Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Csak semmi felhajtás! Szép csendben rúg ki a Posta 500 dolgozót

2013. június 30. - Andre Lowoa

A Magyar Posta 250 postás küldött az elmúlt hetekben, és még ugyanennyi dolgozót küldhetnek el.

A Népszabadság szombati számában megjelent cikk szerint a társaság a csoportos létszámcsökkentést elkerülendő kisebb, harminc fő alatti csoportokban küldi el dolgozóit, összesen félezren kerülhetnek az utcára.

ROP POSTA
A Magyar Posta “jövője”?  Kis helyen elfér, “keveset fogyaszt” nem zúgolódik!
A Népszabadság úgy tudja, az állami vállalat sokuktól igyekszik közös megegyezéssel elválni, ezzel is elkerülve a bejelentési kényszert. Az elmúlt hetekben több mint 250 postást már elküldtek, és a vezetőknek és a szakapparátus dolgozóinak egyaránt van félnivalójuk.

Apáti-Tóth Kata, a társaság szóvivője a lappal azt közölte: a postai piac 2013. január 1-jei liberalizációja után cégük “kiemelt szempontja, hogy a versenykörülmények között is megfelelő hatékonysággal működő, és a piaci igényekre gyorsan reagáló szervezetet alakítson ki.” Ennek érdekében a vállalat “megkezdte tevékenységének átvilágítását, és a hatékonyságnövelés szempontjából releváns intézkedéseket tesz”. Ezek “része lehet egyes tevékenységek racionalizálása, korszerűsítése”. Az idén az irányítási és az adminisztrációs területek racionalizálására, hatékonyabb működésének kialakítására koncentrálnak. Ez pedig “szervezeti átalakításokkal, esetenként a vezetői szintek és a háttérapparátus létszámának csökkentésével jár”.

A 33 ezer főt foglalkoztató vállalat alaposan felkészült a létszámcsökkentésre. Éves beszámolója szerint legalábbis a 14,2 milliárd forintos céltartalékból 2,8 milliárd forintot a “létszámracionalizálással, valamint a 40 éves szolgálati idővel rendelkező nők kedvezményes nyugdíjba vonulásával összefüggésben” a felmentési bérekre és járulékokra tettek félre, további 339,9 millió forint céltartalékot a végkielégítésekre és járulékokra különítettek el – írja az újság.

Mindez természetesen a “Munkahelyvédelmi Akcióprogram” égisze alatt.
Alakulgat az az egymillió új munkahely!

süti beállítások módosítása