Minden vallásnak és ideológiának megvannak a saját ünnepei. Ezek egy része a saját történelmi eseményeire emlékezik, más része -és ez az ünnepek többsége- rátelepszik a már meglévő ünnepekre. Így lett Jézus születésének az ünnepe december 25. is, melyet a szanszkrit időkből származó Sol Invectus, a Legyőzhetetlen Nap, a Római Birodalomban igen népszerű és nagy ünnepnapjára helyeztek. 

Sok más ünnepnappal együtt a Munka Ünnepe, május 1. is ilyen rátelepült ünnepnap. A középkorban a májusi ünnepek közül kiemelkedett a természet újjászületését ünneplő nap, a májusfa állításának és a majálisnak a napja. Ez egy vidám, tánccal, énekkel megtartott örömünnep volt. A céhek közül a tehetősebbek szintén ezen a napon igen látványos felvonulást rendeztek. Ezt Munkás Szent József napjára időzítették, tehát május 1-re. 

Az ipari forradalomnak nevezett kapitalista térnyerés következtében az örömmel végzett munka elviselhetetlen nyűggé vált sok munkás számára. 16 órás munka, alacsony fizetés és a munkás lenézése, valamint a romló életkörülmények miatt nagy volt az elégedetlenség. Még élt az emlékezetben annak az időnek az emléke, amikor a munkának még volt becsülete, és a munkások többsége büszke volt a szakmájára, annak teljesítményeire. 

Ennek a szép időnek az emlékére, és hogy a munka újra egy örömmel vállalt kötelezettség legyen, a munkásság világviszonylatban május elsején fogalmazta meg az ilyen jellegű követeléseit. A majális, a Munkás Szent József ünnepe így vált a világ munkásainak harcos ünnepnapjává. 

A Harmadik Birodalomban épp úgy, mint a Szovjetunióban, és szerte az egész világon megünnepelték ezt a napot a munkások. Nyilvánvaló, és nem is kifogásolható, hogy az uralkodó ideológia, illetve vallás igyekezett a saját céljaira felhasználni. 1955-ben a Vatikán is egyházi ünneppé emelte.

Sajnálatos tény, hogy a köztudatban nem a munka és a munkások ünnepeként jelenik meg, hanem valamiféle kommunista ünnepkét. A kommunizmusnak nevezett, de valójában államszocializmusként működő rendszer sok, valóban jó szociális vonással rendelkezett, és komolyan vette a munka ünnepét is. Leszámítva a kötelező politikai hangokat, május elseje egy vidám munkás ünnep volt. 

Ünnepeljünk bátran, emlékezve a tavaszra, a természet újjászületésére, a régi mesterségek közösségeire, a céhekre, állítsunk májusfákat, gondoljunk a munka becsületére, a munkásra, mint az emberi társadalom legértékesebb rétegére. A régi mesterek, a segédek, a munkások, az ifjúmunkások szellemiségét ne hagyjuk elvenni tőlünk azzal a hamis állítással, hogy ez a nap egy kommunista ünnep volt. Nem az volt, hanem a mi ünnepünk, a munkások, hazai vonatkozásban a munkás magyarok ünnepe volt, és az is marad. 

A mai hatalom fél a munkásoktól, a nemzeti gondolkodású emberektől, különösen ha valamilyen közös nevező hatására a megosztó politikája ellenére együtt ünnepelnek. Hátha ráéreznek az erejükre. Ezért a mai nap nem ünnep, csak egy munkaszüneti nap. De nem nekünk. Legalább a hangulatot idézzük fel, és észrevehetően jobban fogjuk érezni magunkat.