Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Magyarország nem tényező

2013. július 12. - Andre Lowoa

Az alábbi irás ma jelent meg a HVG-n. Szerzője Benei Péter, immáron 12 éve Londonban élő valaki.

Sosem volt az, és ahogy a helyzet áll, nem is nagyon lesz a közeljövőben. A magyar aktuálpolitikai események a legjobb indulattal is mínuszos hírek a nemzetközi lapokban, a magyarokról szóló riportokat pedig többnyire magyar származású újságírók vagy néhány olyan riporter írja, akiknek ez a hobbijuk. Mint másoknak a század eleji mángorlók felújítása és gyűjtése. Abból, hogy Magyarország nem tényező, a világ, de még a közép-európai politikában sem következik sok minden.

A magyar sajtó túltudósította az EP-ben zajló Tavares-jelentés tárgyalását, persze mi mást tehetett volna, hiszen a magyar ellenzék szerepet jelenleg az EP politikusai látják el. Ha jobban megfigyeltük, a Tavares-vitán néhány, idejét a hobbijának szentelő politikuson kívül csak magyarokat, vagy a magyar közélethez valamilyen módon lazán kapcsolódó képviselőket láthattunk, többségük elég unottan viselte a történéseket. A padsorok jelentős része üres volt. Hasonlóan a világsajtóhoz, az EP is Magyarország helyzetéhez mérten kezeli a magyar eseményeket es ügyeket.

A magyarok hozzáállása a kérdéshez ellenben rendkívül árulkodó. A saját szerepét messze felülértékelő kisnemzet szemléleten túlmutató dolgokat lehetett észrevenni, és ezek egyáltalán nem számítanak újdonságnak. Óriási hagyománya van annak, hogy belpolitikai problémák esetén a magyarok körbehaknizzák a világot, és várják, hogy majd jönnek az osztrákok, a szövetségesek, az oroszok, az EU, az IMF megoldani a magyarok, minden bizonnyal a világ összes nemzete számára fontos gondjait.

Ennek a látásmódnak a rokonjelensége a magyarok katarzismániája, hogy nekünk Mohács kell, összeomlás, nagyhalál. Enélkül nem lesz megoldás semmire, de majd a romokon, miután bejöttek a kéksisakosok vagy zöldsapkások, EU, IMF pénzekből, na majd akkor felépítjük a Duna vezető nagyhatalmát, mert képesek vagyunk rá.

A helyzet az, kedves magyarok, hogy soha senki nem jön segíteni, sem most, sem máskor, sem akkor, ha mar katarzis lesz, ha lesz.

Mert mit csinál a világ Görögországgal most, hogy az ország csődben, totálisan a saját hibájából természetesen? Néhány nemzetközi lapban kis színeseket közölnek, hogy erősödik az „Arany Hajnal” nevű szélsőjobboldali mozgalom, meg arról is írnak, ha Angela Merkel nyilatkozik róluk, egyébként mély közöny es hallgatás. Pedig nekik tengerpartjuk van és olívabogyójuk, Magyarország viszont abban a hitben ringatja magát, hogy a világ legjobb borai Badacsony mellett készülnek. Ha itt csőd lesz, szélsőjobbos diktatúra, megvalósult államszocializmus, esetleg csak egy durván protekcionista, bezárkózó nemzetállam alakul ki, azon legfeljebb egy-két civil szervezet izgatja majd föl magát, meg pár befektetőt fog érdekelni, de őket is csak addig, amíg át nem telepítik – ahogy teszik jelenleg is – érdekeltségeiket egy kiegyensúlyozott, piacbarátabb országba, ahol hasonlóan olcsó a munkaerő, de kiszámítható a politikai helyzet.

Magyarországnak meg marad a Túró Rudi. Magyarország a magyarokat érdekli kizárólag.

Ha nem tetszik a rendszer, akkor tessék leváltani, ne csak beszelni róla, és pláne ne panaszkodni járni a nagyvilágba, hogy nekünk nem tetszik a miniszterelnökünk. Kevés szánalmasabb es kínosabb dolog van ugyanis ennél.

És azzal se jöjjön senki, hogy hiányoznak az eszközök, mert még léteznek jog- és érdekvédő szervezetek, és nemcsak a pártok által babusgatott ölebmédia van. Persze a helyzet nem olyan rózsás, mint egy normálisan működő demokráciában, de minden lehetőség adott, hogy a magyarok rendszert /pártot / irányt váltsanak.

Ja, igen, és a közterületek sincsenek lezárva, az ellenség pedig látható. Normálisabb demokráciákban kevesebbért is lángokba borulnak az utcák.

Eddig tartott Benei Péter irása. Amivel alapvetően lehet egyetérteni. Részleteiben sem nagyon lehet állitásaival vitatkozni, ám tekintettel a kialakult helyzet súlyosságára, nem árt ha eltűnődünk a tartalmon.

Nem tudni, hogy szándékosan hagyta e ki helyzetelemzéséből a leglényegesebb tényezőt. Jelesül-AZ EGYEDÜLLÉTÜNKET!
Mindannyian emlékezhetünk arra, hogy a rendszerváltás “bebetonozása” a szovjetellenességgel és a russzofóbiával indult és folyt le. Rendszerváltóink-akik anyagi értelemben ugyancsak megtalálták számitásaikat-a szovjet-magyar viszony teljes elmérgesitését vitték véghez. Nem mindet tudatosság nélkül. Sőt! Nagyon is tudatosan. A Varsói Szerződés és a KGST szétbomlasztása volt a garancia a visszafordithatatlanságra!
A generált belső bajaival küszködő Szovjetunió-majd annak megszűnését követően az egykori alapitó utódállamok-olyan nacionalizmustól generált sérelmeket szenvedtek el TŐLÜNK MAGYAROKTÓL-amit más országtól soha!
Nem volt az véletlen, hogy Gorbacsov pár másodpercnyi gondolkodás után rávágta Antall nyegle javaslatára: DÁ! (Igen!)
Ebben az IGEN-ben benne volt minden elképzelhető rossz, ami csak ránk várhatott-és be is következett!

