentháromság templom A régi templom a folyamatos tűzvészek miatt meggyengült. 1867-ben építettek új templomot, de 1913-ban már újabb templom építésén gondolkodtak. 2002-ben szentelték fel a templomot, torony nélkül. A torony a…

Tovább

Edelény

2013. július 03. - Andre Lowoa

Jézus Szíve templom A jelenlegi az egyházközség ötödik temploma. A legelső valószínűleg fából épült a XII-XIII. században. A második a mostani belvárosi református templom szentélye volt, amit a reformációkor az új hitű közösség elvett. Ma így is nevezik "öreg…

Tovább

Kazincbarcika

2013. július 03. - Andre Lowoa

Nagy Szent Teréz templom A templom 1913-ban épült. Szent Család templom A templom alapkövét 2003-ban helyezték el. Kiss Róza tervei alapján épült.Szentelését 2007. augusztus 25-én, Seregély István nyugalmazott egri érsek végezte.Szent János apostol és evangélista Görög…

Tovább
süti beállítások módosítása