Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Eltűnt 1.4 millió magyar!!!!

2013. május 12. - Andre Lowoa

Előbukkan aminek nem szabadna??


A Kárpát-medencében a 2011-es népszámlálások szerint a lakosság száma hozzávetőleg 25 millió 700 ezer volt, és mintegy 10 millió 400 ezren (40,5 százalék) vallották magukat magyar nemzetiségűnek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete csütörtökön. A szomszédos országokban sokkal kevesebben vallották magukat magyarnak, mint korábban, a korábbi bő egymilliós csökkenést mintegy egymillió négyszázezres követte.

Magyarországon és a legtöbb szomszédos országban népszámlálást tartottak 2011-ben. Legkorábban, 2011 áprilisában Horvátországban volt népszámlálás, Szlovákiában májusban, Magyarországon, Romániában és Szerbiában pedig októberben. Ukrajnában és Szlovéniában nem tartottak népszámlálást – közölte a KSH.

Magyarországon 9 937 628 embert írtak össze 2011-ben, és közülük 8 314 029-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek kizárólagosan vagy más nemzetiség mellett. Ez 83,7 százalékos arányt jelent. Tíz évvel ezelőtt még 9 416 045-en, az akkori népesség 92,3 százaléka állította magáról ugyanezt.

Romániában a lakosság lélekszáma valamivel meghaladja a 19 milliót, és ebből mintegy hat és fél millió a tágan vett Erdély lakossága. Az erdélyi területeken a lakosság szűk háromnegyede (74,38 százaléka) vallotta magát románnak, és majdnem egyötöde (18,91 százaléka) magyarnak. A magyar nemzetiségűek száma Erdélyben 1 millió 225 ezer volt, míg Románia egyéb részein 13 ezer.

A KSH szerint az előző romániai népszámlálás óta eltelt időben a magukat magyar nemzetiségűeknek vallók száma mintegy kétszázezerrel csökkent. Ez a csökkenés kivétel nélkül minden erdélyi megyében megfigyelhető.

A terület 16 megyéjéből ötben – Arad, Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben és Temes megyékben – a csökkenés mértéke elérte vagy meghaladta a 25 százalékot. Ezeken a szórványterületeken "a magyar közösség teljes felszámolódása reális közelségbe került" – fogalmaztak.

Szlovákiában a lakosság lélekszáma 5 millió 397 ezer, ebből magyar nemzetiségűnek vallották magukat 459 ezren (8,5 százalék), szlováknak pedig 4 millió 353 ezren (80,7 százalék). Az ország nyolc kerületéből kettő – Nagyszombat és Nyitra – esetében 20–25 százalék a magyar nemzetiségűek aránya, míg három másik kerületben (Kassa, Besztercebánya, Pozsony) szórványban, de nem elhanyagolható számban élnek magyarok.

Az előző, 2001-es népszámlálás óta az ország lakossága kissé, 0,3 százalékkal nőtt, de mind a magyarok, mind a szlovákok száma és aránya visszaesett.

A szerbiai népszámlálás eredményei szerint a Vajdaság lakosságszáma már jócskán kétmillió alá süllyedt, és itt 251 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Szerbia Vajdaságon kívüli területein alig néhány ezren mondták magukat magyar nemzetiségűnek, így e csoport aránya 13 százalék a Vajdaságon belül és 3,5 százalék egész Szerbiában.

Nincs olyan körzet, ahol a magyar nemzetiségűek abszolút többséget alkotnak, de kettőben – Észak-Bácskában és Észak-Bánátban – 41 és 47 százalékos arányukkal relatív többségben vannak.

Az Ukrajna nemzetiségi összetételére vonatkozó adatok a 2001-es népszámlálásból származnak, ekkor Kárpátalja megye 1 millió 255 ezer lakosából mintegy 152 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek – idézte fel a KSH. Becslések szerint jelenleg mintegy 141 ezer lélekszámú lehet Kárpátalján a magyar nemzetiségűek csoportja, a megyében összesen 1 249 000-en élnek a hivatalos 2011-es nyilvántartás szerint.

Horvátországban a 2011-es eredmények szerint 14 048-an (2001-ben 16 595-en) mondták magukat magyar nemzetiségűnek, és közülük csak 8 249-en éltek a Drávaszöget is tartalmazó Eszék-Baranya megyében, a többiek szétszórtan Horvátország egyéb területein. Eszék-Baranya megyében egyébként összesen 305 ezren élnek, a magukat magyarak vallók aránya kevesebb mint 3 százalék.

Ausztriában a népszámlálás eredményei csak a születési helyre és az állampolgárságra vonatkoznak, így kizárólag a bevándorlók számának megbecsülésére jók. Burgenland esetében részben becslésekre hagyatkoztak, kiindulási értéknek a magyar nyelvet beszélők 2001-es létszámát vették.

Mivel "a Magyarországról az elmúlt években meginduló tömeges kivándorlási hullám" egyik célországa Ausztria, és Burgenland esetében is jelentős bevándorlás volt megfigyelhető, úgy becsülik, hogy itt a magyar nemzetiségű lakosság száma mintegy 10 ezerre nőhetett az elmúlt évtizedben.

