Égi édesanyánk könnyező figyelmeztetése után következik a Nagy Figyelmeztetés, majd 100 nap olyan keresztényüldözés, amilyen még nem volt a világon, aztán elragadtatva a 4 év alattiak és a mennybe tartozók, a többiek haladnak az utolsó ütközet felé

Armageddon nyomában

Armageddon nyomában

Fő téma: Magyar antiszemitizmus!

2013. április 18. - Andre Lowoa

Magyarországon rendezik május elején a zsidó világkongresszust, melyre meghívást kapott Orbán Viktor miniszterelnök is! Cikkünkben kifejtettük, hogy ezen kicsit sem csodálkozunk és az újabb híren sem!

A kongresszus fő témája a magyarországi antiszemitizmus!

Ebben biztosak voltunk sőt, ennél még nagyobb ostobaságokat is feltételeztünk, de azok jók lesznek a zsidó kabaré színpadjára!

Eddig is kígyót, békát kiabáltak hazánkra, most a sok "okos" összedugja a fejecskéjét és kitalálnak valami nagyon rosszul hangzó közleményt a hazánkban zajló antiszemita történésekről!

Lesznek hozzá elegen, ugyanis több mint 500 delegált érkezik hazánkba. Közülük 300-350 rendelkezik szavazati joggal.

A legtöbb delegált Izraelből és az USA-ból érkezik! Nohát!

A magyar zsidó vezetőknek nagy tétje ennek a kongresszusnak, mert új elnökséget választ a szervezet és a jelöltek között több hazánkban élő, magyarul beszélő zsidó jelöltje is van!

Ha a magyar állampolgárságú zsidó vezető lesz megválasztva, felkészülhetünk a legrosszabbra, ugyanis eddig is visított a média a " magyar antiszemitizmustól", ezután nem visít majd , hanem olyan embertelen hangot fog megütni amit jó érzésű magyarok nem tudnak majd elviselni!

Alföldi Pál

süti beállítások módosítása