A regnáló kancellár ezzel a szociáldemokrata kancellárjelöltnek, Peer Steinbrück azon véleményére reagált, amely szerint „a magyarországi antidemokratikus és kirekesztő folyamatokat tekintve nem szabad eleve elvetni azt a lehetőséget, hogy kizárják az EU-ból Magyarországot.”
A történet azóta tovább színesedett.
Beszállt a vitába ugyanis Orbán Viktor, aki csak annyit üzent vissza, hogy „a németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be.” Ezt aztán kikérte magának Guido Westerwelle, német külügyminiszter, aki a magyar miniszterelnök kijelentéséről Belgrádban azt mondta: „ez sajnálatos kisiklás, amelyet mi egyértelműen visszautasítunk.” Végül megszólalt a magyar külügy is, és közleményben próbált rendet tenni az üzengetés-párbajban: „Félreérthették Orbán Viktor múlt pénteken Angela Merkel megjegyzésére adott reakcióját. A magyar kormányfő nem Angela Merkel, hanem a német szociáldemokrata kancellárjelölt, Peer Steinbrück kijelentésére adott választ.”
Mint jól látszik, az ügy szépen kóborolgat a diplomácia útvesztőjében. Mindenki beszél mindenről, mindenki helyreigazít, elhatárolódik, de a lényegről, Magyarország EU-tagságáról, annak a fenntartásáról, az esetleges kilépés, kizárás tényleges következményekről már senki nem beszél. Holott Peer Steinbrück a német választási kampány hevében akarva-akaratlanul is olyan témát kezdett el feszegetni, ami meghatározó lehet, nemcsak Magyarország, de az egész Európai Unió jövőjét tekintve.
Abban gondolom nincs vita se a jobb-, se a baloldalon, hogy a narancsos kormányzat multikat is megadóztató gazdaságpolitikája súlyosan sérti a globális pénztőke érdekeit, így egyértelműen jónéhány Németországban bejegyzett cégét is, aminek a tulajdonosi köre nagy valószínűség szerint persze nem echte német. Az sem lehet nagyon vita kérdése, hogy ezek a cégek nagy befolyást gyakorolnak a német politikai elitre, de talán azzal sem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, ezek a cégek irányítják lényegében az ottani politikusokat is.
Amikor Merkel azt mondja, hogy „mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország a helyes útra térjen, de az Európai Unióból való kizárást nem érdemes kilátásba helyezni, mert ha az megtörténik, akkor az unió közössége nem tud befolyást gyakorolni a magyarországi folyamatokra”, akkor igazából nem mond mást, minthogy Magyarország egy gyarmat, és az EU a legjobb eszköz arra, hogy a jogszerűnek tűnő kifosztás hosszú időre biztosítva legyen.
Németország az elmúlt évtizedekben tökéletesen kiépítette nálunk azt a pénzszivattyú-rendszert, amit a liberális megmondóemberek jólhangzóan tőkebevonásnak, vagy termelő-befektetéseknek neveznek. Német vállalatok sora vett meg fillérekért magyar cégeket, hogy aztán a honi termelést teljesen leépítve megszerezze azok piacát, német termékekkel árasztva el az országot. Természetesen az is vitathatatlan, hogy voltak, vannak olyan cégek is, akik hoztak, építettek termelőüzemeket, de ezekben az esetekben azért azt sem szabad eltagadni, hogy az ezen vállalatoknál dolgozó emberek többsége rabszolga szinten van foglalkoztatva és a megtermelt haszon döntő része minden évben elhagyja az országot.
Egyértelmű tény, hogy a németnek mondott cégeknek nem érdekük, hogy Magyarország az EU-n kívülre kerüljön, hisz a kiépített rendszer jól működik, a pénzkiáramlás garantált. De az is egyértelmű, hogy nekünk ez a tény egy olyan ütőkártya, amit ha jól használunk, akkor akár egész sok mindent elérhetünk vele.
Gondoljuk csak át.
Az EU-ból való kikerülés témáját nem mi dobtuk fel, viszont ha már a németek felhozták, érdemes lenne az ügyet napirenden tartani. Mindannyian tudjuk, hogy Magyarország kilépése valószínűleg az EU végét jelentené, hisz a mai közhangulatban szinte biztos, hogy azonnal akadnának követőink. Ez pedig minden bizonnyal a valutaunió végét is elhozná, beborítva ezáltal a globalisták által évtizedek óta dédelgetett Európai Egyesült Államok tervét. Persze az sem lehet kérdés, hogy a kilépés rövidtávon Magyarország végét is jelentené, hisz egyértelmű, hogy heteken belül csődbe kényszerítenék az országot.
Jól láthatóan a tét nem kicsi, se itt, se a másik oldalon és az egésznek van egy ki rántja el hamarabb a kormányt hangulata is, de ettől függetlenül, ha okosan csinálnánk a dolgokat, biztos vagyok benne, hogy lehetne eredményeket elérni, ha mást nem, legalább azt, hogy befejeződjön az az aljas rágalomhadjárat, ami évek óta folyik az ország ellen.
Persze azért nagy illúzióink ne legyenek. A narancsos kormányzat szinte biztosan nem fogja megtenni ezt a lépést és a honi fősodratú jobboldali sajtó sem fogja az ügyet napirenden tartani. Ergo, az egész történetre néhány hét múlva, minden bizonnyal már nem fog emlékezni senki sem.