Szlovéniában nem tartottak hagyományos népszámlálást, a KSH becslésében a magyar nemzetiségűek létszámát 4 ezerre tették.

Összességében megállapították, hogy a tíz évvel ezelőtti népszámlálások eredményeihez viszonyítva a Kárpát-medence lakosságszáma csökkent, és a csökkenés nagysága meghaladta az 1 millió 100 ezret. A régióban kivétel nélkül csökkent a magyaron kívüli jelentősebb államalkotó nemzetek tagjaiként összeírtak létszáma is.

Fontos tendencia az is, hogy az ezredfordulót követő évtizedben a magukat magyar nemzetiségűként megjelölők csökkenésének üteme felgyorsult, a korábbi bő egymilliós csökkenést mintegy egymillió négyszázezres követte, aminek oka szerintük jelentős részben a nemzetiségükről nem nyilatkozók számának növekedése.

Forrás: HVG

Ezek sokkoló adatok. Elképesztö, hogy alig 10 év elteltével a gúnyhatáron belüli lakosság magát magyarnak valló részének az aránya 92% -ról visszaesett 84%-ra!! Emberek, csak 10 év változásáról van itt szó!! Most kezd valóban gördülni a lavina, most robban a biológiai bomba. Talán ismert az a példa a sakkjáték állítólagos feltalálójáról, akit a perzsa király megkérdezett, hogy milyen jutalmat akarna találmányáért. Az pedig ravaszúl azt válaszolta: A sakktábla elsö mezejére tegyél egy búzaszemet, a másodikra rakjál kettöt, a harmadikra négyet, a negyedikre nyolcat stb stb. A király elnevette magát, mondván, hogy ugyan milyen szerény muki ez az ember, és kiadta a parancsot a kérés teljesítére.. Ámde nem sokkal késöbb már panaszkodtak a gabonaraktárok könyvelöi, hogy még csak a sakktábla két-harmadáig se jutnak el s máris az ország valamennyi gabonaraktára kiürülne.. S hogy a világ valemennyi gabonakészlete sem lenne elég ahhoz, hogy a sakk feltalálójának 'szerény' kivánságát teljesíteni tudják.. Nos, ez mutatja az exponenciális növekedés hatalmát, s egyúttal a hétköznap emberének képtelenségét, hogy megértse e növekedés mindent elsodró erejét. Találtam ugyanerre a számtani feladatra egy másik szép példát, mely talán még jobban képes érzékeltetni ezt a szédületes szaporodást: Logde nevezetü angol matematikus szerint ez a gabonamennyiség elegendö lenne arra, hogy egész Angliát 10 méteres gabonaréteg alatt eltüntesse! Vagy egy másik igen nyomatékos példa (W.Haas szerint): Képzeld el, hogy egy vasútállomás peronján állsz és orrod elött ott végigdübörög egy valóban végtelen vonatszerelvény (ez csak számtani példa, mert valóságban se nem lenne hely ehhez, se nem tudnád a végét bevárni..). Tehát ott ácsorogsz (majd ülsz, alszol, éhenhalsz, elporladsz..), míg elötted zakatol egy hallatlan szerelvény. Ezen lenne az említett gabonaszállítmány.. A vonat 80 km/h sebességgel zakatolna át elötted, azaz másodpercenként 2 vagon futna el az orrod elött. Minden egyes vagon 20 tonnányi gabonát szállítana.. Nos, eddig ez elképzelhetö, hasonló sebességü és telítettségü szerelvényt tán már mindenki tapasztalt.. De a lesöprö adat csak most következik. Sejtjük ugye? Mennyi ideig dübörögne orrunk elött ez a végelátatlan vonat???? Fogódzkodjatok meg: 730 évig!!! Belesápad az ember.. Tehát ha a tatárjárás körül (mármint ha akkor már létezett volna!!) kiállnál a peronra, s manapság fut csak át az utolsó vagon!! Nem csak te régóta szétporladtál volna, hanem a szék, amelyen ültél, az is. Söt az állomás is már évszázadok óta összeomlott volna.. Érdemes beleérezni ezekbe a dimenziókba! Nos, ez tehát az exponenciális szaporodás következménye. Manapság minden biológus tudja, hogyan szaporodnak a baktériumok, amennyiben nem fogy ki számukra a tápanyag..
Visszakanyarodva a fenti keserü magyarfogyáshoz:
