Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

45 millió a zsidóknak - csak úgy

2013. május 12. - Andre Lowoa

45 millió forinttal járul hozzá a kormány Auschwitz fenntartásához. A kormány sajtóosztálya szerint "még zajlik a pontos összeg megállapítása".

Vérlázító, hogy miközben a kormány már vészforgatókönyvet vezet be, jelentős összegeket zárolnak, sehol a világon nincs olyan magas adózás, mint nálunk, de Auschwitz támogatása az fontos. Meg sem lennénk nélküle. A Le Monde lapnak nyilatkozó, koncentrációs táborban létesített emlékhelyet gondozó alapítvány elnöke elmondta, a fenntartási összeg évi 120 millió euró.

MENNYI? 120 millió euró? Ebből egy komplett várost fel lehet építeni, kórházzal, iskolával, közművel, mindennel együtt! Nem egy pár épületből álló semmit fenntartani, és fűnyírásra 120 milliót elszámolni. Auschwitz-ot fenntartani - ha nekik ez fontos -, a zsidók vagy a zsidó állam kötelessége lenne. Mi sem kalapozunk Izraelben, hogy ugyan már adjatok pénz a magyar katonasírok fenntartására. Hozzáteszem, abban is biztos vagyok, hogy ennek az összegnek töredékét sem költi az állam a magyar katonasírokra. Persze hogy kell a támogatás, hiszem az Auschwitzra alapuló számtalan alapítványnak, meg mindenféle léhűtő zsidóknak, kellenek a jó fizetések.

A magyar állam jobban tenné, ha egy romhalmaz támogatása helyett az orvosok és ápolónők, rendőrök és katonát, tanárok és tűzoltók fizetésével lenne elfoglalva, mert lassan sem orvos, sem nővér nem marad Magyarországon. Ebből is látszik kinek mi a fontos.

Kemény Gábor

süti beállítások módosítása