MAGYARORSZÁG-EZ AZ APRÓCSKA KIS KÖZÉP-EURÓPAI ORSZÁG-TELJESSÉGGEL MAGÁRA MARADT! DE!-ÁLLITÓLAG-FÜGGETLENKÉNT! VÉGRE!

Maximálisan egyet kell értenünk Benei azon megállapitásával, hogy Magyarország sohasem számitott tényezőnek a világban! Lehettünk tizszer akkorák mint ma-valójában súlytalanok voltunk! (Mi ugyan nem igy gondoltuk-de mégis igy volt!)
A Kárpát-medencébe való betelepülésünk óta eltelt történelmünk bizonyitja: sorsunkat mi soha nem irányitottuk! Valakivel mindig szövetségben-alárendeltként-léteztünk, alkalmazkodva az adott kor és az adott szövetséges elvárásaihoz. A korok persze változtak, a szövetségesi viszony többnyire állandó volt. Nyugati orientáció! Trianon kellett ahhoz, hogy ráébredjen ez az ország, hogy nem vagyunk tényezők. De még abból sem tanultunk.
A II. világégés után talpraálltunk. Nem saját erőből csupán, de történelmünk során először fordult az elő velünk, hogy szövetségesünk segitett. Nem azért mert tényezők lettünk volna. Legyőzött, hazájukra támadó ellenségből csinált belőlünk a Szovjetunió szövetségest, majd barátot. Hozzájuk képest pedig végképp nem voltunk tényezők, de…!

DE AZ AZ IDEOLÓGIA TEKINTETBE VETTE AZ EGYSZERŰ EMBEREK ÉRDEKEIT IS!

Persze a történelmi körülmények is “rásegitettek” a dolgainkra, de hát a történelem bonyolult összefüggések láncolata. Valahogy jól alakultak dolgaink! Függetlenek ugyan nem voltunk-de voltunk a keleti blokk legvidámabb barakkja!
Nemzeti büszkeségünk viszont még ezt sem birta el!
Valahogy úgy jártunk, mint az egyszeri csenevész ketrecharcos, aki az élménybeszámolói szerint az alábbi módon győzte le ellenfelét:
“Teljesen széjjelvertem a pofámmal az ökleit. Már a heréimmel zúztam volna tönkre a térdeit, de a harmadik ilyen akció után valami oknál fogva elájultam. A többire nem emlékszem. Pedig szeretném tudni mi történt, mert segitene a felkészülésemben!”

Hát nagyjából igy viselkedtünk mi a Szovjetunióval, majd később az oroszokkal. Büszkén tekintgetünk körül vérző fejjel-szédelegve! Kizavartuk őket!-most aztán függetlenek vagyunk tőlük!
Ma már néhány kényszergyógykezelésre jogosult barom (és jelenlegi politikai elitünk) kivételével mindenki belátja: történelmi hibát-sőt bűnt!-követtünk el magunkkal szemben akkor, amikor szembe hagytuk magunkat forditani a Szovjetunióval!
Azok meg nem felejtenek! Szemükben mi a Birodalom sirásói vagyunk!
Olyanok, akik megárdemlik sorsukat. Azt a sorsot, ami még a mostaninál is roszabbra fog fordulni! Mert ha bárki is azt gondolná, hogy a rendszerváltás utáni megpróbáltatásaink nem fognak fokozódni már-hát azok tévednek! Egy hazátlan kufárnép sóvár karmai nyúlnak a Kárpát-medence után. Nem fogják olcsón megkaparintani, de ez az átlagmagyart nem igazán kell hogy érdekelje. Számára ugyanis teljesen mindegy lesz, hogy ura miféle nacionáléval bir!

Pármillió barom persze azt vallja, hogy jó lesz nekünk nagyon egy nemzethy földesúr! Mert mégiscsak másabb-jobb-érzés az, ha nemzethy szinű marok szoritotta nemzethy kés metéli a magyar torkot! Másik pármilliónak meg megteszi a kék-fehér nyiszabolás is! Ha közben hóhérolónk azt mormolja a fülünkbe, hogy tényező voltál-tényező is maradsz! Mert számunkra csak ez a lényeg!

TÉNYEZŐNEK MONDJANAK BENNÜNKET!

Be kellene végre látnunk: soha nem voltunk tényezők-és nem is leszünk azok! Egy gyenge kis nép vagyunk Európa közepén! Egy olyan gyenge kis nép, amely önállóan nem képes létezni! Egy olyan gyenge kis nép, amelynek elengedhetetlenül nagy szüksége van egy hatalmas barátra, egy segitő szövetségesre.
A rendszerváltás óta eltelt huszonhárom év bebizonyitotta: a Nyugat nem barátunk és nem segitő szövetségesünk-a Keletet pedig   ellenséggé tettük! Mi tettük ellenséggé!
Ideje lenne már elgondolkodnunk-a jövőnkön!
“… a közterületek sincsenek lezárva, az ellenség pedig látható. Normálisabb demokráciákban kevesebbért is lángokba borulnak az utcák.”-irja Benei Péter.

Igen ám, de ha nincs barát-fölöslegesen borulnának lángba az utcák!
Segitő barátot, szövetségest kell találni de sürgősen! Keleten!
Mert ha a tüzet az EU és a NATO oltja el!-magyar itt utána meg nem marad! Legfeljebb néhány csicska!

Az meg nem lesz tényező!

süti beállítások módosítása