Amennyiben az eddigi paraméterek nem változnak gyökeresen és nagyon hamar, akkor még szemünk láttára (amennyiben még nem lennénk, mondjuk, 50 éven felüliek) fog kisebbségi sorba sorvadni a magyarság, majd eltünni a térképröl. Ez nagyon gyorsan fog megtörténni!! Gondoljatok a sakktáblára! A fenti kb 17%-os magát nem-magyarnak valló lakosság bizonyára zömében cigány-zsidó lehet. Söt, valószinüleg az állítólagos 83%-os magyar között is számos cigány-zsidó is van, aki magát magyarnak vallja (egyes esetekben akár annak is érzi magát). Nos, ismertek a népszaporulatbeli különbségek a fehérmagyarok és a fekák között.. Míg az átlagos magyar párnak nincs is 1,5 gyereke, a cigányoknál böven megvan 6-8 darab is. Mintha ez magában nem is lenne már eléggé nyomasztó, ehhez még az is hozzá jön, hogy a cigányok sokkal korábban kezdik a szaporodást, mint a magyarok. Tehát még optimisztikus becslések szerint is legalább 5-6-szor akkora a szaporulatuk, mint a magyaroknak. Vagyis 500-600 %-kal erösebb!! Gondolj a sakktáblára. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy jelenleg a magyarság még sokkal számosabb, mint a cigányok! Ennek semmi jelentösége nincs!! Ez föleg az idös korosztályoknak köszönhetö (kb 50-90 évesek), akik pedig a jövöt illetöen már sajnos semmi fontos szerepet nem játszanak. Tudom, ezt most sokan elutasítják. Persze, van valami szerepük, pl. tudást továbbadhatnak stb. De biztosan nincs (kevés kivételtöl eltekintve) nyomós szerepük sem a szaporulatban, sem az esetleg szükséges fegyveres harcokban. Viszont ami a jövöt meghatározza, az a jelenleg óvodákba özönlö, és a szülészeti osztályokon a futószalagról pottyanó cigánypurdé. Hisz folyton azt lehet olvasni, hogy emitt-amott 7-8 cigányszülöttre esik egy-egy magyar. Szükséges lenne már ezt országos szinten felmérni, hogy ne csak spekulációkban túrkáljunk! Persze vannak vármegyék, ahol ez így van. Söt, esetleg van olyan is, ahol 15-20 cigánypurdéra esik egy magyar. De persze van a fordítottja is (remélem legalábbis!!). De biztos, hogy a szaporulat elkeserítöen nagy különbsége miatt ezek a számarányok ijesztöen rövid idön belül országos szinten fogják tükrözni a valóságot. Ne feledd el a sakktáblát! Most láthatod az óvodákban, elemi-iskolákban, hogy miként robban a biológiai bomba. Ha most összerakjuk azt az információt, hogy a jelenlegi születéseknél már MOST is mekkora a cigányok aránya, s ezt kombináljuk az ö 5-6-szoros szaporúlatukkal, akkor felteszem a költöi kérdést: Mi lesz itt 30-40 év múlva?? Hisz akkor már a mostanában született cigányok minimum megduplázódtak.. Higgyétek el, ez a lavina nagyon gyorsan fog mindent letarolni, és látó szemmel figyelhetjük meg az utolsó-mohikán életérzését saját magunkon. Tudom, ez nagyon borúlátó, de hát a tények nagyon mellette szólnak. Az is biztos, hogy ezen civlizált, békés módon nem fog tudni senki sem változtatni. Se nem fog a magyarság hirtelen 6-8 gyereket vállalni, se nem fog a cigányság jó rábeszélésre megállni 1-2 gyerek után. S az idö, amely esetleg még maradna egy eröszakos megoldásra, nagyon elfutóban van. Hisz 40 év múlva, ha a 40 éves korosztály alatti lakosság már jóval több, mint 70%-ban cigány lesz (ez még optimisztikus becslés!), akkor már nem lesz sok értelme eröszakos megoldásra gondolni. Még akkor sem, ha a külföld (EU, NATO) nem avatkozna be (ami nem nagyon elképzelhetö, kivéve ha addigra feloszlana a NATO és az EU). De ha már manapság is rettegésben tartják a cigányok a magyar lakosságot, amikor még pedig a magyarok jóval többségben vannak, hát mire lehet számítani, ha már a hadrafogható lakosság 70-80 %-a cigány lesz???? Amikor bizonyára már a karhatalmi szervek többségileg is cigányokkal/zsidókkal lesznek feltöltve?? Akiknek rendelkezésre állna bármilyen fegyverzet és bármilyen komunikációs rendszer, pl. megfigyelö vagy öldöklö drónok?? Addigra már eldölt volna a magyarság sorsa, akkor már csak álmodozni se lehetne arról, hogy javunkra fordítsuk a sorsot.. Akkor majd szabad préda lenne a megmaradt magyar kisebbség, és biztosan napirenden lenne a csicskáztatás, szex-rabszolgatartás magyar lányokkal, majd pár év utáni elhasználódás után még hasznát vennék a cigány-zsidó szervkereskedök, akik bármilyen szerveit kivágják s pénzzé teszik, mielött a maradékot a kutyák elé dobnák.. Tudom, ez egy horrorvizió, de hát annak tudatában, hogy már manapság milyen észbontó dolgok történnek a cigány-magyar együttélésben, sajnos arra kell számítani, hogy egy cigány többségü társadalomban minden zsilip a pokol felé megnyílna.. S a háttérben - akár manapság - a kazárok dörzsölgetnék tenyereiket.. Alea iacta est, mondta Cézár a Rubicon átlépésekor.. Avagy: a kocka el van vetve; a dolog meg van pecsételve..

süti beállítások módosítása