Az Orbán-kormány nem titkoltan meglehetősen nagy rajongója a magyar futballnak, és az MLSZ-szel karöltve ismét szeretné, ha futball-lázban égne hazánk lakossága – nők és férfiak, gyerekek és felnőttek egyaránt. Ennek érdekében növelték a futballal kapcsolatos költségvetési előirányzatok nagyságát is az idei büdzsében. Pontosabban egyenesen megduplázták azt: míg ugyanis 2012-ben még “csak” 7,8 milliárd forintot szántak kiadni a sportággal összefüggésben, idén már 15,9 milliárdot költenek.
A debreceni stadion mellett szűk egy éven belül kerül átadásra a fradisták új szentélye is, és a felcsúti Puskás Akadémia szurkolói is új lelátókról, új környezetben nézhetik a csapatuk mérkőzéseit 2014-től. Persze, ha a kormány a brüsszeli nyomás hatására nem lesz kénytelen felfüggeszteni többek között ezeket a beruházásokat is. Bár hivatalosan még nincs döntés, csak egy felhívás az érintett tárcavezetők felé, hogy a jövő évi büdzsét illetően 60 milliárdos egyenlegjavításra kell javaslatot tenni a beruházások és felújítások felülvizsgálatával.
A nagy stadionépítési lázban mindenesetre az mfor.hu utánanézett, melyik is lesz a legdrágább új stadion Magyarországon. Ezúttal azonban nem a teljes beruházási költséget vesszük figyelembe, inkább a fajlagos ráfordítást, hiszen az sokkal beszédesebb.
Debreceni Nagyerdei Stadion
Már az alapkő letétele is megtörtént, és megfelelő tempóban halad előre az építkezés, így jelenleg minden esély megvan arra, hogy jövő tavasszal a Loki már teljesen új, nemzetközi normáknak megfelelő, minden igényt kielégítő stadionban vívja a csatáit.
A Nagyerdőben kialakításra kerülő stadion 20 ezer férőhelyes lesz, megkapta az UEFA 4-es besorolását, vagyis Bajnokok Ligája-döntőt, világbajnoki mérkőzést, és Európa-bajnoki döntőt is lehet itt majd rendezni. A stadion teljes bekerülési költsége 12,5 milliárd forint, a kivitelező viszont 11,45 milliárd forintos ajánlattal nyerte meg a munkát. Mindenesetre a kormány a tavalyi költségvetésben közel 3, az ideiben pedig 9,2 milliárd forintot irányzott elő a projektre.
Ha leosztjuk a teljes költséget a férőhelyek számával, akkor az derül ki, hogy az új Loki-stadionban egyetlen nézőre 625 ezer forintos fajlagos költség jut.
Fradi-stadion